Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Perendy László: A lelki hatalmat gyakorlók erényei. Szent Ambrus De officiis ministrorum című művének forrásai
A lelki hatalmat gyakorlók erényei PERENDY LÁSZLÓ nia: Isten hűségét nem szavakkal, hanem tettekkel kell viszonozni. Ambrus elsősorban a Jakab levél 2. fejezetének 18. és 26. versére támaszkodik. Az Istentől kapott jótéteményt viszonozni kell, részben a helyes rituális istentisztelettel, részben pedig az embertársak iránti jóindulattal, az felebaráti szeretet cselekedeteivel. Az igazságosság erényének eme két megnyilvánulása szoros kapcsolatban áll egymással, az emberi kapcsolatokban pedig meghatározónak kell lennie a túlcsorduló mértéknek (Lk 6,38). Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy a valóban rászoruló személy kapjon adományt, és nem szabad engedni, hogy szétfolyjék a vagyon. Ebből a részből sem hiányoznak az ószövetségi példák, például Mózes és Elizeus némely cselekedete. Panaitiosz szerint a bátorság erényének gyakorlásához nem elegendő a puszta erő megléte. A belső, lelki magatartás teszi lehetővé a nehéz dolgok megtételét és a veszélyek elkerülését. A lelket azonban az értelemnek kell vezetnie ennek az erénynek a gyakorlása során, amely szorosan összefügg az igazságossággal. A bátorságnak a legfőbb jó elérésére törekvő értelmet kell szolgálnia, különben bűn származik belőle. Az I 19-ben így foglalja ezt össze Cicero: „Ea animi elatio, quae cernitur in periculis et laboribus, si iustitia vacat pugnatque non pro salute communi, sed pro suis commodis, in vitio est. ” A fegyveres harcban megnyilvánuló vitézség sajátsága, hogy a küzdelemben érvényesülnie kell a méltányosságnak, mégpedig nemcsak a hazával kapcsolatban, hanem még az ellenséggel szemben is. A polgári életben gyakorolt bátorság egyébként korántsem alábecsülendő a harci vitézséghez képest, mivel sokszor több munka és fáradság áll mögötte, mint amit a többnyire rövid ideig tartó fegyveres harc megkövetel. Erezhető, hogy a sztoikus gondolkodás már nem az ógörög hősi eszmény felsőbbrendűségét hirdeti. Szent Ambrus is katonai és polgári válfajra osztja a bátorság erényét. A bátorság legmagasabb fokát az embernek az önmagán gyakorolt uralma jelenti, amely harcba száll a kísértésekkel és bűnökkel. O is hangsúlyozza, hogy a bátorságnak az igazságosságot kell szolgálnia. A bátorságnak végső soron az isteni igazságossághoz kell mérnie önmagát, amely Krisztus kereszthalálában nyilvánult meg legragyogóbb formában. A legtöbb áldozatot az Isten országának eljöveteléért érdemes meghozni. Ennek az erénynek a tárgyalása során Ambrus elsősorban a Példabeszédek és Jób könyvére, illetve Szent Pál leveire támaszkodik, az erény gyakorlására pedigjózsue és a Makkabeusok könyveibői hóz fel példákat. Érdekes, hogy éppen ennek az erénynek tárgyalása során nemcsak szentírási példákat említ, hanem a keresztény vértanúk helytállását is előtérbe állítja. A római mártírok közül magasztalja Ágnest, Lőrincet és II. Sixtus pápát, akik sokkal kiválóbb értelemben voltak ennek az erénynek a birtokában, mint a görög tragédiák pogány hősei. A mértékletesség, vagyis a negyedik sarkalatos erény, a σωφροσύνη fogalmi tartalma már a sztoa történelme során is gazdagodott. Panaitiosz már az embernek a harmóniára való törekvéséből indul ki ennek az erénynek bemutatása során, amely külsőleg a szépségben nyilvánul meg. A legfőbb jót a természettel való összhang biztosítja. A szép és jó együttese az illendőség (πρέπον) fogalmába ötvözhető. Cicero tudatában van annak, hogy a σωφροσύνη fogalma egyetlenegy latin szóval nem adható vissza, ezért hárommal írja körül: temperantia, modestia, moderatio. Ennek az erénynek a helyes gyakorlását nem kis mértékben meghatározza az illető személy életkora, neme és társadalmi környezete. Fontos, hogy az ember különféle kívánságai az értelemnek engedelmeskedjenek, hogy minden a maga helyén és idejében történjék, az értelem által megszabott or do-ra való tekintettel. A középút választása általában megbízható megoldást jelent. A temperantia erénye feltételezi, hogy az egyén kellő tájékozottságra törekszik a társadalmi viszonyok megismerése során. Ennek az erénynek a gyakorlása egyébként különösen fontos az állapotbeli kötelességek teljesítése során. 177
