Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Mitták Tünde: Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában - a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében
II. A VILÁGI HARMADREND JOGI STÁTUSÁNAK VÁLTOZÁSA 1. A jogi státus kérdése a kánonjog kodifikációja (1917) előtt A világi harmadrendek és terciáriusok jogi helyzetének egyetemes egyházi szabályozása valójában csak a középkorban indult el, amelynek igényét nem csupán a kánoni jogrend hívta elő, hanem a világi jogi szabályozás fejlődése is. A kánoni, illetve a világi törvények a történelem során mindvégig egymás mellett léteztek és hatottak egymásra.20 A kánom jogban megtaláljuk a természetes és jogi személyek megkülönböztetését (persona physica et persona iuridica sen persona moralis), mely terminológia tartalma lépésről lépésre kristályosodott ki. Az egyházjog a szerzeteket és kongregációkat jogképességgel ruházta fel, amelyet már a Codex Theodosiani is elismert.21 A középkori szerzetesi mozgalom fellendülésében is nagy szerepe volt a római jogi hagyománynak azáltal, hogy a személyegyesülések szabályozásával lehetővé tette a világtól való elkülönülés intézményes formában való megjelenését.22 Az akkoriban személyegyesülésnek számító kolostorok magánjogi képességének kifejlődése lassú folyamat volt, amelyet az tett lehetővé, hogy ezen intézményeknek önálló vagyonuk és szerzőképességük volt. A vagyon azonban az egyházé volt, így felette rendelkezési joggal a közösség elöljárója bírt. Az érett középkorban (XI—XVI. század) különösen jellemző egyházi és állami jog közötti recipiatio főként a vagyoni kérdéseket illetően mutatkozott meg, azonban már ekkor is probléma volt, hogy a világi jog sokszor nem követte a kánonjogi fogalmakat. Különösen a szerzetesjog területén okozott ez problémát.23 A szerzetesrendek ebben az időben erkölcsi jogszemélyiséggel (persona morális) bírtak és szabályzatuk, alkotmányuk keretei között működtek. Mint testületeknek - hacsak a törvény által nem tiltott számukra, mint például a koldulórendeknek — vagyonszerzési és birtokjoguk volt.24 A férfi szerzetesek belső fegyelem (disciplina) tekintetében a rendfőnökük alatt álltak, de a lelkipásztorság gyakorlatát a megyéspüspök felügyelte, szemben az apácazárdákkal, amelyek teljesen a megyéspüspök joghatósága alatt álltak.25 A szerzetrendekbe a belépők ünnepélyes fogadalmat tettek, amelynek joghatása a va- gyonszerési és birtoklási jog elvesztése, illetve a házassági akadály ténye. Ezzel szemben a vallásos társulatokban tett egyszerű fogadalom csupán tiltó házassági akadályt képezett.26 MITTÁK TÜNDE Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában... 2IJ Földi A—Hamza G., A római jog története és institúciói, Budapest 1996\ 3—6. Schanda B., Magyar állami egyházjog (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitas Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/4), Budapest 2003, 67—79. 21 SZUROMI, Sz. A., The Character of Juridical Personality of Monastery as a Community of Persons up to the 13th Century, in Folia Theologica 11 (2000), 101-110, különösen 101-102. 22 Vö. SZUROMI Sz. A., A püspöki joghatóság és a szerzetesi közösségek a VI. századig, in Az atyák dicsérete.'A 60 éves Vanyó László köszöntése (szerk. Kránitz, M.), Budapest 2002, 229-242, különösen 241. Földi A.-Hamza G., A római jog története, 103—112. 23 Notter A., A szerzetesi professio, 61. 24 Vö. Decretum de regularibus et monialibus, Caput III. in Concilium Tridentinum, Sessio XXV (4 dec. 1563), in COD 753. 25 Vö. Decretum secundum: super lectione et praedicatione, in Concilium Tridentinum, Sessio V (17 iun. 1546), in COD 644; Decretum de reformatione in Concilium Tridentinum, Sessio XXI (17 sept. 1562) in COD 716. 26 VIII. Kelemen pápa (1592—1605) 1594. június 19-én kelt apostoli konstitúciójával (Religiosae congregationes) külön rendelkezett a szerzetesrendek státusáról és az exemptiőból fakadó függetlenségükről. Az ő nevéhez fűződik az első, társulatokra vonatkozó, 1604. december 7-én kelt egyetemes törvény megalkotása is. Lásd Cons. Quaecumque (7 Dec. 1604), in Codicis Iuris Canonici Fontes (ed. Gasparri, P.—Serédi, J.), I. Roma 1921. 366—370; vö. S. C. In- dulg. Decr. Urbis et Orbis (8. ian. 1861), in Codicis Iuris (ed. Gasparri, P.-Serédi, J.), VII. Roma 1921, 635—636. 190
