Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Medgyessy László: Jézus és a pénz
Jézus és a pénz MEDGYESSY LÁSZLÓ feszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy- egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: »Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.«”10 Hogyan került az értékes ruhadarab Jézushoz? — nem tudjuk. Talán hálás női kezek szőtték ajándéknak a méretre készült egyedi darabot? A köntös minőségét, különlegességét a kivégző osztag katonái azonnal felismerték ezért nem szakították szét. (Azt nem tudták, hogy egy prófécia beteljesült.) A másik tárgyat Keresztelő János említi, aki így beszélt Jézusról: „még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani”11. A palesztinai szegény mezítláb járt. János arra utalt, hogy a bőrsaru szíját gyakran a szolgák segítettek megkötni vagy megoldani. A tékozló fiút édesapja azzal emelte vissza társadalmi rangjába, hogy vállára köntöst, lábára sarut rendelt.12 A jövedelmek és a kiadások nagyságára mutat, hogy Jézusnak és követőinek pénztárosra volt szüksége. Ezzel a feladattal Iskarióti Júdás volt megbízva. O vitte a közösségi „erszényt” de sokáig nem vették észre, hogy azt időnként megdézsmálta: „ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak”13. Kis összeg esetén ezt nem tudta volna megtenni. Márk, Lukács és János érdekes mozzanatot őriztek meg az ötezer ember megven- dégeléséről. Mindhárom esetben Jézus felszólította a tanítványokat, hogy etessék meg az éhes tömeget. Lukács: „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk - mondták. — El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.”14 A Márknál rögzített válasz már a költséget is megemlíti: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?”15 Fülöp véleményében pedig korábbi tapasztalatokra utalt, amikor így nyilatkozott: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek.”16 A válaszokból látható, hogy a fedezet és a gyakorlat megvolt a vásárlásra, de idő már nem. Amikor Jézus kiküldte „gyakorlatra” tanítványait, lelkűkre kötötte, hogy ne a szokásos módon utazzanak, hanem teljesen hagyatkozzanak a befogadók vendéglátására. Márk így emlékszik: „Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken. Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben.”17 Az övben vitt pénzek tiltását Jézus Máté evangéliumában részletesen megismétli: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt!”18 Jézus gyakran utasíthattajúdást, hogy fizesse ki a költségeket vagy adjon a rászorulóknak. Ezért az utolsó vacsorán Jézus szavait Júdáshoz többen félreértették „Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: »Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.« Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek.”19 Ilyen „szükséges” kiadás volt az élelmiszerek vásárlása, amiben minden tanítvány örömmel vett részt. 10 Jn 19,23-24. 11 Jn 1,27. u Vö. Lk 15,22: „Az apa odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut.«” ” Jn 12,6. “ Lk 9,13. 18 Mk 6,37. 16 Jn 6,7. 17 Mk 6,7-8. 18 Mt 10,9. 19 Vö. Jn 13,29. TEOLÓGIA 2009/3-4 181
