Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 3-4. szám - Puskás Attila: A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton

A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton PUSKÁS ATTILA írásokban, ezt az evangéliumot hirdette Krisztus, ezt az evangéliumot prédikálták az apostolok az ő parancsára, s ezt az evangéliumot kell tisztán megőriznie az Egyháznak. Ez a négyes tagolás, mely átfogja az egész üdvtörténetet, ismét csak arra mutat, hogy az evangélium a zsinati szóhasználatban a teljes üdvtörténet középpontját alkotó krisztusi megváltásról és az abban való kegyelmi részesedésről, a megigazulásról szóló örömhírt jelenti. Ez az evangélium minden üdvös igazság és erkölcsi rend/norma/fegyelem forrá­sa a zsinat felfogása szerint. Az evangéliumnak tehát forrástermészete van, vágyás az Egy­háznak ebből kell mindig is merítenie tanítását a hitre és az erkölcsre vonatkozóan, sőt ebből kell táplálkoznia az egész egyházi életnek. Az evangéliumnak e zsinati fogalma végső soron a krisztusközpontú isteni kinyilatkoztatás, illetve az Isten üdvözítő igéje fo­galmával egyenértékű. Az egyes számú zsinati szóhasználat azonban nemcsak az új- szövetségi, hanem a patnsztikus és a középkon teológia terminológiájának is örököse. Origenész magát Krisztust nevezi a megtestesült evangéliumnak evidens értelemben, s arról beszél a János-kommentáijában, hogy az Üdvözítő minden tette evangélium.26 Irenaeus pedig a négyesformájú egyetlen evangéliumról szól, melyet a Szentlélek az apos­tolok szívébe írt.27 Aquinói Tamás az evangélium törvényéről tanított.28 A szentírási és a hagyománybéli szóhasználathoz való csatlakozáson túl a zsinat az evangélium szó egyes számú alakjával nyilván utal a reformátorok törekvésére is. Luther az evangélium szót a páll értelemben egyes számban használta, a kegyelemből, hit általi megigazulás és bűn­bocsánat örömhírét jelölte vele, szemben az ószövetségi törvény cselekedeteivel. Az ágos­tai hitvallás ugyancsak és következetesen ebben az értelemben alkalmazta az „evangélium” szót.29 Amikor a zsinati dekrétum arról beszél, hogy az Egyháznak meg kell őriznie ma­gának az evangéliumnak a tisztaságát, akkor voltaképpen a reformátori alapszándékot te­szi magáévá. A Trienti zsinat éppen azért fogalmazza majd meg dekrétumait hit és er­kölcs dolgában, hogy érvényt szerezzen az evangélium tisztaságának a tévtanítások kiszűrésével. A zsinat abban is egyetért Lutherrel, hogy a krisztusi evangélium, azaz Isten megtestesült és üdvözítő Igéjének megváltói műve az egyedüli és teljes forrása minden egyházi tanításnak és életnek. Trienti zsinat ilyen értelemben magáénak vallja a „solum evangélium” elvét, de nem a „sola scriptura” jelszavát.30 A Sacrosancta dekrétum fent idézett szövegének második állítása ugyanis arról szól, hogy ezt az evangélium egyetlen forrásából származó „igazságot és fegyelmet (hanc veri­tatem et disciplinam) írott könyvek és íratlan tradíciók tartalmazzák (contineri in libris scriptis et sine scripto traditionibus)”. A zsinat tanítása szerint az egyetlen evangélium forrásából eredő üdvözítő igazság és életrend-szabály két csatornán keresztüljut el hoz­zánk, két egymástól különböző módon hozzáférhető számunkra: a bibliai szövegek írott és a tradíciók le nem írt formájában. A dekrétum állítja tehát, hogy a kánoni íratok mel­lett léteznek tradíciók, melyek tanúsítják és közvetítik az egyetlen evangéliumot. Hogyan jellemzi e tradíciókat a zsinati határozat? A dekrétum a tradíciókat elsődlegesen mint át­adott objektív tartalmakat érti, hitre vonatkozó igazságokként és az egyházi életet szabá­lyozó normákként, valószínűleg ezért használja a többesszámú „traditiones” alakot. A tra­díció, mint az átadás aktusa természetesen előfeltételezett, de háttérben marad. A zsinati felszólalásokban és dokumentumokban egyes számban is előfordul a „traditio kifejezés, de ezekben az esetekben is az átadott tartalmak gyűjtőfogalmaként. A „le nem írt ’ (sine 26 Comm. í.Joh. I, VI, 33. 27 Adversus haereses, 111,4,2. 28 Sth //-//, 106, prol. 29 CA V, 2-3; XII,5; XV,4 scb. 30 SesboOÉ, B. - THEOBALD, Ch., Storia dei dogmi IV, La parola della salvezza XVI-XX secolo, 126. 187

Next

/
Thumbnails
Contents