Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Kuminetz Géza: A boldoggá- és szenttéavatási eljárás kézikönyve
KÖNYVSZEMLE KUMINETZ GÉZA: A boldoggá- és szenttéavatási eljárás kézikönyve (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II/6) Szent István Társulat, Budapest 2012 pp. 406 Azokat a személyeket, akik az igaz Istenért áldozatokat vállaltak, és mehette a végsőkig kitartottak - még haláluk árán is — az Egyházban nagy tisztelet övezte a kezdetektől mind a mai napig. Ok elkülönültek a világias élettől és gondolkodástól és számukra csak az isteni tanítás szerinti élet jelentette a mértéket. Erre utal a „szent” (sanctus: elkülönül) kifejezés. Maguk az apostolok, hithirdetésük és mártírhaláluk, jelentett példát az ókeresztény Egyház számára a krisztusi tanítás követésére, akiknek kultusza már közvetlenül halálukat követően elterjedt. A keresztényüldözések kapcsán is nagyon sokan tartottak ki a végsőkig a krisztusi tanítás mellett, ami egyben a mártírhalált is magában foglalta. Ezeket a hitvallókat, mint Knsztus társait a szenvedésben, közbenjárónak tekintették az örök üdvösségért. Ennek nyomán alakult ki a mártírok liturgikus kultusza, amely alapvetően a fellelhető vértanúakták elbeszéléseire épült. Az egyes egyházak összegyűjtötték azon mártírok listáját, akiknek haláláról a liturgiában megemlékeztek. A 4-5. századra a „szentség” fogalma már az Egyház tanítása melletti kitartást, az aszketikus életet és az isten- közeli imádságot jelentette, melynek nyomán kezdték el magát a szerzetesi életet a szentségre vezető útnak, a szerzeteseket pedig, mint Isten közelében élőket, szent életet élőkként értelmezni. Ennek a gazdag egyháztörténeti, lelkiségtörténeti, liturgiatörténeti és kánonjogi kérdéskörnek az Egyház hatályos egyházfegyelmében jelenlévő kereteit mutatja be a tőle megszokott műgonddal, a Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae sorozatban megjelent művében, Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karának dékánja, aki egyúttal a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetének professzora. A boldoggá- és szentté avatási eljárás, annak lépései, sajátosságai és jogi rendezettsége hosszú kánonjogtörténeti kikns- tályosodási folyamat eredményei, melyben az Egyház különösen is tekintettel volt azoknak az életpéldáira, akikről meggyőzően ki tudja jelenteni, hogy az üdvözültek között vannak, így személyük kiemelkedően szolgálhatja a hívő közösséghez tartozók lelki üdvösségét. Éppen ezért, a jelen kötet jóval több mint egy kánonjogi terület összegzésére szolgáló kézikönyv. Megismerve a boldoggá- és szentté avatási eljárásban szem előtt tartott tényeket, jobban megértjük mit is jelentenek számunkra azok az üdvözültek, akik közbenjárnak értünk, és akiknek emléknapjai és ünnepei átszövik a teljes liturgikus évet. Pontosan tudjuk, hogy már a 2. századtól kezdve több szerző is gyakran beszámolt a szentek kultuszáról (vö. pl. Antiochiai Szt. Ignác, Szt. Cypnánusz, Taumaturgosz Szt. Gergely, Nazianzoszi Szt. Gergely, Szent Ambrus, stb.). Fontos fordulópont a szentté avatási eljárás letisztulásának és mai keretei megszületésének történetében az 1170-es dátum, amikor III. Sándor pápa (a. 1159-1181) úgy intézkedett, hogy senki sem jogosult szentté avatási eljárást az Apostoli Szentszék tekintélye nélkül lefolytatni. Ez a határozat bekerült a híres Liber Extra joggyűjteménybe (a. 1234), amely - mint az ún. Corpus iuris canonici második gyűjteménye — közvetlen befolyással volt az 1917-ben XV. Benedek pápa által kihirdetett első Egyházi Törvénykönyvre. Miként is alakult ezt követően a vizsgálat? Melyek annak legjelentősebb állomásai? Milyen hatályos kánoni előírások ren109
