Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Török Csaba: Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése
Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése TÖRÖK CSABA 1. VALLÁSOK METSZÉSPONTJÁBAN - AZ ISZLÁM TÖRTÉNETI TAPASZTALATA3 Ha az iszlám gyökereit kutatjuk, mindenképpen hármas behatással kell számolnunk. Első sorban kiemelendő az arábiai ősi vallások elemeinek továbbélése, másodsorban a zsidóság, harmadsorban pedig a kereszténység befolyása. A Korán vizsgálata felmutatja e behatások megannyi formáját. Az első két eredetvonal viszonylag könnyen rekonstruálható: Mohammed saját vallási hátterét és a zsidó diaspóra jelenlétét történetileg is igazolható módon látjuk meg. Ezzel szemben a keresztény eredetvonal konkrét mikéntje kérdéses. 1. 1. A kereszténység és az iszlám eredete A legelteij edtebb nézet szerint a szíriai kereszténység révén ismerte meg a próféta a keresztény tanításokat és iratokat. K.-H. Ohlig ezért is beszélhet „a Korán Nikaia előtti szír teológiájáról”4. Úgy véb, hogy az istenemberség dogmatikus definiálása előtti állapotok köszönnek vissza a Koránban, vagyis Jézus alapvetően emberként áll előttünk, istenségének hite nélkül. Ebből Ohlig levonja a következtetést: „A Korán sajátos istenfelfogása tehát nem új és nem sajátosan iszlám eredetű. Sokkal nagyobb egyezést mutat azzal a szír keresztény teológiával, amelyet még nem befolyásolt a Nikaiai Zsinat kettősségtana vagy később a szentháromságtan. Az iszlám istenfelfogásában ezért - vallástörténetileg - nem valamely idegen vallás szemléletmódjával, hanem saját keresztény múltunkkal találkozhatunk. ”5 Ugyanakkor felmerül a kérdés: nincsen ezzel a szír hatás-elmélettel egyenértékű, sőt akár plauzibilisabbnak is tekinthető alternatíva? Egy korábbi tanulmányunkban6 utaltunk arra tényre, hogy a zsidókeresztény közösségek II. század utáni történetéről viszonylag keveset tudunk. Az bizonyos, hogy ebben a korszakban a zsidó eredetű közösségek már elhagyták a nagy egyházatyák által képviselt keresztény hitet, és sajátos Jézus-hívő zsidókként élték mindennapjaikat.7 Ennek keretében eltérő nézetek is kiforrottak az ún. ebionita csoportok körében, amelyek az ószövetségi vallásosságot egy jézusi messiás-hitben vitték tovább. Az enyhébb irányzat elfogadta Jézus szűzi foganását, az erősebb irányzat azonban természetes apától való foganását vallotta. A messianizmus szövegkörnyezetében erős khiliaszta vonásokat mutattak. Emellett felbukkantak az ún. elkasaiták is, akik radikális ószövetségi erkölcs szerint éltek, Jézust pedig magas rendű szellemi lénynek tekintették. Ezen csoportok a II. század után apránként a feledés ködébe merültek. Egyre kevesebb információt ismerünk róluk, azt is leginkább az egyházatyák írásaiból, akik a zsidókeresztények evangéliumaira, tévtanaira olykor igen vadul reagáltak. „A II. században ez a szellemi irányzat egyre csak gyengült, mígnem minimálisra zsugorodott össze, s csak a Közel- Kelet bizonyos területein maradt fenn. Ennek oka világos: egyfelől a kereszténységhez való tartozásuk miatt kizárták őket a zsidóságból, másfelől pedig zsidó hagyományaik, gyökereik miatt el3 Vö. Coward, H., Pluralism in the World Religions. A short Introduction, Oneworld, Oxford 2000, 62-64. 4Ld. Ohlig, K.-H., Allah és a keresztény Isten. Történeti-teológiai és tartalmi sajátosságok, in Mérleg 44 (2008/4), 398-418, 404-408. 5 Uo. 408. 6 Török, Cs., Az ókeresztény kor zsidószemlélete — szövetség és szakadás, in Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2007 (szerk. Szécsi,J.), Keresztény-Zsidó Társaság, Budapest 2008, 461—486. 7 Ld. uo., 475-480. TEOLÓGIA 2009/3-4 231
