Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Perendy László: A lelki hatalmat gyakorlók erényei. Szent Ambrus De officiis ministrorum című művének forrásai
PERENDY LÁSZLÓ A lelki hatalmat gyakorlók erényei positio in psalmos c. művére támaszkodik, az I 96 pedig Órigenész Selecta in psalmos c. munkájára.9 Két fő forrásának alkalmazásával kapcsolatban maga a szerző is megállapítja, hogy a egyre inkább előtérbe kerülnek a bibliai források és háttérbe szorul Cicero műve. Ezzel a jelenséggel az is együtt jár, hogy az utóbbi által eredetileg biztosított és Ambrus által követett szerkezet a mű során - legalábbis bizonyos modern szerzők, például Maurice Testard véleménye szerint - egyre inkább fellazul. Ambrus a 39. zsoltáron elmélkedve jutott arra a gondolatra, hogy klerikusai számára megír egy olyan munkát, amely Cicero De officiis c. művét veszi kiindulópontul, célja pedig az, hogy iránymutatóul szolgáljon a klérus tagjai számára. Ambrus úgy ítéli meg (I 186), hogy mindazok az erények, amelyek gyakorlása Cicero szennt a világi hatalom képviselői, vagyis a birodalmi tisztviselők számára elengedhetetlenek, az egyház szolgálatában álló klerikusoktól is elvárhatók. A sztoikus10 etika szerint valamennyi erény leszármaztatható a négy sarkalatos erény valamelyikéből, ezért mindenekelőtt ezekről kell helyes véleményt kialakítani. A legelső sarkalatos erény a bölcsesség, amelynek tárgyalására Cicero mindössze egyetlenegy fejezetet szán. Az I 6-ban megállapítja, hogy a bölcsesség a valóság megismerésén alapszik, és valamennyi erény közül a legszorosabb viszonyban áll az emben természettel. Arra szolgál, hogy az ember megkülönböztesse egymástól a helyes és helytelen magatartási formákat. Nélküle a többi erény sem létezhetne. Ambrus kifejti, hogy az emberi természetbe bele van oltva az önreflexió képessége. Az ember önmagára reflektálva keresi létének végső okát, amit nem a mindent átható világlélekben talál meg, hanem az igazság és értelem teljességét birtokló személyes Istenben. Mivel nála van az igazság teljessége, az igazság keresése egyenlő Isten keresésével. A helytelen istentisztelet nem egyeztethető össze a bölcsesség erényével, hiszen gátat vet az igazság megismerésére törekvő értelmünk elé. Számos bibliai hely (pl. Kin 20,1—3; Mk 10,18; Bölcs 1,16) egybevetésével és exegézisével fogalmazza meg, hogy a bölcsesség megszerzésének alapfeltétele az Isten iránti bizalom és az ő parancsainak teljesítése: „Initium enim sapientiae timor Domini”. Negatív példaként Markiont és Eunomiosz említi, példaképekként, exempla-ként pedig több ószövetségi nevezetes személyt, Abrahámot, Dávidot, Salamont és Jákobot. Az igazságosság erényének Cicero szerint azok vannak a birtokában, akik helyes magatartást tanúsítanak a társadalmi viszonyok összefüggésrendszerében, vagyis tudnak különbséget tenni a tulajdonviszonyok között, és mindenkinek megadják, ami jár neki, ugyanakkor senkit sem károsítanak meg. A bőkezűség (benignitas, beneficentia, liberalitas) erényét három területen kell gyakorolni: Istennel, az állammal és az egyes emberekkel kapcsolatban. Az igazságosság vezérfonala nem lehet más, mint az okosság, és nem befolyásolhatják olyan indulatok, mint például a részrehajlás, az önszeretet vagy éppen a harag. Ciceróval szemben, aki a hangsúlyt elsősorban az arányosságra helyezi, Ambrus az evangélium törvényének „aránytalanságára” irányítja figyelmünket, amely Krisztus örök hűségén alapszik. Panaitiosz nyomán Cicero számára is fontos a hűség, itt azonban többről van szó, mint átlagos bizalomról. Knsztus követésének ebben is meg kell nyilvánul9 Uo. 25-26. 10 A különféle filozófiai irányzatok hatása Ambrusra tagadhatatlan. A sztoának és az új platonizmusnak Ambrus vallási életének alakulására gyakorolt hatásával kapcsolatban lásd: DASSMANN, E., Die Frömmigkeit des Kirchenvaters Ambrosius von Mailand. Quellen und Entfaltung, Münster 1965, 28—44. 176
