Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Török Csaba: "Ismerd meg Önmagadat!" A fundamentális teológia kiindulási pontjának kérdése
A filozófiai-ismeretelméleti szinten egy valóban egyetemes nehézséggel szembesü- lünk. Nem kifejezetten az öntudatról és az önismeretről van itt szó, hanem általánosság- ban véve a megismerés összetett folyamatáról. Nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy az el- túlzott individualizmus által kiváltott relativizmus ellen csakis úgy tudunk védekezni, hogy komolyan vesszük a valóság objektív rendjét. Más szóval: helyre kell állítanunk a szubjektum (szubjektivitás) és az objektum (objektivitás) kapcsolatát, elkerülve hogy túl erőteljes hangsúlyt fektessünk az alanyra (pl. szkepticizmus, szélsőséges idealizmus, a pszichológia vadhajtásai), és újra tudjuk értékelni annak a valóságnak az objektivitását, amely körülvesz bennünket. Az önismeret terén különösképpen is fontos, hogy elismer- jük és elfogadjuk a valóság objektív pólusát, hiszen enélkül mindaz, amit önismeretnek hívunk, puszta szubjektív benyomás, képzelgés, a valóságról leoldott mesterséges ön- kép lenne. Egzisztenciális szinten még mélyebbé válik a probléma, ugyanis pont ezen a téren lehetünk tanúi korunkban egy szélsőséges individualizmus kibontakozásának, amelyet támogatnak társadalmi, a korszellemben gyökerező folyamatok, a személyes létezés ér- telmezése és kiteljesítése terén tapasztalható végletes modellek és életünk túlzóan alany- központú szemlélete. Egyfelől természetesen azt mondhatjuk, hogy létezésünk mind- annyiunk számára a legszubjektívebb, legszemélyesebb valóság. Másfelől azonban be kell ismernünk azt is, hogy épp önnön létünkben tapasztaljuk meg legégetőbb módon az egzisztenciális alap szükségességét, amely bizonyos értelemben kívül áll rajtunk - nem is lehet ez másként, mivel pont a határélményekben tapasztaljuk meg a legnyilvánvalóbb módon, hogy önmagunkon belül hiányzik ez az alap. Ebben a megközelítésben az, amit a minket körülvevő világ objektivitásának ne- veztünk, egy új alapelv forrásává válik: az ember léte relacionális, viszonyos lét. Egzisz- tenciális szinten kell áttörnünk az autoreferenciahtás, a szüntelen önmagunkra vonat- kozás és vonatkoztatás falát. Kapcsolatba kell lépnünk a valósággal, el kell ismernünk referencialitásunkat és relacionalitásunkat, a másikra való utaltságunkat. Az már egy más kérdés, hogy az önmagunkból való kilépés elégséges-e akkor, hogyha megmaradunk az immanens és kontingens világegyetemben, vagy pedig szűk- ségszerűen össze kell kapcsolódnia az ember transzcendens felé való megnyílásával. K. Kiessling így összegzi S. Kierkegaard gondolatát: ״akkor meríthetünk bátorságot ön- magunk megismeréséhez, ha Isten szavának tükrében szemléljük önmagunkat, ami ké- pessé tesz minket arra, hogy elfogadjuk önmagunkat”.16 Ez az a pont, ahová meg szeret- nénk érkezni írásunk végén. TOROK CSABA ״Ismerd meg önmagadat!” A fundamentális teológia kiindulási pontjainak kérdése 1.2. Mit kell tennünk? A tend bevezető megfontolások után az alábbi módon tudunk előre haladni: miután lát- tűk a via negativa révén feltáruló elégtelenséget, a via positiva által kijelölt úton indulunk el. Hogy megtegyük a két lépést — a filozófiai-ismeretelméletit és az egzisztenciálisat —, segítségül hívjuk a keresztény gondolkodás két nagyját, Aquinói Szent Tamást és Szent Ágostont. A tomista megközelítés támogat majd abban, hogy feltárjuk és megértsük az objektivitás szerepét a megismerés és az önismeret folyamatában; az ágostoni gondolat pedig, amelynek középpontjában ott áll a személyes egzisztenciális tapasztalat, megmu16 Kiessling, K., art. Selbsterkenntnis, in LThK3 9, 422. 240
