Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre m KUMINETZGÉZA jogeszköz”.81 A szükséges, hasznos és igazságos kategóriák tehát nem záiják ki egymást, hanem ellenkezőleg, kiegészítik egymást. Mivel „a büntetés akkor válik valóban igazságossá, ha szükséges és hasznos, valamint hasonlóan igazságtalanná válik a szükségtelen vagy túlszigorú és a haszon nélküli vagy túlenyhe büntetés is”.82 A büntetést tehát: „Az állam által a bűncselekmény alanyára, annak elkövetése miatt előre megállapított, igazságosnak, szükségesnek és hasznosnak felismert s az állam megfelelő hatóságai által kiszabott, erkölcsi rosszallást kifejező és a társadalom védelmét szolgáló joghátrány”.83 A büntetések osztályozása: Minthogy „a büntetés lényegéhez tartozik, ... hogy... fájdalmat okozzon és vagy a testnek, vagy a léleknek fájjon, ... a büntetésnek annyi neme különböztethető meg, ahányféle a baj, mellyel az embert illetni lehet. Ezen bajok kétfélék: az elsők külső javaknak elvonása (külső büntetések, veszteségi büntetések, poenae damni), a büntetések második neme a tényleges bajjal való illetés (belső büntetések, poenae sensus). Az előbbiek ismét felosztatnak azon jó szerint, melyet az embertől elvonnak, birtok, becsület- és szabadság-büntetésekre, az utóbbiak testi büntetésekre (ütleggel való büntetés stb.) és a legnagyobb emberi büntetésre, a halálbüntetésre”.84 így az élet, a szabadság, a vagyon és becsület javait vonja el vagy korlátozza az állam. Ma már jogtörténeti emlékeknek tekinthetők a testi büntetések és a testcsonkító büntetések, bár háborús körülmények között ma sem nélkülözik ezeket. Újabb szempont - bár ennek nincs köze direkt módon a büntetéshez, ám az élet és emberi méltóság védelméhez annál inkább - az ún. erkölcsi kényszer, a zsarolás, a titkos, és az illető számára diszkvalifikációval járó információ nyilvánosságra hozatalával való fenyegetőzés, melyek, jóllehet nem okoznak fizikai fájdalmat, ám sokszor annál nagyobb lelki terhet okoznak, amit igazolnak az idegösszeroppanások, valamint az öngyilkosságok. Ezek az eszközök nemcsak arra használhatók, hogy a bűncselekménytől visszatartsunk segítségükkel, de arra is, hogy embereket még jobban a bűn fertőjébe kergessünk. 3. A HALÁLBÜNTETÉSRŐL SAJÁTOSAN Ma az uralkodó nézet azt mondja ki, hogy végérvényesen meghaladott ez a büntetéstípus, mivel belsőleg embertelen és hogy ma már más módon is kellő hatékonysággal lehet küzdeni a bűnözés és a szervezett alvilág ellen. Amikor e nagy kérdés tárgyalásába kezdünk, érdemes tudatosítani magunkban, hogy vajon tényleg előítélet-mentesen ál- lunk-e a probléma tanulmányozásához. Elemi bölcseleti követelmény, hogy felismeijük és leküzdjük előítéleteinket. Mindjárt probléma magának a halálbüntetésnek a tárgya. Vajon csak azt a büntetést nevezzük halálbüntetésnek, melyet a bíróság szab ki felnőtt emberekre, valamely súlyos 81 Vö. Angyal, P., A magyar büntetőjog tankönyve I, Budapest 1920, 155. 82 Vö. Magyar Kriminológiai TArsasAg, Hacker Ervin emlékkötet. Válogatás Hacker Ervin műveiből. (Kriminológiai Közlemények 28), Budapest 1989, 14. 83 Vö. Angyal, P., A magyar büntetőjog tankönyve I, Budapest 1920, 156. Uo: A büntetés mindig joghátrány, mely a „bűntettes valamely jogilag védett értékének sérelmével járó érzéki rossz. Ebből a szempontból a bűncselekmény és büntetés között tartalmilag nincs különbség; egyik úgy, mint a másik, jogi értéket sért; a gyilkosság s a halálbüntetés, a személyes szabadság megsértése és a szabadságvesztés-büntetés azonos tartalmúak; a bűncselekménnyel sértett csakúgy jogsérelmet szenved, mint a büntetéssel illetett bűntettes. A büntetés tehát maga is bűncselekmény lenne, ha nem hiányoznék belőle a jogellenesség eleme. A büntetésnek objektíve kell érzéki rosszként jelentkeznie, hogy szubjektíve - azaz a bűntettes egyén értékelése szerint az-e, az közömbös”. 84 Vö. Cathrein, V., Erkölcsbölcselet II, Temesvár 1900, 618—619. TEOLÓGIA 2010/1-2 51
