Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének éve
1959 - a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének éve KRÁNITZ MIHÁLY Az egyházatyák tanulmányozása is új szempontot jelentett, melyet elsősorban belga és francia patrisztikusok mozdítottak elő. Henri de Lubac és Jean Daniélou 1942-től elindították a Sources Chrétiennes elnevezésű kétnyelvű kritikai sorozatot, amely az egyházatyák életművét ölelte fel, és hozzájárult a teológia fejlődéséhez is.11 Az 1950-es években a teológusok a neoskolasztika határait feszegették, amely azonban elszakadt a kor életétől és kultúrájától. A teológiát a forrásokhoz való visszatéréssel próbálták megújítani, szembesülve ugyanakkor az idők jeleivel is. Ebben a vonalban a dogmatikai kijelentésről áttértek az üdvösség üzenetének a bemutatására, igénybe véve a történetiséget, és kimutatva, hogy a keresztény gondolkodás mennyire alá volt vetve a fejlődés törvényének. Mindezt anélkül tették, hogy az abszolút és transzcendens jelentések érvényüket veszítették volna. Az Actio Catholica a világiak számára indította el azt a lelkiségi mozgalmat, amely az egyháznak a világban való jelenlétét erősítette. A krisztológia területén a kutatás egyre inkább a történeti Jézussal kapcsolatban felmerült kérdésekre igyekezett válaszolni: Jézus öntudata önmagáról és küldetéséről, hogyan fejlődött ki az első keresztény közösségekben a Krisztusról való gondolkodás stb. Az egyház megfogalmazásával kapcsolatban is a jogi meghatározásból lassan átléptek az eredeti szentírási képekhez, melyeket a Mystici corporis kezdetű körlevél (1943. június 29.) fejtett ki. Ekkor merült fel először egy új kiegészítő fogalom, mégpedig az „Isten népe” meghatározás. A pápai tanítóhivatali megnyilatkozások közül kiemelkedik a Humani generis (1950. augusztus 12.), mely bizonyos értelemben a modernizmus elítélésének a stílusát képviselte. A pápa elítélte a dogmatikai relativizmust és a tomista teológia iránti hűségre szólított fel, a teológusokkal szemben pedig a magisztérium tekintélyét állította előtérbe. A jezsuita és domonkos teológusok (nevezetesen Yves Congar és Marie-Dominique Chenu) tevékenységét szankcionálták. 1950. november 1-jén, az I. Vatikáni Zsinaton elfogadott tévedhetetlenség értelmében a püspökökkel való egyeztetés után XII. Piusz pápa kihirdette a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének dogmáját (Munificentissimus Deus kezdetű konstitúció). A protestáns egyházak fenntartással fogadták ezt a tényt, mivel a Szentírás nem tartalmazza kifejezetten. Az ortodoxok pedig, akik elfogadják ugyan ezt a hagyományt, mégsem kívánták hittételként meghatározni. A XX. század közepén az elkereszténytelenedés jelenségének az ismeretében 1941- ben Franciaországban megalapították a Mission de France missziós szervezetet.12 Az új társadalmi helyzetben az iparban dolgozó munkásokat a módszerekhez igazodva igyekeztek újra evangelizálni. Ekkor tűntek fel a „munkáspapok”. Ők vállalták a munkásélet minden feltételét, hogy hitelesen tegyenek tanúságot Krisztus üzenetéről. A papokról alkotott kép ekkor gyökeresen megváltozott. A hierarchia óvatos maradt e jelenségekkel szemben, és épp a kommunista hatás veszélye miatt 1954-ben betiltották a munkáspapok vállalkozását.13 Ezzel párhuzamosan Franciaországban a külvárosi és a falusi plébániákon is hasonló evangelizációba kezdtek, és a püspökök támogatását is élvezve az élet nagy állomásainak (keresztség, házasság, temetés) a pasztorális előkészítését hangsúlyoz11 A majdnem hetven éve tartó Sources Chrétiennes sorozat az 530. kötetnél jár: ThÉODORET de Cyr, Histoire Ecdésiastique II., Cerf, Paris 2009. 12 Vö. Godin, H.-Daniel, Y., La France, pays de mission?, Cerf, Paris 1950. Nem volt könnyű helyzetben a pipa, amikor 1959. június 3-án a tradícióhoz való ragaszkodás miatt feloszlatta a francia munkáspapok mozgalmát. Vö. Mondin, D., A pápák enciklopédiája, SZÍT, Budapest 2001, 721. 55
