Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Puskás Attila: A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton
PUSKÁS ATTILA A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton scnpto) jelző tág jelentéssel bír, egyaránt utalhat az átadás szóbeli, példával történő és intézményes megvalósulási formáira. Olyan tradíciókról beszél a zsinat, melyek végső eredetük szerint isteniek, hiszen Krisztus tanításából vagy a Szentlélek diktálásából/indításá- ból származnak. Apostoliak ezek a tradíciók, mert e tartalmak befogadásának és átadásának első alanyai az apostolok voltak - ezért használja a „traditiones apostolorum” kifejezést a dekrétum címe. Továbbá, csak olyan tradíciókról beszél a határozat, melyek az apostoloktól kiindulva, szakadatlan folytonossággal megőrizve a katolikus Egyházban egészen a jelenig elérnek. Tanításából kizáija tehát azokat a tradíciókat, melyek részlegesek, helyiek vagy megszűntek az Egyház történelme során. Az apostoli eredettel való egység és időbeli folytonosság (continua successione) valamint az egyetemesség (in ecclesia catholica conservatas) tehát fontos jellemzői azoknak a tradícióknak, melyekről a zsinat szólni kíván. A dekrétum éppen csak általánosságban jelzi, hogy ezen apostoli tradíciók átadásának közege az Egyház, de nem részletezi, hogy kik, milyen felhatalmazással és milyen küldetéssel hordozói és alanyai az átadás aktusának. Összegezve megállapíthatjuk tehát, hogy bár a zsinat terminológiailag nem tesz különbséget pusztán egyházi tradíció és apostoli tradíció között, tartalmilag mégis csak ez utóbbiról kíván szólni megadva ennek néhány lényegi kritériumát: isteni eredet, apostoli átadás, egyetemesség, időbeli kontinuitás, hitre és fegyelemre vonatkozó tartalom. Az ezeknek a kritériumoknak megfelelő apostoli tradíciókról tanítja, hogy az evangélium egyetlen forrásából származó üdvözítő igazságokat és fegyelemre vonatkozó normákat tartalmazzák.31 A zsinati aktákból tudjuk, hogy voltak olyan zsinati atyák, akik azt kívánták, hogy a dekrétum sorolja fel az apostoli tradíciókat. A viták végül azonban odavezettek, hogy a zsinat ezt mellőzte, és a határozat szövege még csak példát sem említ apostoli tradícióra. A zsinat kifejezett célja pusztán annak rögzítése volt, hogy a kánoni írások mellett léteznek olyan apostoli tradíciók, melyek közvetítik az üdvös hitigazságokat és életszabályokat. A későbbi határozatokban ugyanakkor már találunk konkrét hivatkozásokat apostoli tradíciókra; a zsinat például ilyennek említi a gyermekkeresztség, illetve az elhunytakért felajánlott szentmise gyakorlatát.32 Ezek után azonban felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a kánoni szent iratok és az apostoli tradíciók a zsinat szerint. Vajon a katolikus hit két önálló forrásának tekinti azokat, melyek tartalmilag kiegészítik egymást (illetve a tradíciók hozzáadnak valamit a Szentírás által tartalmazott hitigazságokhoz), vagy pontosan ugyanazt tartalmazzák hitre és életszabályra vonatkozóan csak más és más formában, az írott szó és az élő szó természetének különbsége szerint? Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy a zsinat ezzel a kérdéssel nem kívánt behatóan foglalkozni, még kevésbé dönteni róla. Az jól látható az aktákból, hogy a zsinati atyák nagy része úgy tekintett az apostoli tradíciókra, mint amelyek tartalmilag kiegészítik a kánoni iratokban tartalmazott hitigazságokat. Vallották, hogy vannak olyan hitre vagy gyakorlatra vonatkozó igazságok, melyeknek az ismeretforrása számunkra egyedül a tradíció. Erre utal többek között Del Monte pápai legátus és Cervini bíboros felszólalásaiban található „partim-partim” (részben-részben) visszatérő szóhasználat. Del Monte megfogalmazása szerint: „egész hitünk az isteni kinyilatkoztatásból származik; az Egyház ezt a kinyilatkoztatást közvetítette 31 Uo. 126-128. 32 „Propter hanc enim regulam fidei ex traditione apostolorum etiam parvuli ...”. Decretum super peccato originali, can. 4. (V. sessio, 1546. 6. 17.), in COD 111,666, 35. „...sed et pro defunctis in Christo, nondum ad plenum purgatis, rite iuxta apostolorum traditionem offertur”. Doctrina et canones de sanctissimo missae sacrificio, cap. 2. (22. sessio, 1662. szept. 17), in COD III, 734,5. 188
