Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Gajáry Aladár: A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára - A II. Vatikáni Zsinat megvilágításában
GAJÁRY ALADÁR A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára... vonnánk tőlük. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a nem keresztény vallások kétségtelenül nem mentesek a tévedésektől és a torzulásoktól. Gondoljunk pl. az özvegyégetésre a hinduizmusban (jóllehet éppen ez a példa a kereszténység hasonló tévútjaira emlékeztet). Akár „térít” a keresztény misszionárius, akár inkább a nem keresztény vallás lassú fejlődéséhez járul hozzá, vagy akár puszta jelenlétével fejt ki tevékenységet: minden esetben előmozdítja Krisztus egyházának s végeredményben Krisztusnak a láthatóvá tételét. Ez a láthatóság hozzájárul a kegyelem névtelen formájának túlhaladásához. S ahhoz is, hogy a tévedések és torzulások lassanként háttérbe szoruljanak. De főleg ahhoz, hogy az, ami végső fokon minden ember számára egyedül döntő jelentőségű: a könyörületes felebaráti szeretet gyakorlása a középpontba kerüljön. De mindemellett arra is emlékeztetnünk kell, hogy a keresztény missziós munka révén maga a kereszténység is egyre gazdagabbá válik, hiszen a misszionárius nemcsak ad, hanem kap is — nemcsak a mi a kultúrát, hanem ami a lelkiséget, sőt magát a hitet is illeti. Egy külön előadásban kellene az ezzel kapcsolatos fontos és aktuális kérdésekkel foglalkozni. Mindez mutatja, hogy a kereszténység az egész valóságnak egyetemes értelmezése, a sokféleségnek egy végső egységre való visszavezetése. Semmi sem áll távolabb tőle, mint egy programmá merevedett partikularizmus. A keresztény ugyan minden erejét a pillanatnyilag adott résznek, a neki „itt és most” kijutott részfeladatnak szenteli, azonban ezt a teremtett részleget összefüggésbe hozza (legalábbis elvileg) a Teremtővel, és ezáltal az egész teremtett valósággal.10 11 A találkozás a nem keresztény vallásokkal a keresztény hit által megvilágított értelem számára tehát nem egyéb, mint egy rendkívüli alkalom arra, hogy eddig nem is sejtett, göröngyös utakon Istenhez jusson, Öt és Őáltala az egész teremtett valóságot mélyebben megértse. Ebből a szemszögből nézve a pápa látogatása a zsinagógában és az assisi imatalálkozó a békéért, melyre nemcsak a kis keresztény ökumené, hanem a nem keresztény vallásokat is átölelő nagy ökumené képviselői is meghívót kaptak,11 illetve az ehhez hasonló megnyilvánulások a mai sebekkel teli és elcsüggesztő világban a legerősebb vigasztaló jelek közé tartoznak. Az ismeretlenből csak akkor lehet ismerős, az ellenségből csak akkor lehet jó barát, ha megnyitjuk, feltáljuk őket a végső világ felé. Csak azok tudják a vallások sokféleségét elviselni és megérteni, akik a lehető legkomolyabban veszik azt az Istent, aki akaratával - mely kivétel nélkül mindenkinek üdvösséget szán - teljesen azonosítja magát, egészen addig, amíg — még egyszer idézek a Nostra aetetéból és a Jelenések könyvébői — „valamennyi nép Isten fényességéhez fogjárni”.12 Addig pedig örvendjünk annak, amit VI. Pál pápa hirdetett egyik húsvéti szózatában: „Minden vallásban van egy fénysugár, amelyet nem szabad sem megvetnünk, sem kioltanunk. Minden vallás fölemel bennünket a transzcendens léthez, létünknek, gondolkodásunknak, felelős cselekedeteinknek és reménységünknek egyetlen Okához. Minden vallás a hit hajnalhasadása.”13 10 Vö. Christianity through Non-Christian Eyes (ed. Griffiths, P. J.), Maryknoll, New York 1990; Christian Uniqueness Reconsidered. The myth of a Pluralistic Theology of Religions (ed. d’Costa, G.), Maryknoll, New York 1990; De Rosa, G., Una teológia cristiana delle religioni, in La Cimltd Cattolica 143 (1992), 364—375; Evers, G., Es führt kein Weg zurück. Zur Situation des interreligiösen Dialogs in Asien, in HerKorr 47 (1993), 634—639. 11 Vö. Die Friedensgebete von Assisi. Mit einem Vorwort von Franz Kardinal König und einem Kommentar von Hans Wal- denfels, Freiburg—Basel-Wien 1987. Ez a kötet néhány, az assisi imatalálkozóval kapcsolatos félreértést oszlat el. 12 Vö. Nostra aetate 1; Jel 21,23-24. 13 Vö. AAS 56 (1965), 394. 170
