Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
Schütz Antal, a filozófus M BOLBERITZ PAL zófiai nyelvezete túlélte a korok változásait, és híres Bölcselettörténete a mai olvasó számára is minden nehézség nélkül olvasható és érthető munka. Ennek ellenére a Bölcselet elemei kiváló tankönyv, és a filozófiai érdeklődésű nagy- közönség számára szellemi felüdülés. Azzá teszi szabatossága, kiváló rendszere, mely túlnő a korabeli skolasztikus filozófiai tankönyvek merev beosztásán. Mindent tárgyal, ami a klasszikus keresztény bölcselet témája lehet: kezdi a logikával, majd folytatja az ismeretelmélettel. Tárgyal a lételméletről (vagy léttanról), a filozófiai Isten-tan (teodícea) fő kérdéseiről, a természetbölcseletről (bámulatosan tömör, világos, közérthető tudomány- történeti háttérrel), az emberről mint a metafizika tárgyáról, a történelemfilozófia, a társadalombölcselet, az esztétika és etika fő tanításairól. S mindezt metafizikai begyökere- zettségükben tálja elénk. Schütz Antal filozófiai érdeklődése inkább az ismeretelmélet felé hajlott, s valószínűleg ennek tudható be tudományelméleti érdeklődése is. Tudomásom szerint hazánkban először ő ismertette az annak idején felívelő, és azóta szinte divattá vált tudomány- elméleti rendszerét a Bölcselet elemei hasábjain. Ez a törekvés a korabeli keresztény bölcselet berkeiben szinte ismeretlen volt. Itt is megjelenik Schütz ama törekvése, hogy a tudományosság kritériumainak megfelelően tárgyalja a dogmatika tételeit, de csak az egyik módszernek, és nem kizárólagos módszernek tekintve azt. Schütz Antal nem akart ,,új metafizikát” írni. Alaposan ismerte Arisztotelész metafizikáját, és annak Szent Tamás-i értelmezését. Ám ezen elvont tudományt is olyan világosan és közérthetően adta elő, a tőle megszokott tárgyilagossággal, hogy a mai olvasó is könnyedén eligazodhat rajta. Ugyanakkor a tőle megszokott nyitottsággal fordult a legújabb szerzők lételméleti felismerései felé. Az akkor még hazánkban alig ismert Martin Heideggert több helyen idézte, és jelentőségét felismerte. Ami sajátosan új ismeretelméletében és tudományelméletében, az az általa „holo- tézisnek” nevezett filozófiai megismerési típus. Nála a holotézis az „egész” megelőző ismeretét jelenti. A holotézis azt jelenti, hogy mielőtt valamit megismerünk, van már egy tudatos vagy nem megfogalmazott rálátásunk, előzetes tudásunk — legalábbis magáról a létről, valamiféle ősegyről, totalitásról - amelynek erőterében helyezzük el magát az ismerettárgyat. S e ponton találkozik az ismeretelmélet a metafizikával. Itt ér össze a schützi holotézis valamiképpen a Szent Tamás-i reditio completávú és a Pauler Ákos-i „redukció”- elmélettel. Schütz Antal filozófiájában - helyesen - óva int a túlzott szubjektivizmustól és objektivizmustól, mert mindkettő szélsőségbe vezethet. Ha az elme túlzott előzetes tudására helyezzük a hangsúlyt, ez gnoszticizmust, míg a hitből fakadó tudás egyoldalúsága fideizmust eredményezhet. Ezért követi Szent Tamást az Isten létének felismeréséra vezető „ész-utak” vonatkozásában is. Kanttal szemben Schütz — épp ellenkezőleg - a mozgásból vett istenérvet (amelyet ő sajátos terminológiájával energetikai istenérvnek nevez) és a célirányosságból vett istenérvet részesíti előnyben. Végül Schütz Antal — filozófiájában - óv mindenfajta redukcionizmustól, mert a kutatási témát fontosabbnak tartja a módszernél. A cél a fontos, a hozzá vezető út csak annyiban és addig fontos, amennyiben és ameddig a célhoz, vagyis a teljes igazsághoz elvezet. (Szent Tamás szemelvényekben bilingvis fordítások, 1943.) Schütz Antal mint keresztény katolikus filozófus hasonlít az evangéliumi atyához, „aki kincseiből régit és újat hoz elő”. TEOLÓGIA 2010/3-4 173
