Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
KUMINETZ GÉZA Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre mi, hanem értelmi elem is van, az életben maradás, az élethez szükséges javak védelme.32 Kezdetben csak az önhatalom nyújtott védelmet az ún. jogsértésekre, éspedig két alakban: „mint védelem (később mint jogos védelem) és mint támadás (mint jogi fogalomnak neve: önsegély). Ez utóbbihoz tartozik a bosszú, mint a megtorlás eszköze. A bosszú oltalmi jelentősége főleg a jövőre irányuló praeventióban áll, amely a múltra irányuló represszió (megtorlás) útján a sértő cselekmény ismétlődésének elmaradását célozza. ... A bosszú a jogérzetnek első megnyilvánulása. ... Egy bizonyos kultúrfokon a bosszú joga volt a legtökéletesebb realizálható jogvédelmi rend. ... A jog élete nyilvánul meg ebben, s nem a barbárság”.33 A második büntetőjogi eszme az istenség bevonása az ítélkezésbe, jóllehet kissé babonás módon, de jelezte ez a felfogás, hogy nem az ember az élet és halál ura, hanem végeredményben Isten az, aki megfizet kinek-kinek érdeme szerint, s hogy egyedül O az igazságos bíró. Mivel ez a büntetési szisztéma kegyetlenségekbe és szeszélyességbe torkollott, átvette helyét a fejedelem szolgáltatta ítélkezés. Ez is egy fontos elemet kapcsol a büntetés témakörébe, mivel Isten részt adott az emberek között arra felhatalmazottaknak erre az ítélkezésre. így közvetetten az államoknak a természetjog révén, s közvetlenül a tételes isteni jog révén az egyház pásztorainak. Mivel a fejedelem de facto despotikusán gyakorolta hatalmát, helyet készített a humánum elvének, mely azt kívánta, hogy igazságos és szabályozott legyen a büntetés elrendelése és kiszabása. A kegyetlenséget az emberiesség, az elrettentést a javítás és gondozás, az önkényt a mérséklet, a zsarnokságot a személyes szabadság biztosítása váltotta fel. Ekkor keletkeztek a »nullum crimen sine lege«, a »nulla poena sine lege praevia«, és a törvény előtti egyenlőség elvei, melyek ma is érvényben vannak. Ebben a korban kerül a büntetőjog teljesen és kizárólagosan állami ellenőrzés alá. Viszont ez a reformált büntetőjog sem hozta meg a várt eredményt, hanem fokozódott a bűnözés, ezért a következő állomást az egyénie- sítés elve jelentette. Ez a felfogás figyelembe vette a bűnösség külső és belső tényezőit, a tettes élethelyzetét, tettének motívumait, beszámíthatóságának fokát is. Immár nem a megtorláson, vagyis az igazságosság érvényesítésén van a hangsúly, hanem a társadalom és tagjainak védelmén, beleértve a tettest is. így jutottunk el a bűncselekmények megelőzését fő célul kitűző rendszerhez. A fentiek alapján az alábbi módon osztható fel a büntetőjog fejlődése. Alapvetően két korszak volt: 1) a bosszú kora, benne a) a magánbosszú (egyéni elégtétel), b) a vérbosszú (törzsi elégtétel) és c) az átmeneti kor (állami elégtétel) és 2) Az állami büntetőjog korszaka, melyben a) despotizmus (elrettentés), a b) humanizmus (megtorló kiegyenlítés) és c) az individualizáció (társadalom védelme) alszakaszokat különböztethetjük meg.34 És a humánum elvének érvényre juttatása óta minden bűncselekmény a közérdeket is sérti. Büntetőjogi szempontból ekkor vált a jogi értelemben vett büntetés az állam kizárólagos illetékességévé. Jóllehet a történelmi fejlődés adott pontján elvált egymástól a közjog és a magánjog, de továbbra is szorosan feltételezik egymást, mivel „a magánügy, mint az ügyek egyik faja, különbözik a másik fajtól, a nyilvános ügytől, mint a magánérdek különbözik a közérdektől, vagy a magánjog a közjogtól a jogtudományban. A kettőt megkülönböztetjük egymástól; de egyiknek sem szabad ellenkeznie a másikkal. esetenként különböző erővel lépvén fel, a bosszúgyakorlásokat különbözőképpen színezik és azoknak különböző típusait alkothatják”. Vö. Hadik, B., A bosszú, mint jogvédelmi eszköz, Budapest 1932, 11. 52 Az értelem működésének jele, mikor váija, lesi a megfelelő alkalmat, latolgatva az erőket, keresve a potenciális szövetségeseket. Vö. Hadik, B., A bosszú, mint jogvédelmi eszköz, Budapest 1932, 11. “ Vö. HADIK, B., A bosszú, mint jogvédelmi eszköz, Budapest 1932, 17-18. 54 Vö. Angyal, P., A magyar büntetőjog tankönyve I, Budapest 1920, 11-15. 44 TEOLÓGIA 2010/1-2
