Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Schütz Antal, a pedagógiatudós
Schütz Antal, a pedagógiatudós » KUMINETZ GÉZA nie; amit csak csírában és lehetőségben lát, azt sokszor úgy kell kezelnie, mintha már teljességre ért volna, szóval értenie kell ahhoz, amit a latin úgy mond: dissimulare. Sőt a pártatlan figyelő nem egyszer arra a kérdésre van indíttatva: nincs-e itt már simulare, azaz színészkedés”. Ha pedig azt keressük, hogy melyek a nevelői erőárasztás leghatásosabb forrásai, akkor a nevelő megélésére és a nevelői példára kell rátalálnunk. Ha a nevelő „meg is éli, azaz átjárja személyiségének melegével, egy gazdag képzeletnek, mozgékony elmének erejével, az átérzésnek és elszántságnak odaadó határozottságával és egy finom, hajlékony kifejező apparátusnak megfelelő felhasználásával eszméit, ebből az ő átéléséből éltető erő árad át növendékeire. Ilyen magasabb szinten, a szellemi élet szintjén is igaz a biológiai alapelv: omne vivum ex vivo, itt ebben a megfordításban: ex vivo vivum.” Ez a nevelői hivatásnak szinte papi jelleget ad. A nevelői erőhatásnak, eszméknek azonban nemcsak a nevelt tudatában kell megjelennie, hanem ott meg kell gyökeresedniük, mintegy életté kell válniuk. Ezt a rögzülést szolgálja a gyakorlás és a szoktatás, melynek eszközei a parancs, a felvilágosítás, a biztatás, ajutalom, a büntetés, a példa, az állandó ellenőrzés és az állhatatos rászorítás. Mindezt a pedagógiai tevékenységet nevezhetjük pedagógiai aktivitásnak a nevelő részéről, de létezik az ún. pedagógiai passzivitás is, mely a türelmes várakozásban, a nevelt figyelemmel kísérésében áll, és csak a szükség esetén történik nevelői beavatkozás. Mindezt kíséri egyre erősödő jelleggel a neveltben ébredő önnevelési készség, melynek vezérszava: felnőtt érett személyiség akarok lenni. Ha meg akaguk határozni a nevelő és nevelt viszonyát, akkor a mester és tanítvány szópár kínálkozik válaszul, melynek „analógiája a szülői—fiúi viszony, melyben sok és sokféle szál fut ide-oda; vezérszálak a nevelő részéről a nevelői tekintély, a növendék részéről a pedagógiai raport és mindkettő részéről egy sajátos kegyeletesség, melyet legalkalmasabban mester és tanítvány szóval fejezünk ki. A tekintély mindenütt egy bizonyos fel- sőbbség, magasabb erő, hatalom és társadalmi helyzet, amit tekintetbe kell venni, és ami miatt sokan feltekintenek hordozójára. A nevelői tekintély biológiailag meg van alapozva abban, hogy a nevelőnek mint az idősebb, birtoklásban levő nemzedék képviselőjének biztosítva van a hatalma a növendék felett a szellemi, erkölcsi és közösségi oldalról. Ezt a felsőbbséget nyomatékozza mindaz, ami benne sűrűsödik: abban, hogy a nevelő nagykorú, megérkezett oda és ott áll, ahova a növendék még igyekszik. Nem áldásos a nevelő tevékenység, ha a tekintély csak a hatalom és a társadalmi helyzet felsőbbségében gyökerezik, mert akkor a növendék csak a fizikailag gyengébbnek önfenntartási ösztönéből hunyászkodik meg az erősebb előtt. Kényszeredetten, fogcsikorgatva, ressenti- ment-nal. A legfinomabb emberi viszonyból merő fiziológiai létharc-viszony lett. [...] Megvan az emberben kitörölhetetlenül a fölfelé tekintés, a felsőbbségesek vezetése előtt való hódolás igénye, de legalább ugyanilyen erővel él benne embersége megbecsülésének és a szabadságnak igénye, amely előbb-utóbb minden rabság és önkény ellen föllá- zad. A nevelő a tekintélyében lappangó veszélyeket csak úgy kerüli el hatásosan, ha lel— kületben is növendékének inkább segítőtársa, mint ura, ha inkább meggyőz, megnyer, mint parancsol és ha a parancsot [...] is a növendék igazi érdekének nevére tudja lefordítani és ha kedvelted és nem erőszakolja és főként, ha önmagát mindenestül egy legfelsőbb tekintély képviselőjének tudja odaállítani, aki nem önmagát akaqa rákényszeríteni a növendékre, hanem egy egyetemes legfelsőbb törvény alatt áll és annak engedelmeskedik, amikor parancsol. Nem egyéb ez, mint a tekintély szellemiesedésének programja és ez a nyers hatalomtól a szellem felsőbbsége felé való fejlődés, egyúttal a kultúra fejlődésének egyetemes emberi útja. A nevelői viszony azonban sokkal több, mint hatalmi viszony. A nevelés, életnövelés a növendék legsajátosabb életnövelő centrumába való közvetlen behatolás és onnan belülről ható, titokzatosan működő életerők mélyítése és TEOLÓGIA 2010/3-4 195
