Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Török Csaba: "Ismerd meg Önmagadat!" A fundamentális teológia kiindulási pontjának kérdése
,Ismerd meg önmagadat!” A fundamentális teológia kiindulási pontjainak kérdése TOROK CSABA Ütésben az ״ismerd meg önmagadat” felszólítása nem jelent mást, mint hogy ismerjem be önnön hiányosságomat, szükségleteimet, s ezek tudatában keressem vágyaim betelje- sülését. Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy a posztmodern életállapot számos jelensége ennek a kaotikus alapzatnak, ennek a bizonytalanságnak és hiánynak a tünete- ként érthető. Az unalom, a szorongás, az értelemvesztés, a vattimói pensiero debole, az erőtlen, a gyenge gondolat, az elidegenedés - talán magának a hiánynak a kifejeződései? Ami miatt pedig ez a hiány megbetegít bennünket, talán nem más, mint az a szándé- kunk, hogy közvetlenül akarunk szembenézni a valósággal és önmagunkkal? ״Az unalom a káosz fizikai érzete, annak érzete, hogy a káosz minden. Az üresek, a ke- délyvesztettek, a kimerültek úgy érzik, hogy egy szűk cella rabjai. A megundorodott — az élet korlátozottsága okán - egy tágasabb cella rabjának érzi magát. Az unalom áldozatául esett ember úgy érzi, hogy a kiüresedett szabadság rabja egy végtelen cellában."* 14 A portugál író, Fernando Pessoa szavai két dologra is rámutatnak: egyrészt az önma- gunkról való közvetlen elgondolkodás és a külső vonatkoztatási pont hiánya végül nem az ember autonómiájának beteljesülését hozzák el, hanem rablánccá válnak; másrészt pedig az ember totálissá vált autonómiája nem a szabadság megistenüléséhez vezet el, hanem épp ellenkezőleg, értelmét vesztetté teszi magát a szabadságot. Az ״autonóm em- bér”, aki meghirdeti teljes függetlenségének és közvetlen hatalmának a programját, és aki a létezés szívébe minden külső segítség nélkül akar eljutni, az elborzasztó káoszba, az értelmetlenségbe, a létezés végső unalmába süllyed. Az emberiség számos géniusza eljutott ennek a szinte elviselhetetlen valóságnak a felismerésére. Nem véletlen, hogy az angol költő, Keats egyfajta ״negatív képességről” beszélt, amelyre ahhoz van szükség, hogy szembenézzünk ezekkel a végkövetkezteté- sekkel, ne fussunk el előlünk, és mégse zuhanjunk kétségbe, felfedezzük, miként tudunk önmagunkból erőt gyűjteni (self-empowerment). Olyan szellemi állapot ez, amelyben ״az ember képes megmaradni bizonytalanságok közepette, titkok, kétségek között, anélkül hogy irritáló módon kapkodna a tények s a ráció után”.15 b) Via posit ina Pozitívnak nevezzük azt az utat, amelynek révén beláthatjuk egy külső vonatkoztatási pont hasznosságát és szükségességét az önismeretre való eljutás során. A via negativa felmutatott számos olyan jelenséget, amellyel az embernek szembe kell néznie: az őskáoszt, az értelmetlenséget, a rabbá tevő individualizmust, a személyes szabadság elgyengülését. Ezek ellenszerét két szinten lelhetjük fel: filozófiai-ismeretei- méleti és egzisztenciális szinten. tätig muß der Mensch sich entlasten, d.h. die Mängelbedingungen seiner Existenz eigentätig in Chancen seiner Lebensfristung umarbeiten.“ — uo. 35k. 14 PESSOA, F., Le livre de l’intranquillité, Christian Bourgois, Paris 1988; idézi Domenach, J.-M., Le crépuscule de la culture fran^aise?, Pion, Paris 1995, 13. 15 Levél George és Thomas Keats-hez, 1817. december 21. (27?), in The Letters of John Keats (szerk. Rollins, Fl.E.), Harvard UP, Cambridge (Mass.) 1958, 191 ; magyarul : Keats levelei (ford, és szerk. Péter, Á.), Nemzeti Tan- könvkiadó, Budapest 1999, 34. Ezt a szövegrészletet idézi egy értékes, jelen írásunk készülte idején megjelent cikk : Bán, Zs., Rosszkedvűnk nyara — A negatív képesség menedéke. Péter Agnes születésnapjára, in ÉS 55 (2011/37), 13. TEOLÓGIA 2011/3-4 239
