Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Gál Péter: Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmából
GÁL PÉTER Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmától pogatózó tanításkezdeményeit, melyek különféleképpen utalnak egy olyan ellenséges tevékenység jelenlétére az emberiség életében, amelynek pontosabb jellemzőit a monoteizmus védelmének árnyékában nem tartja fontosnak körvonalazni.30 A szabadítás szempontjával a Názáreti Jézustól visszatekintve az Ószövetségre, könnyebben kirajzolódik, és érthetővé válik a kinyilatkoztatás fejlődése az emberi nyomorúságokból való megmentés témájában. Az Ószövetség beszél az egyetlen Istenről, aki kiválaszt egy népet és egyeseket, s a velük való kapcsolatában elsősorban úgy mutatkozik meg, mint megszabadító Isten,31 Az Ószövetség fokozatosan mutat meg egy alakot, aki Isten és ember ellenségeként nyilvánul meg, és kritikusan, józanul beépítve megszólaltatja több népnek közös vallástörténeti tapasztalatát, mely szerint az általános és közös emberi nyomorúság formái között tetten érhetők szellemi tényezők, bujkálva ható, de kérlelhetetlen és pusztító, tudatos láthatatlan lények, amelyeknek szerepük van szenvedések kezdetekor és azok megnövekedésében, a különféle bűnök és az emberi viszály kibontakozásában; ősrégi és Biblián kívüli szimbólumokat, fogalmakat magába építve, felhasználva (őskáosz, szömyalakok, démonnevek) érzékelteti az emberi bukottság fölött uralkodó gonosz hatalmak lehetőségét, sokirányú veszélyeztető szerepét. Az ószövetségi hit ennek következtében nem lesz sokistenhívővé, vagy dualistává, még csak démonhívővé sem, mint a környező, korabeli pogány vallások. Az Ószövetség még nem azonosítja egyértelműen a szerepeltetett ellenséges lényeknek az alakját sem a bukott angyalokkal, s nem mutatja még ki világosan kapcsolatukat egy főellenséggel, a sátánnal.32 Jézus szabadító tevékenységének ismeretében mégis állítható, hogy a kevés ószövetségi megjegyzés ellenére is ezen ellenséges erő kezdettől az emberi romlás okozójaként előlép, és megvilágítást nyer az üdvtörténet színpadán. Az Ószövetség még nem tárgyalja részletesen az istenellenes gonosz szellemi törekvés legyőzésének, felszámolásának módját, ám markánsan megszólaltatja a szenvedő embert, akinek Istenhez kiáltó hangja átjárja a szövegeket mindenütt, s akinek kiáltásában benne van egy láthatatlan és embernél hatalmasabb bajokozótól, s annak szellemi környezetétől, hatásától (alvilág, stb.) való szabadítás kérése; az ószövetségi hitben élő ember felismeri, hogy vannak személyes erők és hatások, melyekből csak a szabadító Isten menthet ki; folyamatosan ünnepli a nép közös tapasztalatát, az egyetlen Isten szabadításainak drámai - történeti emlékeit, ugyanakkor folyamatos várakozással fordul az eljövendő Messiás felé, akivel kapcsolatban szintén szabadítót vár, de egyre elmélyültebben egy egyetemes szabadítót, minden ember nyomorúságaira s a történelem egészére vonatkozóan. A sátán és a démonok azonosítását, s mindezek gonoszságának az angyalok bűnére és bukására való vonatkoztatását a kanonikus és deuterokanonikus könyvek csapásán haladva, a két szövetség közötti zsidó hit és mellékterméke, az apokrif irodalom hajtotta végre, s beszélni kezdett bukásuk okairól, a tőlük való konkrét megszabadításról, sőt, a bukott angyalok megbüntetéséről.33 * Ennek hatása él az Újszövetségben, de az Újszövetség (az Ószövetségéhez hasonlatos) szűkszavúsága és józansága figyelemre méltó a leíródása közben megfigyelhető egykorú zsidó hit angyal — és démonhitével összehasonlítva. „Jézus tanítása és a keresztény igehirdetés feltételezi és integrálja a szövetségközi hitvilág számos elemét. ”i4 30 Vö. Lavatori, R., i.m. 60-63. 31 Vö. Westermann, C., Az Ószövetség teológiájának vázlata, Református Theológiai Akadémia, Budapest 1993, 33-79. 32 Vö. Puskás A., A teremtés teológiája, SZÍT, Budapest 2006, 77-79.; Lavatori, R., i. m. 63-65. Gozzelino, G., Angeli e démoni, San Paolo, Milano 2000, 22—29. 33 Test. Judae XXV,3; lHén 6,1-3; 10,4-6; 5Hén 15. 3< TARJÁNYI, B., Biblikus teológia — Tanulmányok, Szentjeromos Bibliatársulat, Budapest 1998, 108. TEOLÓGIA 2010/1-2 6
