Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A házasság és a család a bibliai hagyományban
A házasság és a család a bibliai hagyományban RÓZSA HUBA désben foglalt jegyadomány az asszonyról való gondoskodás szerepét tölti be ártatlan vá- lás vagy megözvegyülés esetén.15 Mint láttuk, a házasságkötés a férfinek jogokat biztosít az asszony felett, de az asszony nem lett a férfi tulajdona, és jogállása védett. Nem lehet eladni, elzálogosítani, örök- ségből kizárni. Vagyonnal rendelkezhet, joga van tisztességes ellátásra (ruha és élelem), a házastársi kapcsolatra (vö. Kiv 21,10), és megözvegyülés esetén gondozásra. Ugyan- akkor az izraehta házasságban fontos szerepet játszó törvényes örökösök és az apa család- ját tovább vivő utódok érdekében, a férfinek általános igénye van az asszonyra, ami for- dítva nem létezik.16 A házasságkötés létrejötte és rendezése a szülők, közülük is elsősorban az apa ügye volt, mégpedig a fiú apjáé. Adott esetben a fiú a saját apját kéri, hogy közvetítsen a leány szüleinél (Bír 14,2k). Az apa szerepére vonatkozóan a bibliai elbeszélésekből kapunk számos információt, de ez nem törvényszerű, mert olyan eseteket is ismerünk az elbe- szélésekből, hogy a házasság a szülők közvetítése nélkül jött létre.17 Ugyanakkor az Ószövetség Bibliájában nem találunk olyan rendelkezést, amely az apát kötelezné, hogy feleséget szerezzen a fiának. Ez a szokás azt is jelenti, hogy — a mi szokásainktól eltérően — a házasságot nem előzte meg a két fél ismerkedése, udvarlás, illetve személyes kapcso- lat. A család bevonása a házasságkötésbe rámutat arra is, hogy jelentősége túlmutat a két házasságra lépő fél ügyén, és meghatározza családjaik egymáshoz való viszonyát is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a házasság egész életüket meghatározó eseménnyé vált. Röviden téqünk még ki az izraehta házasság egy jellegzetes gyakorlatára, a rokon- házasság kérdésére. Az Ószövetségben, elvileg legalábbis, az apai rokonságon belül ke- resték a házassági partnert (endogámia).18 Az endogámia gyakorlata (de ennek ellentéte az exogámia is) különösen a pátriárkák esetében jól dokumentálható a bibliai hagyó- mányból. Abrahám a féltestvérét, Sárát vette feleségül (Abrahám ezt mondta Sáráról: ״Különben is ő valóban a húgom, az atyám leánya, de nem az anyám leánya, így lehetett a fele- ségem” Tér 20,12), Náchor az unokahúgát Milkát (Tér 11,29), Izsák az unokatestvérét Rebekkát (Tér 24,15), Jákob két unokatestvérét Leát és Ráchelt (Tér 29,10.12). A pát- riárkákon kívül természetesen további példák is találhatók a bibliai hagyományban. A Tób 4,12 tanúsítja, hogy a korazsidóságban a pátriárkák példája a rokonházasságra példa- szerű volt: ״Óvakodj, fiam, mindenfajta kicsapongástól. Feleséget őseid nemzetségéből négy ma- gadnak. Ne négy el idegen asszonyt, aki nem tartozik atyád törzséhez, mert mi a próféták nem- zetsége vagyunk. Noé, Abrahám, Izsák és Jákob az ősatyánk. Emlékezz csak arra, fiam, hogy ők mind a rokonságunkból vettek feleséget, és áldottak voltak gyermekeikben. Utódaiké lesz — örökségképpen — az ország” (Tób 4,12). A bibliai Izraelben azonban az endogámia nem volt kizárólagos, és vele párhuzamo- san kimutatható az exogámia gyakorlata is.19 Ézsau két hettita (Tér 26,34) és egy kánaá- nita (Tér 28,6—9) nőt, József egyiptomi nőt (Te 41,45), Mózes midiánita nőt (Kiv 2,21; 15 De Vaux, R., Les institutions I, 48-52; Bons, E., art. Ehe, 469; Otto, E., art. Ehe, 1072. 16 Bons, E., art. Ehe, 470. 17 Példák egész sorát lásd a bibliai hagyományban, amikor a házasság a szülők közvetítésével jött létre, s ugyanígy esetek sorát, amelyekben a házasság létrejöttében nincs szerepe a szülőknek. Lásd Hamilton, V. P., art. Marriage, 562-563 /AT C/l. 18 Endogámiának nevezzük a házasságkötésnek azt a formáját, amikor a házasságra a partnert a saját csoporton belül, mint pl. a nemzetségből vagy törzsből keresik. Exogámiának nevezzük szokást, amikor a házasságra a partnert a saját csoporton, mint pl. a nemzetségen, törzsön kívül keresik. 19 Az endogámia és exogámia gyakorlatát a bibliai hagyományban bőségesen dokumentálva lásd Hamilton, V. P., art. Marriage, 563—565 (C.2); Otto, E., Theologische Ethik des Altent Testement, Stuttgart 1994, 47—49. í E0LŐG1A 2011/3—4 205
