Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
PUSKÁS ATTILA 1 A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában A zsinati dokumentumok ismételten használják a teológiai hagyományból származó „agere in persona Christi” kifejezést is.21 Ennek tartalma az, hogy a felszentelt pap szak- ramentális cselekvésében maga az embersége szerint megdicsőült Krisztus van jelen és cselekszik. A pap szakramentális cselekvésében Krisztus üdvözítő cselekvése valósul jelszerű, érzékelhető és hatékony módon (opus operatum). Ez különösen is igaz az euka- risztikus konszekrációra és áldozatbemutatásra (LG 10,2; 28,1; vö. SC 7), valamint a bűnbocsánatra (PO 2,3). Ugyanakkor a zsinat a szoros értelemben vett szentségi cselekményeken túl, általánosabb értelemben is tanít arról, hogy a felszentelt pap, aki a Szentlélek kenetében részesedve a különleges karakter révén hasonlóvá válik Krisztushoz, a Paphoz, a Fő személyében képes cselekedni (vö. PO 2,3). A zsinat utáni magisztériumi megnyilatkozások így értelmezik ezt a zsinati szöveghelyet, kiterjesztik az „agere in persona Christi” fogalmát az igehirdetői és pásztori tevékenységre is, azaz a teljes papi-egyházi szolgálatra: a felszentelt pap Krisztusnak, a Főnek, Papnak, Pásztornak, Tanítónak a személyében cselekszik.22 Itt valószínűleg analóg szóhasználattal találkozhatunk. A kifejezés szoros és tulajdonképpeni értelmében a szakramentális papi cselekvésről állítható, hogy benne biztosan maga Krisztus van jelen és cselekszik hatékonyan az ember üdvösségére. Az igehirdetői és a pásztori tevékenységről ez inkább levezetett és hasonlósági értelemben mondható, mert Krisztusnak nem ugyanolyan fokú és nem minden esetre szóló elköteleződése áll mögötte, mint a szentségek esetében (ex opere operato-hatékonyság).23 A zsinati tanítás lényegét arra vonatkozóan, hogy a Szentlélek kenete az ordo szentségében milyen konszekrációs hatást fejt ki a felszentelt személyben, a posztkonciliáris tanítóhivatali megnyilatkozások és a teológia a „repraesentatio Christi” fogalmában foglalja össze.24 A pap felszenteltségénél fogva, valamiképpen már létében, de különösen is szolgálati tevékenységének egészében, és kiemelkedő, biztos hatékonysággal szentségi cselekvésében szakramentálisan megjeleníti Krisztust az egyház Fejét és Pásztorát az egyházi közösség felé.25 II. János Pál pápa magisztériumi megnyilatkozásaiban ez még kiegészül azzal, hogy a pap egyben a Vőlegény-Krisztus megjelenítője is, aki önfeláldozó, önátadó szeretettel szereti menyasszonyát, az egyházat.26 A felszentelt személy már létében, de még inkább küldetésének cselekvésében Krisztust szakramentálisan megjelenítő maradandó jellé válik.27Jel, melynek lényege, hogy önmagán túlra mutat, Krisztusra. Jel, 48 (1956), 711—725, 717.1.). Más szempontból nézve ugyanezt a cselekményt és a Trentói Zsinat tanítását továbbmélyítve XII. Piusz pápa úgy fogalmaz, hogy a Pap-Krisztus minden szentmisében a főcselekvő; nem csak a kereszten és az utolsóvacsora termében, hanem minden szentmisében Krisztus a voltaképpeni pap, akinek a felszentelt pap szolgál. Megjegyezzük, hogy Aquinói Szent Tamásnál az „irt persona Christi”-ve\ azonos jelentésű az „ex persona Christi” kifejezés. Az előbbit használja a 2Kor 2,10-et kommentálva abban az értelemben, .hogy Pál apostol nem saját, hanem Krisztus tekintélyével bocsátja meg a bűnöket, azaz Krisztus személyében (Super secundam epistolam ad Corinthios lectura, 66). Az „expersona Christi” kifejezést alkalmazza a pap tevékenységének leírására az eukarisztikus cselekményben: a pap magának a beszélő Krisztusnak a személyéből mondja ki az átváltoztatás szavait, vagyis a pap szavai Krisztus szavai, cselekvése Krisztus cselekvése. Az „in persona” illetve az „ex persona” kifejezések használatának a gyökerei feltehetően a proszológiai exegézisig nyúlnak vissza, melyet már az egyházatyák szívesen alkalmaztak például a zsoltárkommentárokban. 22 II. János Pál pápa Reconciliatio et poenitentia kezdetű apostoli buzdítása általában a szentségi cselekményekre terjesztette ki a kifejezés használatát. A Pastores dabo vobis (PDV 43,2) és a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1548) pedig a tanítói és lelkipásztori területre is. 23 Vö. Goyret, Ph., Chiamati, consacrati, inviati. II sacramento dell’ordine, 87. 24 Vö. GRESHAKE, G., Priestersein in dieser Zeit, Herder, Freiburg-Basel-Wien 2000, 101-117. 25 PDV 15,4. 24 PDV 22,3. 27 A KEK megfogalmazásában: a „Fő-Krisztus láthatóvá tett jelenléte a hívők közösségében”. KEK 1549. 102 TEOLÓGIA 2010/1-2
