Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Gál Péter: Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmából
Jézus Krisztus a mi megszabadítunk a személyes gonosz hatalmától m GÁL PÉTER nem a teremtményen múlik.55 A kereszten haldokló Krisztusban az ellenség ellen saját fegyvere fordult: a halál. Tőle a halál irigységből, gonoszságból és gyűlöletből jön. De Jézus Krisztus kereszthalálában olyan isteni és emberi szeretet érkezett a csúcsára, amely „mindenkiért meghalt”, így ezt megtapasztalva a gonosz egzisztenciája (mely a halálra irányul) megfosztódott létalapjától, hiszen Jézusban a másokért való életadás kiterjedt minden emberre. És a vértanúk ezért mondhatták, hogy győztek a gonosz fölött. A kereszttől kezdve, melyen Jézus az ő halálában a sátánnal találkozott, a megváltott ember saját halálában már az Istennel találkozik. A jézusi megváltás drámája „nem a sors és a magányos egyén között zajlott. Ellenkezőleg, a kereszt az engedelmességi liturgia, amely kinyilatkoztatja az Atya és a Fiú közötti egységet az örök Lélekben.”56 Az üdvösség drámájának azonban a Szentháromságon kívül vannak kozmikus és földi szereplői is, akik között tudhatjuk „tagadhatatlanul a démonit” is, mint résztvevőt.57 A győzelem következményei nem csak a végső időktől érvényesek. „Minthogy Krisztus mint ember győzte le a bűnt, a halált és a Sátánt, mi emberek is győzhetünk Őbenne és Ővele. Akik hisznek Krisztusban és követik Öt, már itt a földön valamiképpen részesednek győzelmében.” - íija Kereszty Rókus.58 A megszabadítás isteni művében saját szerepe van a Szentléleknek, attól kezdve, hogy Ő „viszi ki” a kísértés pusztájába Jézust (Mt 4,1); ő az „Isten ujja”, aki távozásra készteti a gonoszt (Lk 11,20), s a pünkösd utáni egyház első hétköznapjaitól fogva továbbra is cselekvőnek bizonyul a szentségekben, elsőként a keresztségben, az ördögűzés karizmájának kiosztásában (vö. ApCsel 16,16-18), a megkülönböztetésben (vö. lKor 12,10) és a jézusi tanítás igazsága által (Jn 16, 7-11). Az üdvösség történetében a megszabadításhoz fűződőén az első és a végső pillanatokban felvillan a kígyóval és a sárkánnyal szemben álló „asszony” alakja, amely konkretizálódik Máriának, az Istenanyának a szabadító Gyermek és a győzelmes áldozati Bárány körüli szerepében, s amely beléolvad az Egyház történelmi asszisztenciájába a szabadítás útján. A hűséges angyaloknak, valamint az élő és küzdő Egyház tanúságtételének, szentségeinek, szentelményeinek, imádságának a szolgálata Krisztusnak, a Főnek a művét folytatja tovább a gonosz hatalommal szemben a parúsziáig a megváltó megtestesülés, kereszthalál és feltámadás kegyelmi ajándékainak birtokában. C. Schönborn szerint „az egyház harcol a már legyőzött ellenséggel”.59 Jézus Krisztus az ő egyházát delegálja arra, hogy az ő nevében szabadulni segítse az emberiséget a tévelygésektől, a tévtanítá- soktól. Ezek egy része éppen az angyalokkal volt kapcsolatos az ókorban, de ez a helyzet kezd ismétlődni napjainkban is, amikor az angyalokat az újgnosztikus mozgalmak ismét Isten helyére tolják.60 Azt a hitet, amely szerint a megváltás Isten országát úgy valósítja meg, hogy felszámolja annak személyes ellenlábasát, az Újszövetséggel egységben vallja az egyházatyák sora. Ezt a hitet az egyetemes zsinatok tanításai és pápai kijelentések rendre megerősítik, 55 ZlEGENAUS, A., A teremtés jövője Istenben, Eszkatológia, SZÍT, Budapest 2008, 181. “ A megváltás teológiájával kapcsolatos néhány kérdés, A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma, SZÍT, Budapest 1997, 23. 57 Balthasar, H. U., Le persone del dramma: l'uomo in Cristo, Teodrammatica, Volume tre, Jaca Book, Milano 1992,457. 58 Vö. KERESZTY R., Jézus Krisztus, SZÍT, Budapest 1995, 180. 59 Schönborn, C., Isten elküdte Fiát, Krisztológia, Agapé, Szeged 2008, 250-251. 60 Vö. Vernette, J., Le Nouvel Age, A l’aube de Vére du Verseau, Tcqui, Paris 1990, 221—222. TEOLÓGIA 2010/1-2 11
