Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
BOLBERITZ PAL ii Schütz Antal, a filozófus 4. ÉRTÉKELÉS Ha megkíséreljük Schütz Antal filozófiai munkásságát értékelni, meg kell állapítanunk, hogy nem csupán a magyar keresztény bölcselet alapját vetette meg, hanem a magyar filozófusok sorában is jelentős helyet foglal el. Kora legnagyobb magyar bölcselőjének Pauler Ákost (fi933) tartotta, akiről halála után magas színvonalú értékelést nyújtott A legnagyobb magyar bölcselő című emlékbeszédében (vö. Őrség). Paulert nem csupán eredetisége és gondolatgazdagsága miatt értékelte, hanem különösen erkölcsi hitelessége miatt: Pauler olyan ember volt, akinél az elvek gyakorlati, etikailag magasztos gyakorlattá váltak. Schütz nem akart „eredeti” filozófus lenni. Ám mégis több olyan egyéni vonás jellemzi filozófiáját, amely ma is megszívlelendő. Korabeli kritikusai is elismerik kiváló rendszeralkotó képességét. Az okosság elvének a talaján gondolkodik, és nem áll le a szaktudományos okság szintjén, hanem érvényesnek tekinti azt a metafizikai léttartományban is. Sajátos vonása még az axiológiai érdeklődés (itt nyilván Pauler is hatott rá). Az örök értékek oldaláról vizsgálja a gondolati, léttani, etikai és esztétikai igazságokat. Tomista filozófus volt-e Schütz Antal? Nem hinném, hogy őt be lehetne skatulyázni bármely „izmus” szűk kategóriájába. Nyitott és problémákra érzékeny gondolkodó volt, de sensus catholicusa. sohasem engedte letérni a helyes útról. Nem volt sem tomista, sem neotomista, jóllehet egész filozófiai és teológiai gondolkodása Szent Tamás gondolkodásában gyökeredzik. Ugyanakkor nem volt augusztinista sem, jóllehet kiváló ismerője és értékelője volt Szent Anzelm műveinek, akit a skolasztika atyjának tartott. Értékeli és fölhasználja a középkori ferences teológia nagyjainak munkásságát és hasznosítja azt a maga rendszerében. Nézete szerint a tomizmus és az augusztinizmus kétfajta megközelítés, melyek nem ellentétben állnak egymással, hanem inkább kölcsönösen kiegészítik egymást. Schütz Antal az Életemben panaszkodik arról, hogy számos elfoglaltsága mellett nem tudott valamely tudományos részletkutatásban elmélyedni, amint azt a kor tudományos eszménye megkövetelte volna. írja, hogy inkább nagy összefoglaló munkák és enciklopédiák lapjain tájékozódott. Nemzetközi hírnévre sem törekedett, jóllehet számos idegen nyelven beszélt, írt, olvasott. Mégis ismertté vált külföldön épp egyik legeredetibb munkájával, amelyet több idegen nyelvre is lefordítottak. Ez a könyve Isten a történelemben címet viseli. Az ő korában még nem volt oly divatos a történeti szemlélet sem a filozófiában, sem a teológiában. Itt is biztos kézzel vezeti az olvasót, s ez a műve maradt tán az egyetlen szellemi fegyver a hívő katolikusok kezében, amikor éveken és évtizedeken keresztül kellett szellemi párbajt vívni az államideológiához tartozó marxista történelmi materializmussal szemben. Bírálói még ma is fölhánytorgatják furcsa magyar kifejezéseit és fogalmazását. Erről már szóltam. Mégis meg kell jegyeznem, hogy ennek oka nem az volt, hogy tán töredékesen tudott volna magyarul. Épp ellenkezőleg: büszke volt arra, hogy a sok nyelv közül a magyart bírja a legjobban. Magyar filozófus és teológus akart lenni, és az is volt. Ám hibájául róhatjuk föl, hogy nem vette észre: a filozófia és a teológia élő emberekhez szól, az életről. Vagyis a tudományos nyelv mércéje nem lehet a matematikai természettudomány lemerevedett nyelvezete, továbbá nem lehet a beavatottak szűk körének tolvajnyelve. Ugyanis hiába vannak a magyar nyelvnek maradandó szabályai, még ezek a szabályok is - idővel járulékosan - változhatnak a nyelvhasználat, a mindennapi közbeszéd igényei szerint. Amit a kései Wittgenstein felismert, azt Schütz Antal nem ismerte föl. Ám ha e fogyatékosságtól eltekintünk, Schütz 174 TEOLÓGIA 2010/3-4
