Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)

2012 / 1-2. szám - Beran Ferenc: A család a társadalom sejtje - A család helyzetének változása a Familiaris consortio utáni időkben

A család a társadalom sejtje BERAN FERENC Az adatokat és az arányokat látva arra gondolhatunk, hogy talán az emberek mások lettek, mint korábban voltak. A társadalom szélesebb körében végzett felmérések szerint azonban ez nem felel meg a valóságnak, mert az emberek nagy többsége továbbra is há­zasságra, családra, gyermekekre vágyik.4 Sokan vannak azonban, akik úgy gondolják, hogy ez a mai világban már nem megvalósítható, mert hiányzik a biztos emberi egzisztencia, vagyis az anyagi háttér: először lakásra, jövedelmező állásra van szükség. Mások azzal ér­velnek, hogy a tanulás ideje jóval hosszabb ideig tart, mint régen, és a fiatalok igényt tar­tanak arra is, hogy mielőtt elköteleznék magukat, jobban megismeijék az életet és a vilá­got. Később pedig nehezebben házasodnak, és koruk miatt már kevesebb gyermeket vállalnak. Az emberi lélekben való vágy tehát megmaradt, de a gondolkodásmód meg­változott. Az emberben felvetődhet a kérdés, hogy a társadalomban az elmúlt évtizedekben mi torzította el a családról alkotott képet, milyen kapcsolat van a család és a társadalom között, és mit tehetünk azért, hogy a családi élet megújuljon, és ezáltal társadalomban ta­pasztalható válság is gyógyítható legyen. 1. 1.·Αζ emberi szabadság helytelen értelmezése A Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás a bajok elsődleges okának a személyes sza­badság igényének helytelen értelmezését, a „szabadság megromlott” fogalmát jelöli meg. A szabadság már nem Isten ajándékát jelenti, amely segítségével az ember felismeri az emberi értékeket, hanem egy olyan vívmányt, amelynek nincsenek korlátái, nincs alávet­ve senkinek, és amely által az ember a saját egyéni érvényesülését, kényelmét keresi.5 Az apostoli buzdítás után harminc évvel a MKPK által kiadott levél is a családi problémák elsődleges okának a szabadság helytelen értelmezést jelöli meg. „Kortársaink közül sokan abban akaiják megélni szabadságukat, hogy mindentől füg­getlenítik magukat, semmire mncsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövőjükre sem. A kellemes közérzetnek ebben a bűvöletében könnyen megeshet, hogy nem vesszük észre: elmúlik az élet, s amire lehetőségünk volt tegnap, az holnapra már a múlté. Gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelez­ni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban.”6 Valóban, a XX. században a szabadság már az ember teljes önrendelkezési jogát jelenti, amelyben igényt formál az erkölcsi értékek szubjektív megválasztására. A korra jellemző posztmodern gondolkodásmód nem fogadja el sem a kinyilatkoztatást, sem a természetes hajlamokat (inclinationes naturales) magában foglaló emberi természetet, amelyből az em­beri értelem (lex naturalis) segítségével értékeket és normákat lehet felismeri. Ezen túlme­nően a modern gondolkodásra jellemző, hogy a kinyilatkoztatást és az emberi természetet elutasító racionalizmust sem fogadja el. A posztmodern gondolkodásra általánosan jel­lemző, hogy nem léteznek állandó értékek és igazságok, valamint ezekből megalkotható rendszerek. Az ember szabadságával élve egyéni módon értelmezheti, értékelheti a társa­4 Vö. Andorka, R., Bevezetés a szociológiába, Osiris, Budapest 1997, 371. 5 Vö. II. JÁNOS PÁL pápa, Familiaris consortio (Apostoli buzdítás a keresztény családokhoz) 6, Szent István Társulat, Budapest 1981. 6 Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Körlevél a Család Éve megnyitására (2010. december 26.), 2. 35

Next

/
Thumbnails
Contents