Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
KUMINETZ GÉZA ü Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre elméletek a hangsúlyt az elkövetett cselekményre, míg a relatív elméletek az elkövető személyére helyezik a büntetés céljára vonatkozóan. Az előbbiek az akarat szabadságát tételezik, míg az utóbbiak nyíltan vagy burkoltan tagadják azt.42 A büntetés jogalapja végeredményben „az erkölcsi szükségesség, amely a bűncselekmények megbüntetésére készteti az államot. Míg a bűntett az egyéni akarat támadása a közösség ellen, addig a büntetés a közösség reakciója a jogsértő egyéni akarat ellen. A büntetés valódi célja nem a puszta viszonzás és reakció, hanem a fenyítés, a bűnhődés és nevelés.”43 Sőt, az is célja a büntetésnek, hogy „fenntartsa, illetőleg helyreállítsa a jogi öntudatot, azaz mindenki előtt megmutassa, hogy a bűntett büntetéssel tiltott cselekedet s a büntetés gyakorlásával az állam lecsillapítani kívánja a bűntett által okozott erkölcsi és jogi felháborodást”.44 Az abszolút elméletek alapállása, hogy az igazságosság megsértetett,45 tehát büntetni kell (punitur quia peccatum est; malum passionis, quod infligitur ob malum actionis).46 A bűn- cselekmény e teóriák szerint valami önmagában való rossz, tehát feltétlenül büntetést érdemel, ami annak mintegy a jóvátétele.47 Erkölcsileg helyes a bűncselekményt elkövető iránti rosszallás, a vele való közösség megtagadása.48 Ezek az elméletek tehát szoros és belső kapcsolatot látnak a bűncselekmény és a büntetés között. Vagyis amilyen súlyú volt a bűncselekmény, arányosan olyan súlyúnak kell lennie a büntetésnek. Ezek az ún. megtorlást elméletek, melyek szerint az állam vagy a) isten nevében és megbízásából torolja meg a bűncselekményeket (isteni megtorlás elmélete), vagy b) mert helyre kell állítania az erkölcsi egyensúlyt (erkölcsi megtorlás elmélete) és c) a jogi megtorlás elmélete: aa) tálió-elmélet szerint a büntetés az igazság posztulátuma, s mértéke az egyenlőség elvére támaszkodó megtorlás, bb) a dialektikus elmélet szerint a bűncselekmény jogszerűtlenség, tehát tagadása a jognak. A büntetés leküzdi a bűncselekményt a kettős tagadás állítás értelmében. Az abszolút elméletek „fő fogyatékossága az, hogy a reális élettől eltávolodván, nem oldják meg kielégítően a problémát és hogy a véges emberi elme által meg nem ismerhető abszolút igazság megvalósítására törekszenek”.49 Illetve a büntetés fő célját nem a társadalom védelmében és a tettes nevelésében látják, hanem a sértett jog helyreállításában.50 Itt a büntetés öncél, azaz elégtétel,51 vagy az ész szükségszerű követelménye a bűncselekmény föltételezése mellett. Mindkét tézis helytelen, mivel „a büntetés fizikai rossz, mely sohasem lehet önnönmaga miatt kívánatos. Sőt maga Isten, az emberek korlátlan Ura, sem akarhatja a büntetést mint olyat, hanem csak mint eszközt más cél 42 Vö. Földvári, J., Magyar büntetőjog. Általános rész, Budapest 2003, 236. 43 Vö. Magyar Kriminológiai Társaság, Hacker Ervin emlékkötet. Válogatás Hacker Ervin műveiből. (Kriminológiai Közlemények 28), Budapest 1989, 19. 44 Vö. Finkey, F., A bűnösség fogalom a világi büntetőjogban, Budapest 1941,472. 45 A büntetés problémája óhatatlanul kapcsolódik össze az igazságosság erényének tárgyalásával. Vö. Corso di morale 4. Koinonia. Etica della vita sociale (szerk. GofFi, T.-Piana, G.), Brescia 1994, 282. 46 Vannak katolikus jogbölcselők, akik az igazságosság külön fajának tekintik a büntető, vagy megtorló igazságosságot (iustitia vindicativa), mások a törvényes, az osztó és a kölcsönös igazságosság együttes érvényesülésének látják benne, mert, ha „a bíró a vétkest megbünteti, vagy a törvényszerű igazságot gyakorolja, amennyiben a közjó fenntartását szolgálja, vagy az osztó igazságot, mert a büntetésnél a bűn s a büntetés közötti helyes arányt tartja meg, vagy a kiegyenlítő igazságot, mert hivatalánál fogva tartozik azzal, hogy megbüntesse azt, aki a büntetést megérdemli”. Vö. EVETOVICS, K., Katolikus erkölcstan /, Budapest 1940, 34. 47 Vö. MlCHIELS, G., De delictis et poenis. Commentarius Libri V Codicis Juris Canonici I. De delictis. Canones 2195-2213, Parisiis-Tomaci-Romae-Neo Eboraci 1961,5 48 Vö. CATTANEO, M. A., Pena. Filosofia del diritto, in Enciclopedia dei Diritto, 704. 49 Vö. Magyar Kriminológiai Társaság, Hacker Ervin emlékkötet. Válogatás Hacker Ervin műveiből. (Kriminológiai Közlemények 28), Budapest 1989, 13. 50 Vö. Tamanti, R., Lapena di morte. Tra etica della vita e autoritá dello Stato, Assisi 2004, 22. 51 Vö. Hacker, E., Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe, Pécs 1924, 4. 46 TEOLÓGIA 2010/1-2
