Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Hankovszky Tamás: Az Isten - ember viszony problémája a monista filozófiában - Fichte példája
és megfordítva: az én van, és tételezi saját létét puszta léténél fogva.”12 Mivel azonban a cselekvő nemcsak a cselekvés eredményével azonos, hanem magával a cselekvéssel is,13 ezért az abszolút én szigorú értelemben nem egy létező, még csak nem is a lét, hanem valami a léttel szembeállított — tudniillik cselekvés. Nem szubsztancia, amelyhez utólag tevékenység járul, még csak nem is „rés agitans”, hanem tiszta cselekvés. Bár az ember konkrét testi és véges valóságát létezés és szubsztancialitás jellemzi, e valóság gyökere mégsem lét vagy szubsztancia, hanem egy önmagába visszatérő tevékenység, vagyis önmagában valóan és tisztán az én. Egy ilyen minden szenvedéstől mentes én valóban tekinthető abszolútnak. Ám mennél inkább tiszta és abszolút, annál távolabb áll az individuális én konkrét valóságától, hiszen az individuális én csak azáltal vonatkozik önmagára, azáltal jut önmaga tudatára, hogy a nem-énre is irányul, mindig a nem-én által is meghatározott és ennyiben szenvedő. Az abszolút én tehát, az individuális én felől tekintve absztrakció, amelyben éppen az én és még inkább az ember tényleges mivoltától vonatkoztunk el, ugyanakkor az én legvégső valóságát jeleníti meg — még akkor is, ha az én számára ez az így megjelenített valóság egyszersmind egy soha el nem érhető ideál is. Ennyiben az abszolút én nem adott, hanem fel-adott.14 * Ha tehát azt a kérdést tesszük fel, hogy mi az abszolút én, akkor szigorúan véve már a kérdéssel is elvétjük a valóságát. Először is, mert az abszolút én nem valami,13 hiszen minden valami egy másik által határozódik meg. Az abszolút én viszont éppen mivel abszolút, nem áll szemben semmi mással, hanem csak önmaga számára van, és mint ilyen minden meghatározástól mentes, abszolút szabadság, pontosabban spontaneitás. Másodszor a kérdés akaratlanul is létezőnek tekinti az abszolút ént, holott azt nem illeti meg lét, mert az abszolút én csak cselekvés, és semmi más. Ezzel azonban semmi kiválóságtól nem esik el. A létre vonatkozó jénai tanítását ugyanis Fichte így foglalja össze: „A transzcendentális idealizmusnak [...] az a lényege, hogy a lét fogalmát nem tekintjük első és eredeti fogalomnak, hanem csupán levezetett, mégpedig a tevékenység ellentétén keresztül levezetett fogalomnak tekintjük, amely tehát csak negatív fogalom. Az idealista számára az egyetlen pozitív a szabadság, számára a lét puszta negációja az előbbinek.”16 Ha a kérdésben rejlő minden nehézség ellenére mégis meg akarjuk határozni, hogy mi az abszolút én, akkor a kifejezésben szereplő jelzőnek a jelzett szóhoz való viszonyából érdemes kiindulni.17 Az „abszolút” nem úgy viszonyul az „én”-hez, mint a „halandó' az „ember’ -hez, mert bár állítható, hogy „az ember mint olyan halandó”, az nem, hogy „az én mint olyan abszolút”. Az „abszolút én” szintagma inkább a „halhatatlan műalkotás”-ra hasonlít. Ahogyan ugyanis a műalkotások közül némelyeket halhatatlannak mondunk, úgy az én különböző aspektusai között is van olyan, amelyik abszolútnak nevezhető, mégpedig az, amelyik tisztán foglalja magában az én mivoltot, a szabad, önmagából kiinduló és önmagába visszatérő, minden szenvedéstől mentes cselekvést. Bár az individuális én nem ilyen, mégis kétféleképpen is szoros kapcsolatban áll az abszolút H ANKOVSZKY TAMÁS Az Isten - ember viszony problémája a monlsta filozófiában - Fichte példája 12 Fichte, J. G., A teljes tudománytan alapja, 1-3. §, in Magyar Filozófiai Szemle 55 (2011), 9-30, 12. Vő. Fichte, J. G., Gmndlage der Gesamten Wissenschafislehre, in Fichte — Gesamtausgabe der Bayerischen Akademie der Wissenschafiten (GA) Bd. 1/2, Frommann-Holzboog, Stuttgart 1965, 393. 14 Fichte, J. G., A teljes tudománytan alapja, 1—3. § 16. ,s Uo. 21. '6 Fichte, J. G., Második bevezetés a tudománytanba, in Fichte, J. G., Válogatott filozófiai írások, Gondolat, Budapest 1981, 53-127, 106. 17 Vő. Class, W.—Soller, A. K., Kommentar zu Fichtes Grundlage der gesamten Wissenschafislehre (Fichte-Studien- Supplementa 19), Rodopi, Amsterdam-New York 2004, 128. 26
