Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
KUMINETZ GÉZA ti Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre képtelenség, de még oly magaviseletét se fog tanúsítani, amellyel embertársait legcsekélyebb mértékben is botránkoztatná... Mindezekből ellenállhatatlan erővel bontakozik ki mint végső konklúzió, annak felismerése, hogy... az Isten országa evangéliumi kovászát semmi más nem varázsolhatja e földre, mint egyedül a vallásnak vagyis az isteni erkölcsnek (morálnak) föltétien, általános és teljes uralma. Ez ugyanis magával hozná és illetve jelentené egyszersmind a tökéletes etikai s jogi világrend zavartalan békéjének és boldogságának eszményi állapotát.”28 2. 1. 1. 3. 1. További megfontolások a bűnről, büntetésről, jóvátételről, megbocsátásról29 A bűn, bűnösség, büntetés, elégtétel, és hasonló kifejezések őshonosak a jog hazájában is, s talán nem tévedünk, ha vallási dimenziójától eltekintünk, hogy ez az őshazája ezeknek a kifejezéseknek. Az emberiét jogi dimenziója alaptapasztalatához tartoznak ezek a fogalmak, hiszen talán nem kellene a jogrend kényszerével oly gyakran élnünk, ha nem lenne bűn, vétek, bűncselekmény. Aki nem gyakorolja az igazságosság erényét, vagyis nem adja meg kinek-kinek a jussát, súlyosan megsérti embertársát, magát a közösséget, de önmagát is. A jogrend egyik gyökere talán épp az a belátás, hogy szükség van az emberi kapcsolatok kellő mederben tartásához, vagyis az együttélés rendjének biztosításához, s ennek nyomatékához, a kényszerhez és végső esetben a büntetéshez. Ezt súgja a józan ész. A kényszer és a büntetés, mivel korlátozza az emberi szabadságot, csökkenti az emberi méltóságot, valami testi-lelki fájdalmat okoz, ezért hatékony eszköze lehet annak, hogy ne forduljanak előjogsértések, illetve minősített jogsértések, azaz bűncselekmények.30 A jogsértés ugyanis kárt okoz az embertársnak. A kár lehet anyagi, szellemi, erkölcsi jellegű, s addig nem térhet vissza normál kerékvágásba a sértő és a sértett közötti kapcsolat, amíg a sértő helyre nem állítja a jogi értelemben vett elégtétellel azt. Ez lenne a pretium doloris. Ha ezt a vétkes nem teszi önként, és az esetek jó részében nem teszi, úgy a társadalmi hatalom képviselőjének kell egyrészt megállapítania, hogy valóban bűncselekmény, vagy jogszabálysértés történt-e, s hogy mi a tényleges pretium doloris. Jogi értelemben ezzel elintézett az ügy, mivel a vétkes, letölti büntetését, visszaszolgáltatja a kérdéses dolgot, vagy kifizeti a kiszabott kártérítést. Ám ettől még nem jött létre a sértő és a sértett között a korábbi felhőtlen embertársi viszony, csak jogilag állt helyre a rend, mivel a megsértett igazságosságot állították csak helyre. De a szó igazi értelmében megbocsátásról nem lehet beszélni. Lehetséges egyáltalán a jog területén megbocsátásról beszélni? A válasz nem is olyan egyszerű. Talán a törvényes feljelentéstől való elállás 28 Uo. 151. 29 Vö. Valsecchi, A., Pena e perdono. Provocazioni interdisciplinari per la teológia, in La Scuola Cattolica 135 (2007), 439-449. 30 A büntetés ugyanis nevelő (megjavulás, belátás), az igazságosság rendjét helyreállító és a jövőben hasonló cselekvéstől óvó (megelőző), tehát megelőző intézkedés egyszerre, épp azért, mert a legdrágább kincsünk a szabadságunk, s épp ezt korlátozza, jogaink gyakorlásában akadályozva minket. Nem szabad elválasztanunk egymástól ezeket a funkciókat, mert akkor óhatatlanul torzul mindegyik funkció. Ha csak izolálni akarjuk a bűncselekmények elkövetőit a társadalomtól, úgy nem adjuk meg számukra a lehetőséget, hogy ismét hasznos tagjai legyenek annak, és szembekerülünk az igazságossággal is, mivel indokolatlanul hosszan akarjuk izolálni őket. Ha csak nevelni akarjuk őket, hajiunk arra, hogy felmentsük a vétkest, s így szintén az igazságossággal kerülünk szembe, hiszen a büntetést le kell tölteni éspedig büntetésként kell letölteni. Ha csak igazságot akarunk szolgáltatni, akkor úgy gondoljuk, hogy csak le kell tölteni a büntetést, és kész. így elfeledkezünk arról, hogy a büntetés letöltése után az ismét szabadlábon levő személy ember, s jó lenne, hajó útra térne. Arra kell tehát a polgárokat nevelni, hogy a büntetést rossznak, nemkívánatosnak tartsák, tehát kerüljék a jogsértő magatartást, s ha már megbüntették őket, akkor fogadják el lelkiismeretben a büntetést, vállalják a bűnhődést, mint jogos szabadságkorlátozást, vagy egyéb kellemetlenségeket, s letöltve azt, ismét a jó úton járjanak. így vezekeljék le tettüket. Ez a folyamat vezeti el a vétkest ismét emberi méltóságának teljes tudatához, s vezet el a teljes lelki megtisztuláshoz, a bocsánathoz. 42 TEOLÓGIA 2010/1-2
