Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: Az új evangelizáció XVI. Benedek pápaságának súlypontja
KRANITZ MIHÁLY Az új evangelizáció XVI. Benedek pápaságának súlypontja got is”.17 Emellett természetesen az egyház mindenkori tagjainak is kötelessége a hit továbbadása. „Az egyház, mint láttuk, önmagát is evangelizálja és másokhoz is küldetése van. O maga is küld hírnököket az evangélium tévesztésére. Az üdvösség igéit adja ajkukra, átadja nekik azt a tanítást, amelynek ő maga is letéteményese, és elküldi őket, hogy hirdessék az evangéliumot. Hirdessék: ne önmagukat, nem saját nézeteiket, hanem az evangéliumot.”18 A krisztusi parancs komolyan vétele olyan súlyos, hogy döntő módon meghatározza az egyház életét: „Ennek az evangéliumnak az egyház nem önkényes ura és tulajdonosa; nem bánhat vele tetszése szerint. Szolgálat ez, amelyet teljes hűséggel kell továbbadni.”19 VI. Pál szerint az evangelizáció nem más, mint Krisztus hirdetése: „Ebbe a hirdetésbe tartozik a prédikáció, a katekézis, a keresztség és a többi szentségek kiszolgáltatása.”20 Mivel az evangelizálás alanya maga az ember, illetve az emberiség, ezért az evange- lizálás célja, hogy létrehozzon egy benső átalakulást: „Akkor beszélünk evangelizálásról, amikor az egyház magának az általa hirdetett isteni üzenetnek erejével megtéríteni igyekszik az egyes embereket és az emberi közösségeket; és megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik: munkáját, életét, közvetlen környezetét.”21 A zsinat óta eltelt tíz évben megfogalmazódott a vallásokkal kapcsolatos inkulturáció magatartása is, amelyben a dokumentum kimondja, hogy „az evangélium és az evangelizáció nem azonosítható egyik kultúrával sem; független mindegyiktől. Mégis, amikor az evangélium az Isten Országát hirdeti, ezt az embereknek meghatározott kultúra keretén belül kell életté váltaniuk.”22 Mivel Krisztus mindent át akar hatni, nemcsak az embert, hanem környezetét is, ezért „a kultúráknak is újjá kell születniük az evangéliummal való találkozásukból. De ennek a találkozásnak feltétele, hogy hirdessük az evangéliumot.” Ma újra arra a típusú evangelizációra van szükség, amelyre VI. Pál pápa felhívta a figyelmet, s ez az élet tanúságtétele: „Akik őket látják, önkéntelenül is azt kérdezik maguktól: Miért ilyenek ők? Miért élnek így? Mi ad nekik erőt? Miért vannak itt? Az ilyen csöndes tanúságtétel magában véve is már erősen, eredményesen terjeszti a Jó Hírt. Ez az evangelizálás első lépése.”23 Ma ismét számos olyan nem keresztény van Európában, aki még nem hallott Krisztusról, vagy olyan megkereszteltek, akik hitüket nem gyakorló keresztények. Az élet tanúságtételére minden keresztény hivatva van.24 A zsinati optimizmus hamarosan összeomlásba és válságba torkollott. Maguk az egyházi személyek, papok és szerzetesek is megrendültek, és sok esetben a világ szelleme betört az egyházba, és azt belülről fenyegette. Ez azonban Walter Kasper bíboros szerint egyáltalán nem lett volna lehetséges egy már előzőleg meglévő vákuum nélkül, ami akkor nyilvánvalóvá vált.25 „Emberi számítások szerint a megújulás zsinati erői nélkül a válság még sokkal súlyosabb lett volna” - fejtette ki Kasper bíboros.26 17 EN 15. 18 EN 15. 19 EN 15. 20 EN 17. Lásd még EN 74: Az evangelizálás szelleme. 21 EN 18. 22 EN 20. 23 EN 21. 24 EN 21. 25 Vő. Kasper, W., Egyház, merre tartasz? A II. Vatikáni Zsinat maradandó jelentősége, in A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából, 1962—2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása (szerk. Kránitz, M.), SZÍT, Budapest 2002, 26—28. 222 TEOLÓGIA 2010/3-4
