Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Erdő Péter: A templomok építésének püspöki engedélyezése
ERDŐ PÉTER A templomok építésének püspöki engedélyezése Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a templomépítéshez szükséges püspöki engedély teológiai alapja magában a püspöki tisztségben, a jelen korban konkrétan a püspökszentelésben és a megyéspüspöki kinevezésben rejlik. A jaüspök ugyanis a rábízott egyházmegyében az egész liturgikus tevékenység irányítója. O hívja egybe az eucharisztikus gyülekezetét. O szabja meg a liturgia végzésének konkrét helyét. Az egyetemes egyházjog keretei között ő alkothat erről szabályokat is. A III. századtól fogva a keresztényeknek nem csupán kijelölt gyülekezeti helyei voltak, hanem erre a célra épített templomai is. Az ókor végén világossá vált, hogy a liturgia és az egyházi közösség rendje megkívánja a templomépítkezések előzetes püspöki ellenőrzését. Ez az igény fejeződik ki a püspöki hozzájárulás szükségességében. Ezt a belső egyházi alapelvet a késői császárkorban világi törvények is rögzítették. Elsősorban Iustimanus császár novellái alapján az egyházi joggyűjtemények is megismételték, továbbfejlesztették ezeket a szabályokat. A változó korok igényei szükségessé tették a templomépítés anyagi előfeltételeinek fokozott garantálását. Az előzetes követelmények nemcsak az építkezés költségeire, hanem a későbbi működtetésre, sőt - az újkorban egyre fokozódó mértékben - az épület karbantartására és felújítására is kiteijedtek. A hatályos egyházjogban a jogbiztonság érdekében hangsúlyt kap, hogy az engedélyt, melynek előzetesnek és írásbelinek kell lennie, a megyéspüspök adhatja meg. A Trentói Zsinaton, majd fokozottabb mértékben a XIX—XX. században előtérbe kerül az istentisztelet — kezdettől fogva alapvető — egyházi közfunkció jellege, vagyis nyilvános, hivatalos mivolta. Ez az oka annak, hogy a liturgia, különösen a szentmise rendje, lefolyása, helye, ideje és körülményei nem pusztán magánszemélyek vagy csoportok ízlésétől, elgondolásától függenek. Amikor maga Krisztus és az egész egyház cselekszik, a hívők közössége aktív módon kapcsolódik be az ünneplésbe. Ugyanakkor főként a tartósan és minden hívő használatára rendelkezésre álló istentiszteleti helyek, vagyis a templomok szent voltát is kifejezésre kell juttatni. Ebből következnek a változó korok hiteles szakrális művészeti megoldásai, melyek a történelem során folyamatos hagyománnyá ötvöződnek, de lehetőséget adnak az illő és emelkedett újítások számára is. Kifejezői és ihletői a keresztény hitnek, mely az egyház legnagyobb kincse. Ennek továbbadása olyan krisztusi küldetés, amely minden korban és minden nép körében aktuális. ÓGIA 201 14
