Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Gál Péter: Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmából
Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmától m GÁL PÉTER tok során jutnak el a világban lévő gonosznak a magyarázatához, melyben, gyümölcsként, megjelenhetett a pogány szellemtanok fogalmait használó, de azok lényegétől eltérő de- monológia is. A következtetéseket levonni csak egyetlen irányból, konkrétan Jézus Krisztus felől tartjuk lehetségesnek. A szinoptikus Jézus-eseményt figyelve, majd kiegészítve pillantásunkat az Újszövetség többi Jézus-reflexiójával, sok mindent elsőre felfedezünk, mely a legjellemzőbb a Názáreti Jézusra. A húsvét előtti Jézus képéhez tartozik, hogy ő rendszeresen kénytelen foglalkozni egy ellenséges, baljós, embert romboló figurával, amely fellép ellene is, ravaszul próbálja akadályozni istenfiúi, tanítói, messiási missziójában. Ehhez az ábrázoláshoz tartozik az a figyelemre méltó mozzanat, hogy Jézussal találkozva az egyébként titokzatos működés és jelenlét provokálódik, és nyomban megnyilvánul az általa fogva tartottakból; halljuk Jézusnak e gonosszal kapcsolatos pontos, magabiztos, hatalommal teljes és nagyon egyszerű szavait, melyek mögött nincs semmi félelem, semmi bizonytalanság, vagy fölösleges erőfeszítés, nincs a konfrontációban semmi talányos; minden leírásból ugyanazt érezni: Jézus tökéletesen tisztában van velük, egyszerű méltósággal nyilvánul meg az, hogy ki a nagyobb, ki a végső győztes; látjuk gyors és végérvényes távozását az embereket kínzó gonosznak, s látjuk a megszabadult emberek meglepődött •örömét. Az evangéliumok eseményei között nem állnak különösebben járulékos, vagy periférikus helyen Jézus és a gonoszlélek találkozásának történetei, amely háromféle módon történik: a pusztában, a megszállottak és betegek révén, és Jézus szenvedéstörténetében. Nem is igazán megfelelő az egészre a „harc” kifejezés. Jézus egész megjelenésében ugyanis folyamatosan megdöbbenti korát és az utókort a tekintélyétől és teljhatalmának jeleitől el nem választható alázata, engedelmessége, szelídsége, Atyára hagyatkozása, szegénysége. Szemlélve ezt a különleges módon fellépő és különös tekintéllyel rendelkező, mégis egészen emberként mozgó személyt, szavait, tetteit, oly természetesen, mindentől függetlenül fogalmazódhat meg a hitnek a szava, amit a Galata-levél így írt: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk.” (Gál 5,1) A húsvét előtti Jézus-képet hagyományozó és a feltámadás nyomában Krisztus — hitét megfogalmazó Egyház biztosan állította és hirdette: a Názáreti Jézusban láthatóan megjelent Isten szabaditása. Ez a szabadítás három olyan tárgyra irányul, melyek fölött az embernek nincs hatalma: a gonosz hatalomra, a bűnre és a halálra, s e hitnek a gyökerei a húsvét előtti hagyományba nyúlnak28; e hagyomány mezején közöttük mintha a személyes gonosztól való szabadításé lenne az első hely. Jézus Krisztustól, az alaptól elindulva már lehet vizsgálatokat folytatni, ha kívánjuk, bármely irányban; ha vele, mint a gonosz hatalomtól aktuálisan és eszkatológikusan megszabadítóval vetjük össze a biblikus, vagy vallástörténeti anyagokat, akkor lesz rendezőelvünk és lesznek szempontjaink. Balthasar is egészen kiterjeszti Jézus központi és alapvető szerepét a teológiájában és ezt fontolva a következőt mondja: „Jézus az Isten és ember közötti lényegi »megfelelés«, és ezért normája és formája annak, amit Pál ’Isten igazságának’ nevez. [...] ő maga a mérték, akkor »értünk Isten igazsága lett« (IKor 1,30), »hogy benne Isten igazsága legyünk« (2Kor 5, 12). ”29 E jézusi megalapozás nyomán állítható, hogy az Újszövetség leveleiből és a Jelenések könyvéből azért fogadható el a gonosz hatalomtól való szabadítás történeti realitása, illetve a személyes gonosz létére tett utalások realitása, mert a húsvét előtti és utáni Jézus győztes a személyes gonosz ellenség fölött, és hasonlóan ezért, és csakis ezen az alapon fogadjuk el a különféle eredetű ószövetségi szövegek ta2" Vö. Amato, i. m. 160. 29 Balthasar, H. U., A dicsőség felfinylése, I. kötet — Az alak szemlélése, Sík Sándor Kiadó, Budapest 2004, 441. TEOLÓGIA 2010/1-2 5
