Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
Schütz Antal, a dogmatikus PUSKÁS ATTILA E spekulatív rendszeralkotást, mely állandóan az egész és annak részelemei közötti szellemi mozgást igényel - az intuitíven megragadott egésztől az egész részelemeinek megértéséig, majd innét vissza az egész gazdagabb megragadásáig, s aztán ismét vissza a részek mélyebb megértéséig — a piarista hittudós a „holotézis”, módszerének is nevezte.14 E következetes spekulatív hermeneutikának is tekinthető holotézis gyümölcse, hogy a dogmatikai traktátusok nála valóban koherens egészet, rendszert alkotnak. Schütz Antal skolasztikus teológiájára jellemző, hogy egy-egy vitatott kérdés tárgyalásakor, a teológiai vélemények mérlegelésekor, legtöbbször ugyan a tomista megoldásokat követi, de nem kötelezi el magát egyetlen teológiai iskola mellett sem. így kriszto- lógiai kérdésekben többször, mint pl. a megtestesülés motívuma, inkább a skotisták válaszához csatlakozik, akik szerint nemcsak a bűntől való megváltás, hanem Krisztus fő- sége is elégséges motívuma lehetett a megtestesülésnek. A katolikus igazság érdekli, ezért nem táborozik le egyetlen teológiai iskola tájékán sem, hanem szellemi szabadsággal viszonyul hozzájuk. Amelyiknek az érvei meggyőzőbbek és a Szentírás tanításával leginkább összhangba hozhatók, annak az álláspontját teszi magáévá esetről esetre. E szellemi autonómia és iskolák fölötti egyetemes látásmód Pázmány Péter teológiai stílusával rokon. Ahogy az is összemérhetővé teszi az Isteni igazságra vezérlő kalauz szerzőjének teljesítményével, amit a magyar teológiai nyelv megalkotásáért, kiműveléséért tett. Schütz szellemi nagyságát mutatja az a tény, hogy jól érzékelte az általa mesterien alkalmazott skolasztikus tárgyalási mód korlátáit is. A piarista hittudós a történelmi szemléletmód hiányában jelöli meg a skolasztikus-újskolasztikus módszer és rendszer gyenge pontját. Dogmatikájában ezt így teszi szóvá: ,,A kinyilatkoztatás nagy üdvtörténeti tényeken sarkallik; s ezért az volna az ideális teológiai rendszer, melyben az üdvtörténeti egymásután födné a hitigazságok logikai egymásutánját. Ez az ideál, mely egy Bona- venturát és Szentviktori Hugót lelkesített, még messze van a megvalósítástól. Egyelőre beéijük azzal a vázlatos alaprajzzal, mely hatalmas vonásokban domborodik ki Szent Tamás Summájának alapgondolataként: A kinyilatkoztatás és a róla való tudomány, nem úgy mint az emberek alulról, hanem fölülről kezdi az építést, az isteni Szentháromságon.”15 Az idézett szövegrészből úgy tűnik, hogy a piarista hittudós nem végleges és nem teljesen kielégítő megoldásnak tartja a tamási alapokon nyugvó skolasztikus-újskolasztikus dogmatikák szerkezeti felépítését, a dogmatikai traktátusok sorrendjét. Nézete szerint a még magára várató ideális dogmatika szerkezetét erőteljesebben kellene meghatároznia az üdvtörténeti logikának, vagyis az isteni kinyilatkoztatás történelemben megvalósuló rendjének és az azon alapuló hívő megismerés történelemben kibontakozó folyamatának. Schütz Antalnak ezt a jövőbe néző jogos kritikáját igazolja a dogmatika fejlődése a 20. század második felében. A II. Vatikáni zsinat dokumentumainak, különösen a Lumen gentium és a Dei verbum konstitúcióknak, valamint a Mysterium Salutis nagy katolikus dogmatika kézikönyvsorozatnak és a zsinat utáni dogmatika kézikönyveknek a szemléletmódja üdvtörténeti, alapvetően az üdvtörténet rendjének isteni logikája és a történelmi megismerés időbeli egymásutánisága határozza meg őket. Nálunk Magyarországon a két nagy skolasztikus, Schütz Antal és Takács József után, Gál Ferenc honosította meg ezt a típusú dogmatikát. A kísérletezések pedig még most is zajlanak a dogmatikában arra vonatkozóan, hogy ebben az üdvtörténeti távlatban mi lenne a dog14 Vö. Schütz, A., A bölcselet elemei, 157—158. 15 Schütz, A., Dogmatika I, 257. TEOLÓGIA 2010/3-4 181
