Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái
KRANITZ MIHÁLY A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái néhány nappal a milánói érsek szinte futva érkezett a haldokló pápa ágyához, az úgy búcsúzott el tőle, hogy gondjaiba ajánlotta az egyház és a zsinat sorsát.22 Montini megszakítás nélkül harminc évet töltött vatikáni hivatali szolgálatban először XI. Piusz idején, aki 1937-ben substitutusnak tette meg, majd XII. Piusz éveiben, aki 1952-ben kinevezte helyettes államtitkárrá, mielőtt 1954. november 1-jei hatállyal Milánóba küldte érsekként. Milánóban szerzett tapasztalatai mély benyomást gyakoroltak rá. Mindig arra törekedett, hogy „párbeszédet folytasson a modern világot képviselő embereknek hatalmas, szinte meghatározhatatlan, megközelíthetetlen tömegéve.”23 Montini bíboros egy kongresszuson kijelentette: „Szeretni fogjuk azokat, akik közel vannak hozzánk, és szeretni fogjuk azokat, akik távol vannak tőlünk. Szeretni fogjuk hazánkat, és szeretni fogjuk mások hazáját. Szeretni fogjuk barátainkat, szeretni fogjuk ellenségeinket. Szeretni fogjuk a katolikusokat, a zsidókat, a szakadárokat, a protestánsokat, az anglikánokat, a közömböseket, a muzulmánokat, a pogányokat, az ateistákat. Szeretni fogjuk az összes társadalmi osztályt, de különösen azokat, amelyeknek a legnagyobb szükségük van a segítségre, a támogatásra és a haladásra... Szeretni fogjuk a gyerekeket és az öregeket, a szegényeket és a betegeket. Szeretni fogjuk azokat, akik gúnyolnak, és üldöznek bennünket. Szeretni fogjuk azokat, akik megvetnek minket és szembeszegülnek velünk, azokat, akik megérdemlik, hogy szeressük őket, és azokat, akik nem érdemlik meg. Szeretni fogjuk korunkat, civilizációinkat, technikánkat, művészetünket, sportunkat, világunkat. Mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy megértők, együtt érzők legyünk, hogy megbecsüljük a másik embert, hogy tudjunk vele szenvedni, képesek legyünk őt szolgálni. Jézus szívével fogunk szeretni. Isten teljességével fogunk szeretni.”24 Amikor pápa lett, a világhoz intézett első üzenetében 1963. június 22-én azt kívánta, hogy „az egész világon lobbanjon fel a hit és a szeretet hatalmas lángja, amely majd az összes jóakaraté embert felhevíti”.25 Első döntése az volt, hogy folytassa a XXIII. János pápa halálával felfüggesztett zsinatot, szünet nélkül alkalmazza annak útmutatásait, és befejezze azt.26 VI. Pál pápa a zsinat második ülését megnyitó beszédben (1963. szeptember 29.), vagyis megválasztása után a zsinati atyákat először megszólító szavaiban köszöntötte a többi egyház vezetőit és képviselőit: „Ha a szétválás okaiban nekünk is volt részünk, akkor alázattal bocsánatot kérünk ezért Istentől, és kéijük azoknak a testvéreknek a bocsánatát is, akik általunk érezték magukat megsértve. Ami pedig ránk vonatkozik, mi is készek vagyunk megbocsátani a katolikus egyház által elszenvedett sérelmeket, és elfelejteni azt a fájdalmat, melyet a félreértések és az elszakadás hosszú ideje okozott. A mennyei Atya fogadja el jelen szavainkat, és vezessen el mindannyiunkat az igazi testvéri békére.27 VI. Pálnak remek érzéke volt a gesztusokhoz. Első ilyen jellegű megmozdulásaként- elzarándokolt Jeruzsálembe. Ilyet még egyetlen pápa sem tett, éppen ezért alapvető lépés volt ez, hogy újra a középpontba állítsa az egyházat születési helyén, a Szentföldön, vagyis ott, ahonnan Jézus üzenete elindult. Ezt a zsinaton jelentette be 1963. december 5-én annak az ülésszaknak a bezárásakor, amelyen először elnökölt. 22 Uo. 120-121. 23 1963. július 4-i beszéd, in Documentation Catholique (1963. július 7.), col. 844. 24 Poupard, P., Miért van pápánk?, 121—122. 25 Uo. 122. 26 Uo. 27 Vő. Jean XXIII-Paul VI, Discours au Concile, Centurion, Paris 1966, 115—116. TEOLÓGIA 2012/1-2 62
