Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Gajáry Aladár: A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára - A II. Vatikáni Zsinat megvilágításában
GAJÁRY ALADÁR* A vallások sokfélesége mint kihívás az emberi értelem számára - a II. Vatikáni Zsinat megvilágításában Nem is olyan régen sok keresztény alig vette tudomásul a vallások sokféleségét. S ha esetleg igen, akkor ezen séma szerint: „Ahol keresztény a vallás, ott igazság van, ahol nem keresztény, ott sötét pogányság uralkodik.” Hála a technika vívmányainak, manapság minden bizonnyal tudnak már a keresztények a nem keresztény embertársaikról, és viszonyuk általában pozitívabb lett. Szabadjon megemlíteni — többek között - II. János Pált, aki elsőként tett látogatást egy zsinagógában, és tartott ima-csúcstalálkozót Assisiben a békéért, amelyen a nem keresztény vallások vezető személyiségei is részt vettek. De éppen a békés együttélésnek ezen új módja és ezen túlmenőleg egy bizonyos társas, partneri viszony jelenthet kihívást a keresztények számára, és teheti őket bizonytalanná. Ilyen kérdések vetődhetnek fel: „Jóllehet valamennyi vallás végső fokon saját magát tartja az igaz vallásnak, nem azonos-e tulajdonképpen az istenük?” És íme egy másik kérdés, amely gyakran hallható: „Mindent összevetve lényegében fontos-e, hogy melyik vallás tagjaként vallunk hitet az egy és ugyanazon Istenről?” Ilyen, és hasonló kérdésekre szeretnék előadásomban valamelyes választ adni, éspedig a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate1 kezdetű nyilatkozatára támaszkodva. Ennek a zsinati szövegnek a gondolatai huszonnyolc év elteltével is roppant időszerűek. 1. PONTOSÍTÁSOK Mindenekelőtt tisztázni óhajtok néhány tényt és fogalmat. Először is utalni szeretnék a többféle viszonyra, mely a sokféleség és az emberi értelem között fennállhat. A sokféleség korántsem jelent mindig kihívást az emberi értelem számára. Alkalmasint ugyanis minden különös hatás nélkül marad, pl. azon ember esetében, aki egy virággal borított mezőn járva a számtalan pompás virágot nem veszi tudomásul, mert gondolatai egészen máshol járnak. Gyakoribb persze az az eset, amikor a sokféleség az egész ember, és így értelme számára nem kihívást, inkább ösztönzést jelent (pl. a virágok sokfélesége a természetszerető ember esetében). A sokféleségnek néha akkora ösztönző ereje lehet, hogy ez az erő akkor is fennáll, amikor az ember a valóság egy formájával ugyan messzemenően azonosítja magát, de azért más formákat is hagy érvényesülni és *GajAry Aladár (1929-) a churi (Svájc) teológiai főiskola volt rektora, fundamentális és dogmatikatanára. Defractio de Ecclesiae habitudine ad Religiones non-christíanas ,,Nostra aetate”, in AAS 58 (1966), 740—744. TEOLÓGIA 2012/3-4 * XLVÍ (2012) 163-170 163
