Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)
ROZSA HUBA A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész tényt tartanak szem előtt: Dávid kiválasztását és Sión kiválasztását. A dinasztia kiválasztását kimondó isteni szóhoz kapcsolva üdvösséget is ígérnek a trónra lépő királynak. A Zsolt 2 és 110 közös abban, hogy az üdvösség egy közvetítő által valósul meg, és közös az üdvösség megvalósulásának módozatában, az isteni uralom átadásában: JHWH átadja az uralmat a Sionban székelő királynak, akit fiának deklarál, ezért övé az üdvösség és a hatalom a nemzetek felett. A földi királynak mint fogadott fiúnak örökségként kijáró világuralom, a világot teremtő és kormányzó JHWH méltóságának hátterében érthető meg, JHWH kiválasztotta királyát, és a királynak átadott uralomban realizálódik JHWH világfeletti uralma. A népek feletti uralom megvalósulásának eszkatologikus távlata van, de beteljesedésére csak utal a két zsoltár. A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezésében is megtartja az említett struktúrát, bár a hangsúly az értelmezés egyes eseteiben más és más: a fiúvá és pappá deklarálás mozzanata, a népek és hatalmasságok feletti uralom, akár a fiúi mivoltból következő örökségből, akár az Isten jobbján ülésből kifolyólag. Az Újszövetség szerzői a két zsoltár alapeszméjét Jézus Krisztusban látják megvalósulni, és az alkalmazás döntő mozzanatát is — az isteni deklarálást — feltámadásában és megdicsőülésében látják, amelyben a názáreti Jézust Isten Fiának, Úrnak, és Messiásnak nyilvánítja ki, és átadja neki az uralmat. Az új- szövetségi értelmezés lényegében tehát a feltámadás eseményére és annak következményére irányul, bár az egyes értelmezések ezt különböző mélységben ragadják meg, de egymást mindenképpen kiegészítik. így lesz a két zsoltárban található struktúra döntő jelentőségűvé Jézus Krisztus kilétének és művének megértésében. 2. 2. Az Ószövetség idézésének módja az Újszövetség szerzőinél 2.2. 1. Az idézetek alapjául szolgáló szöveg Az újszövetségi szerzők általában a héber nyelvű Biblia ókori fordításának, a Septuaginta alapján idézik az Ószövetséget. Sokszor azonban szabad idézeteket is találunk, vagy általunk ismeretlen szövegformákat használtak. A Septuaginta görög szövege nemegyszer a héber szöveg értelmezését jelenti. Részben azért, mert sokszor a héber szöveg görög nyelvű fordítása szabadabb, mintegy értelmezi az eredeti héber nyelvű alapot, másrészt az egész ószövetségi fogalomvilág a hellenizmus gondolatvilágára nyer áthelyezést a görög nyelv segítségével. Az Ószövetség fogalomkincse ebben az áttételben új meghatározottságot nyer, s rámutat arra, hogyan értelmezték és értették az Ószövetséget egy nem· szemita nyelvű világban, a Kr. e. II. századtól kezdve. Az apostoli egyház az Ószövetséget döntően a Septuaginta alapján használja és értelmezi, ezért ezt a tényt a krisztologikus értelmezésnél figyelembe kell venni. Az ősegyház számára a kiindulási alap nem a héber, hanem a görög szöveg, s ebből argumentál. Az Ószövetség krisztológiai értelmezésénél tehát három értelmezési fázist kell vizsgálni, magát a héber szöveget és annak értelmét, majd ugyanazon szöveg görög fordítását, és esetleges értelmezési adottságait, s végül pedig, hogy ez a szöveg még egy krisztológiai értelmet is nyer, amely kiteijeszti az adott szöveg eddigi értelmét. A Zsolt 2 és 110 esetében újszövetségi idézeteket a Septuagintából vették át az egyes szerzők. 2. 2. 2. Az idézés módja Az Újszövetség szerzői többféle módon idézik az Ószövetség könyveit. Elsőként kell említeni a kifejezett idézést. Ebben az esetben az idézetet egy formula vezeti be, amely szerzőnként és esetenként más és más lehet, de abban valamennyi ilyen formula meg110 TEOLÓGIA 2010/1-2
