Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Szegények és szegénység Lukács evangéliumában

KOCSIS IMRE Szegények és szegénység Lukács evangéliumában Kétségtelen, hogy a szegénység témájának az evangélisták közül Lukács szenteli a legna­gyobb figyelmet. A szegénységnek megfelelő görög főnév (πτωχεία) ugyan egyszer sem fordul elő evangéliumában, ám a „szegényt” jelölő πτωχός melléknév 10-szer is szerepel (Márknál csak 5-ször, Máténál is 5-ször, Jánosnál 4-szer). Persze nem pusztán a szegé­nyekre vonatkozó szóhasználat a figyelemre méltó, hanem az is, hogy Lukács evangéliu­mában többször találunk gazdagoknak szóló kemény figyelmeztetéseket, valannnt a föl­di javak helyes használatára vonatkozó buzdításokat. Bár a szóban íorgó evangéliumban a szegénység és a gazdagság témái szorosan ösz- szekapcsolódnak, az értekezésben csak az első mozzanatra összpontosítok: arra, hogy Lu­kács szemléletében kik is a „szegények”, illetve miben áll az evangéliumi értelemben vett „szegénység”.1 1. A „SZEGÉNY” JÉZUS A megnevezés némi magyarázatot igényel. Figyelemreméltó ugyanis, hogy az Újszövet­ség egyik irata sem alkalmazza Jézusra a „szegény” jelzőt, amelynek a görögben két meg­felelője is van. A πένης, amely az Újszövetségben mindössze egyszer fordul elő lőnevesített formában (2Kor 9,9), azt a személyt jelöli, akinek csak kevés tulajdona van, és megélhe­tése érdekében keményen kell dolgoznia. A πτωχός ellenben olyan illetőre vonatkozik, akinek semmiféle anyagi bázisa sincs, s ezért mások adományaiból él.2 Jézusra vonatkoz­1 Azoknak, akik a szegénység-gazdagság témájának bővebb kifejtése iránt érdeklődnek az alábbi monográfiákat ajánlom: ÖEGENHARDT, H.-J., Lukas, Evangelist der Armen. Besitz und Besitzverzicht in den lukanischen Schriften, Katholisches Bibelwerk, Stuttgart 1965; The Social-World oft Luke-Acts (szerk. Neyrey, J. H.), Hendrickson, Pea­body 1991; Petracca, V., Gott oder das Geld. Die Besitzethik des Lukas, Francke, Tübingen 2003; Gradl, H. G., Zwischen Arm und Reich. Das lukanische Doppelwerk in leserorientierter und textpragmatischer Perspektive, Echter, Würz­burg 2005. A téma rövidebb vázolásához vö. Schneider G., Das Evangelium nach Lukas II (ÖTK NT 3/2), Güten­loher, Gütersloh 1977, 342-345; Fitzmyer, J. A., Die Gospel According to Luke I (AB 28), Doubleday, New York 1981, 247-251; KOCSIS, I., Szegénység és gazdagság Lukács evangéliumában, in Jeromos Juzetek 93 (2013), 3-15. 2 A görög szavak etimológiájához, illetve használatához vö. Hauck, F., art. πένης, in ThWNTVl (1959), 37-40; Hauck, F.-Bammel, E., art πτωχός - πτωχεία - πτωχεύω, in 77i W/NTVI (1959), 885-912; Merklein, Η., an. πτωχός-πτωχεία-πτωχεύω, in EWNTiu (1983), 466-472. 133

Next

/
Thumbnails
Contents