Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Mitták Tünde: Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában - a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében
MITTÁK TÜNDE Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában- a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében I. A VILÁGI HARMADREND FOGALMI VÁLTOZÁSA TÖRTÉNELMI ASPEKTUSBAN 1. Fogalommeghatározás és elhatárolások a hatályos Egyházi törvénykönyvben A világi harmadrend (ordo tertius saecularis) a hatályos jog szerint valamely szerzetes intézmény mellett és szellemében kialakult, olyan világi keresztényekből álló társulás, amelynek tagjai a világban élve a tökéletesebb életre törekszenek, apostoli életet élnek és jóváhagyásukra a Krisztus-hívők társulásaira vonatkozó általános szabályok irányadóak (CIC 303. kán.). Szükséges elhatárolni a megszentelt élet világi intézményeitől, hiszen a kettő között alapvető státusbeli különbség van. Elsősorban lényegi eltérés, hogy míg ez utóbbiak a megszentelt élet intézményei közé tartoznak, addig a világi harmadrendek nem.1 Az ordo tertius tagjai lehetnek klerikusok és laikusok egyaránt, azonban nem lehetnek szerzetesek, hiszen őket a szerzetesi fogadalom a saját, első- vagy másodrendjükhöz köti. Fontos kritérium emellett, hogy egy személy nem lehet tagja egyszerre két világi harmadrendnek. Többek között ebben a tekintetben is lényegesen különbözik a világi harmadrend más társulásoktól, hiszen az általános társulási szabályok szerint ugyanazon személy jogilag több társulásnak is tagja lehet. Ezen ismérvek alapján tehát a saecularis harmadrend nem sorolható sem a tisztán világi, sem pedig a tisztán klerikusi társulások közé. Mindig valamely szerzetes intézmény mellett alakul ki és tagjai ezen alapító intézmény 1 A világi intézményeket, mint a megszentelt élet intézményeit XII. Piusz pápa 1947. február 2-án kiadott Provida Mater kezdetű rendelkezésével ismerte el. Lásd AAS 39 (1947), 114—124. Az intézményi tipológiához lásd Erdő P., Egyházjog (Szent István Kézikönyvek 7), Budapest 20051 * * 4 *, 385—391. Schermann E., A magyar szerzetesek jogi helyzete és a mostani magyar szerzetek rövid ismertetése, Budapest 1943, 11—13. RlNCÓN-PÉREZ, T., Commentary, in Exegetical Commentary on the Code of Canon Law (ed. Marzoa, Á.-Miras, J.-Rodriguez-Ocana, R.), II/2. Chicago, 111. 2004, 1477—1480; vö. VC, 16-19: AAS 88 (1996), 382-384. A világi intézményekről lásd: Andres, D. J., Szerzetesjog. Magyarázat az Egyházi Törvénykönyv 573—746. kánonjához (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitas Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/2), Budapest 1999, 219—241. Abbas, J., Forms of Consecrated Life Recognized in the Eastern and Latin Codes, in Commentarium pro Religiosis et Missionariis 76 (1995), 5—38, különösen 23—24. Beyer, J., ΓΙ diritto della vita consacrata, Milano 1989, 443—471. Sipos, S., Enchiridion iuns canonici, Roma 19546, 345-346. Hanstein, P. H., Ordensrecht, Paderborn 1953. 298-308. New Commentary on the Code of Canon Law (Beal, J. P — Coriden, J. A.-Green, T. J.), New York-Mahwah 2000, 894; vö. PC, 11. in A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (szerk. Diós I., Szent István Kézikönyvek 2), Budapest 2000, 327. 184
