Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Legéndy Kristóf: A hegeli dialektika és az isteni gondviselés
LEGÉNDY KRISTÓF ft A hegeli dialektika és az isteni gondviselés szét esetében a szépség gondoskodik. Hegel korában a szépségnek a klasszikus értelmezése volt divatban, amelyet Kant (1724-1804) ugyan filozófiailag analizált,12 de a közgondolkozásban csak később mutatkozott jelentős változás. A kérdés tehát a következő: tényleg a dialektika működését látjuk-e a fenti példákban, vagy csupán egy tetszetős, mégis demagóg illúziót? A dialektika működésének mélyebb megértéséhez átmenetileg tegyük félre példánkat a művészetről, és röviden tekintsük át a dialektika hatását az újkori filozófiára. 2. A HEGELI DIALEKTIKA HATÁSA AZ ÚJKORI FILOZÓFIÁKRA Sokan állítják, hogy a metafizika érvényességéről csak Hegelig bezárólag beszélhetünk, hiszen a metafizikus gondolkodás alapja, hogy az ész és az ésszerűen strukturált világ - vagy a transzcendentális megalapozottság miatt, vagy a dialektika áthatásai útján - megfelelnek egymásnak. Hegel után a modem tapasztalati tudományok eszmeisége fokozatosan kiszorította a metafizikus gondolkodást. Ezek a tudományok csakis saját eljárásuk racionalitását fogadják el, így számukra lehetetlenné vált/válik a lényeg megkülönböztetése a jelenségtől. Mivel a 20. században teljesen elkülönült a szellemtudomány és természettudomány, kialakult a külső és a belső perspektívája13, amely pótolni hivatott a valóságos lényeg megismerhetőségét - végső soron a metafizikát. A modern (tapasztalati) tudományok éppen saját magukat nem képesek kielégítően megalapozni, hiszen végső argumentumaik - amelyek tudományos elméleteik premisszái csupán hipotézisnek számítanak és későbbi empirikus igazolást igényelnek. A dialektikát már a 19. századi teológusok is próbálták felhasználni az Újszövetség elemzésére. F. C. Baur (1792—1860), a Pál által hirdetett erkölcsi autonómiában látta a tézist, az antitézist pedig a jeruzsálemi zsidókereszténységben vélte fölfedezni. Állításait nagymértékben (meg)kritizáltaJ. B. Lightfoot (1828-1829) munkássága.14 A dialektika rendszere elég flexibilis ahhoz, hogy a pozitivista, empirista filozófia is magába tudta építeni, hatása az egzisztencializmusban és a különböző posztmodern irányzatokban — az irodalomban például Jorge Luis Borges munkásságában15 - is jelentős. Érdekes, hogy a hegeli dialektika a nyugat európai és amerikai dekonstrukciós irányzatokra is hatást gyakorolt volt, csakúgy, mint a strukturalizmusra, annak ellenére, hogy sokan közülük alapvetően dialektika ellenesek voltak. Például Paul de Man (1919-1983) amerikai irodalom- és filozófiatörténész kifejezetten tagadta a dialektikát, a magasabb szinten való megszüntetve-megőrzés gondolatát elvetette, azonban a világ ellentétpárokkal való leírását, Jacques Derrida (1930—2004) francia filozófussal egyetemben ő is elfogadta. Az egzisztencializmus talán túlzottan könnyedén elfogadta a dialektikát és különösebb kritika nélkül felhasználta. Már a 20. század elején kivételes érdeklődés mutatko12 A kanti gondolatban a szépség a dolog valamely tulajdonsága, amely tulajdonképpen csak a dologról alkotott képzethez tapad hozzá, tehát az esztétikai észlelés csakis látszat szerint lehetséges. Kant a szépséget mind érdekmentes tetszést jellemzi, tehát a műtárgy minősége független a gyakorlati élethez való kapcsolataitól. Ld. Kant, I., Az ítélőerő kritikája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1979. 13 Egy ilyen, értelmetlen fenoménektől nyüzsgő világban a dialektika a belső vonatkozásában, mint pszichikai folyamatokat leíró törvényszerűség jelenik meg; a külső szempontjából pedig olyan valószínűségnek látszik, mely maga is csupán jelenség. 14 Vő. LlGHTFOOT, J. B., St. Clement of Rome, London 1869. 15 Vő. A nyelv figuratív értelmezése — a jel az eszmei és a szubsztanciális mozzanat egysége. 68 TEOLÓGIA 2010/1-2
