Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Gajáry Aladár: A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára - A II. Vatikáni Zsinat megvilágításában
GAJARY ALADAR A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára... a vallások sokféleségét nem annyira kihívásként, hanem inkább ösztönzésként veszi tudomásul. Ösztönzésként, hiszen az isteni kegyelem sokfélesége örömmel-bámulattal tölti el, és a sokféleségben mindig képes az egységet, az átfogó magyarázatot is látni. A keresztény hívő nemcsak hogy megőrzi azonosságát, amikor nem keresztény embertársaival érintkezésbe lép, hanem saját lényét is tökéletesebben valósítja meg, amikor a nagy ökumenét átéli. Mindazok, akik egy felekezeti - pl. római katolikus - gettóba zárkóznak be, nem sokat tudnak Krisztus kegyelmének gazdagságáról. Többet sejtenek erről a gazdagságról azok, akik nyitottak a kis kereszténységen belüli ökumené felé. A legbőségesebben azonban azok kapnak ajándékot, akik kimerészkednek a NAGY ökumené széles mezejére. Ez egyedül érdemli meg teljesen ezt a megnevezést. Mindezek után érthető az az intelem, amelyet a Nostra aetate a 2. § utolsó szakaszában a hívőkhöz intéz. A zsinat felszólítja őket, hogy a szellemi és erkölcsi, valamint a szociális és kulturális értékeket, melyeket a nem keresztények valósítanak meg, ne csak egyszerűen elismerjék, hanem erejükhöz képest járuljanak hozzá annak megőrzéséhez, sőt továbbfejlesztéséhez is. Mindennek a gyakorlati és tudományos párbeszéd, valamint a keresztény élet tanúságtétele által kell történnie. Egy valóban grandiózus programot kezdeményezett a II. Vatikáni Zsinat. IV. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS A GONDOLATOK TOVÁBBVEZETÉSE Előadásomnak ezen utolsó részében megkísérlem a zsinati szöveget, amennyiben témánkat érinti, röviden összefoglalni, és a gondolatokat tovább is vezetni. Ez utóbbi persze csak akkor lehetséges, ha a tulajdonképpeni zsinati tanításon túlhaladó magyarázatra is vállalkozunk, amint az már az eddigiekben is szükségesnek bizonyult. Az összefoglalás mindenekelőtt a Nostra aetate módszerét veszi szemügyre, és egy fontos, jellemző tényt emel ki. A zsinat őrizkedik attól, hogy a vallások sokfélesége által okozott értelmi kihívást azáltal semlegesítse, hogy az egyes vallások sajátosságait harmonizáló összehasonlítások révén elfedje. A sokféleségnek meg kell maradni sokféleségnek: a kereszténynek az a kötelessége, hogy a többieket, legalább eleinte, hagyja olyanoknak lenni, amilyenek, és amilyenek lenni akarnak. A kereszténynek nem szabad a többieket saját tetszése szerint látni: úgy7, ahogy látni szeretné őket.6 A vallások sokfélesége tehát egyértelműen, minden szépítgetés nélkül megmarad, és mint ilyen foglalkoztatja a hívő ember értelmét is. A Nostra aetate segítségével azonban úgy tudja ezt a sokféleséget látni, hogy intellektuális becsületességén nem esik csorba, és saját keresztény hitigazságait nem egyszerűen megőrzi, hanem azokat még nagyobb ösz- szefüggésben is láthatja. Mindehhez az szükséges, hogy a Bibliában kinyilatkoztatott Istent valóban komolyan vegyük. Ehhez négy, első pillantásra meglehetősen különböző, de a Bibliában nyilván megtalálható isteni tulajdonság ismerete elengedhetetlen. 1 1. A Biblia Istene a valóban szuverén Ur, akinek döntései és azok indítékai kifürkészhe- tetlenek, és mint ilyenek, akceptálandók. Ennek közvetlen következményei vannak a mai előadás témája számára. Istennek pl. azon döntése, mely szerint megtestesülése a Názáreti Jézusban kétezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten (és nem másban, máskor vagy máshol) történt, nyilván legalábbis részben okozója annak az annyi zavart és annyi fejtörést okozó vallási sokféleségnek, melyről a mai előadás is szól. 6 Vö. Waldenfels, H., Christentum und Weltreligionen. Zum Buch von Hans Küng, in NZM 42 (1986), 70. 168
