Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
PUSKAS ATTILA Schütz Antal, a dogmatikus matikai traktátusok tárgyalásának kívánatos sorrendje. Ebben a kérdésben sokféle megoldásijavaslattal találkozhatunk.16 A történeti szempont következetes érvényesítésének kívánalma azonban azt is megköveteli, hogy a teológiai fogalmak és a dogmák történeti genezisével is foglalkozzon a teológia, ne csak eredményeket összegezzen egy rendszerben, hanem a diakroni- kus fejlődés útját is feldolgozza. Erről Schütz Antal így ír: „Az evolúciomzmus végleg elkerülhetetlen módszeri követelménnyé tette a problémák szigorúan genetikus történeti nézését, és ezzel a hittudományt is az elé a föladat elé állította, hogy aprólékos és tüzetes részletkutatásban nyomról-nyomra kövesse minden egyes katolikus tanításnak, intézménynek, életmegnyilvánulásnak, sőt még elnevezésnek is életét az Egyház egész múltján keresztül a mai napig.”17 A piarista hittudós elsősorban a történeti teológia és az apológia hatáskörébe utalja ezt a feladatot, s arról keveset szól, hogy a szisztematikus teológiában is helye lehetne e genetikus nézőpontnak. A későbbi üdvtörténeti dogmatikák újdonsága ezen a ponton is megmutatkozik, amikor a történeti teológia eredményeit módszertanilag beépítik az egyes dogmatikai témakörök tárgyalásába, s diakronikusan is követik a dogmák megszületésének főbb állomásait. Teszik ezt azért, hogy magukat a hittételeket, a bennük használt kifejezéseket, az Egyház definiáló szándékát pontosabban értsük. A genetikus-történeti szempont a dogmák értelmezésének elengedhetetlen részévé vált. Ez az üdvtörténeti-hermeneutikai dogmatika annak a Schütz Antal által megfogalmazott másik követelménynek is jobban eleget tud tenni, hogy a hittudománynak eleven kapcsolata legyen a teológia forrásaival, a Szentírással és a szenthagyománnyal,18 hiszen szentíráshasználata és hagyománykezelése nem szorítkozik a dicta probantia felsorolására, hanem valódi értelmező kifejtést végez a hermeneutika szabályai szerint. Ezzel megvalósítja azt a célt, melyet a piarista hittudós a dogmatika elé ekképpen állít: „... a szentírási dogmatikai érv ... hatékonyságát akkor fejti ki igazán, ha főként az alapdogmákat a Szentírás egész tartalmából szerves fejlődésben és összefüggésben mutatja ki a mai tudományos exegézis eredményeinek fölhasználásával és a hitetlen vallástudomány támasztotta nehézségek szemmel tartásával. A szenthagyományból való bizonyítás is ... a hagyomány természetének és forrásainak tekintetbevételével méltatja az egyházi múlt egész tanítását, annak minden fázisában ... Ez a bizonyító eljárás követheti és rendszerint követi is a történeti egymásutánt.”19 Olyan módszertani megfontolások ezek, melyek túlmutatnak a skolasztikus-újskolasztikus típusú dogmatika keretein és előrevetítenek egy új típusú dogmatikát, szinte vázlatát adják a későbbi üdvtörténeti-hermeneutikai dogmatika főbb metodikai követelményeinek. Ezek mentén, azaz az üdvtörténeti szemlélet, a hitforrásokkal való eleven kapcsolat és a történeti-genetikus szempont komolyan vétele jegyében született meg az üdvtörténeti-hermeneutikai dogmatikában az a tárgyalási mód, mely a bibliai forrás értelmezését teszi az első helyre, második lépésben a szenthagyomány tanúságtételének diakronikus hosszmetszetét tárja fel, ezt követően 16 Néhány kísérlet például a szentháromságtan rendszerbeli elhelyezésére: az újskolasztikus kézikönyvekben Aquinói Szent Tamás Summája nyomán (Schütz, Diekamp, Lercher) az istentan után a második helyen áll; M. Schmaus és J. Auer dogmatikájában a legelső helyre kerül közvetlenül megelőzve az istentan traktátusát; G. L. Müller és a Neue Summe dogmatikában az istentan, krisztológia és pneumatológia után következik; Th. Schneider dogmatika kézikönyvének a legvégén találjuk, mint az összes értekezés zárókövét. 17 Schütz, A., A hittudomány jelen fázisa és föladatai, 149. 18 Uo. 134. 19 Schütz, A., Dogmatika I, 256. 182 TEOLÓGIA 2010/3-4
