Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre KUMINETZ GÉZA (magánügyekben), vagy lemondás arról, hogy a sértett felet megbüntessék - a kínálkozó megoldások. így az amnesztia, kegyelemben részesítés, kötelezettség elengedése, a feljelentés visszavonása, büntető rendelkezések visszavonása, stb. A büntetés a múltra irányul, az elkövetett tettre mutat, ezt tetted, amit nem lehet teljességgel visszacsinálni (nem lesz soha status quo antea)·, míg a megbocsátás a jövőbe tekint, felejtsük el a múltban történteket, s mégis kezdjük újra. A bűncselekmény mintegy szövetségkötés a rosszal, a megbocsátás pedig úgy is felfogható, mint a jóval való szövetségkötés, a vétkes kiváltása a bűnből, a bűnös és ezért megbélyegzett állapotból. A jog, úgy tűnik, hogy csak ennyit tud tenni, ám tevékenysége nélkülözhetetlen, mivel a jogi értelemben vett elégtétel, vagy a róla való lemondás nélkül nem lehet továbblépni a teljes kiengesztelődéshez vezető úton. Sőt, a társadalmi együttélés is lehetetlenné válik. Ám ha valaki a jog szabta kényszerítő lépéseket, illetve a megbocsátás jeleként vehető jogi lépéseket, mint lelkiismerete hangjának sugallatát elfogadja, valamint megteszi, nagy lépést tett a szó teljes értelmében vett megbocsátáshoz és kiengesztelődéshez. 2. 2. A büntetések alapeszméi Az emberiség kezdeteitől megvoltak minden társadalomban azok a személyek, akik súlyosan megsértették a közösség életrendjét. Ez az egyénre, közösségre törő fenyegetés jöhetett kívülről és belülről. A mai nyelven jogsértésekként ismert cselekmények súlyosan veszélyeztették úgy az egyén, mint a közösség életének békéjét, ezért vissza kellett szorítani azokat. Az egyén vagy a társadalom számára sértő és káros magatartások megelőzhetők vagy visszaszoríthatok a társadalmi igazságosság megszilárdításával, a kellő oktatással és neveléssel, hogy az illető belássa a bűn rútságát és az erény szépségét, illetve a büntetés elrettentő hatásával. Ha konkrét esetben ez nem sikerülne, úgy marad a kérlelés, a figyelmeztetés, a testvéri feddés, a megrovás, a szigorú parancs, a kegy elvesztésének, az üdvösség elvesztésének kilátásba helyezése, ám ha ezek az eszközök is hatástalanok maradnak, akkor jön a jog kényszere, szankciója. A jogi szankció is végeredményben nemcsak a tettes külső magatartásának megváltoztatását célozza (bár elsődlegesen ez a feladata), hanem az egész embert belsőleg is oda akaija fordítani a kívánt előírás követéséhez, az eszmény felé való önkéntes törekvéshez, illetve ahhoz a magatartáshoz, hogy lelkiismeretben érezze kötelességének a vallási, erkölcsi és jogi előírásokat, mint az emberré levés és embernek maradás garanciáit. A bűnök és bűncselekmények megbüntetésére az idők során több eszme, intézmény is kialakult, így a) a magánbosszú eszméje (egyéni elv), b) isteni bosszú eszméje (babonás elv), c) a fejedelmi hatalom korlátlanságának eszméje (despotikus elv), és d) a ma is érvényben levő emberiességi eszme (humanitárius elv), illetve e) a társadalmi védelem eszméje (egyéniesítő elv) alkotják a büntetőjog fejlődésének főbb állomásait. Mindegyik büntetési felfogás elárul valami lényegeset a büntetés lényegéről. A bosszúban ott van a sérelem miatt joggal feltámadt indulat, mely vissza akar vágni, mivel a jogtalan sértés felkavaqa a sértett érzelmi állapotát.31 De a bosszúban nemcsak érzel31 Ezek közt említhető „a vérszomj ösztöne, ez az élők elpusztítására hajtó parancs. Maga a támadva védekező ösztön is — melyet a harag indulata jellemez - érzelmi jellegű. Számtalan más, kizárólag emberinek tekinthető érzelmi momentum is működhetik előrehajtólag: gyűlölet, szégyenérzet, büszkeség, stb. Ezek egyénenként és TEOLÓGIA 2010/1-2 43
