Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
Schütz Antal, a filozófus II BOLBERITZ PAL Antal életműve és filozófiája olyan maradandó értékeket hordoz, amelyekre ma is komolyan oda kell figyelni, és amelyeket hasznosítani lehet és kell. Végül, de nem utolsósorban, az értékeléshez hozzátartozik - ám nem szűkebb filozófiai összefüggésben — Schütz Antal történelemteológiájának méltatása. Ismeretes, hogy Isten a történelemben című műve (Szent István Társulat, Budapest 1934, németül 1936), amely több nyelven is megjelent, biztosított a szerző nemzetközi hírnevét. Túllépett a historizmus relativizmusába süllyedt európai történelemfilozófia szemléletén, és a Szent Agoston-i hagyományt szem előtt tartva, de az újabb szerzőkre is hivatkozva (Kant, Bergson, Heidegger, lásd: 55-61. oldal) rámutatott arra, hogy a megtörtént történelmi eseményeket nem elég leírni, regisztrálni, hanem értelmezni is kell. Ám ez csak úgy lehetséges, ha van benne valami a végtelenségből, ahonnét kiszakadt, abból az időfelettiségbe vágyódásból, amely csak az örökkévalóságban nyerhet kielégülést. Schütz szerint a történelembölcselet legnagyobb kérdése: „Van-e a történelemnek értelme?” Erre a kérdésre így válaszol: „A történelem tekervényes ösvényein csak Isten igazít el.” (Vö. i. m. 26. oldal.) Ezért Schütz Antal bölcseleté transzcendens (metafizikai értelemben), és mindig biztos talaja lehet a teológiai eszmélődésnek. .Budapest, 2010. október 20. Schütz Antal születésének 130. évfordulóján. FORRÁSOK: Schütz, A., Mi a bölcselet? — Keresztény bölcselet, in Őrség, Szent István Társulat, Budapest 1936. Schütz, A., Isten a történelemben, Szent István Társulat, Budapest 1934. Schütz, A., A bölcselet elemei, Szent István Társulat, Budapest 1940. Schütz, A., Életem, emlékezések, Szent István Társulat, Budapest 1942. Schütz, A., Aquinói Szent Tamás szemelvényekben, Szent István Társulat, Budapest 1943. Soczó, F., Schütz Antal a filozófus, in Deum docuit (szerk. Előd, I.), Szent István Társulat, Budapest 1982. Tuba, I., Schütz Antal és a történetteológia, in Deum docuit (szerk. Előd, I.), Szent István Társulat, Budapest 1982. TEOLÓGIA 2010/3-4 175