Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Medgyessy László: Jézus és a pénz
MEDGYESSY LÁSZLÓ ■ Jézus és a pénz Jézus, az „ács”3, az „ács fia”4 szolgálatának megkezdése előtt Názáretben apja műhelyében dolgozhatott. Mint szorgalmas iparos, megkereste a napi dénárt, ami tisztességes megélhetést biztosított. De miből élt a Mester és tanítványainak növekvő csapata három esztendeig, amíg — szinte állandóan utazva — végezték küldetésüket? Lukács evangélista így ír erről: „Ezután [Jézus] bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.”5 Nem meglepő ez a kép. A hagyományos zsidó kultúrában gazdag nők (és férfiak) gyakran mecénásként segítettek egy rabbit vagy Tóra-diákot, hogy az anyagi gondoktól szabadon teljes idejét a Törvény ismeretére fordíthassa. Ortodox családoknál ma is elfogadott gyakorlat, hogy szegény, de ígéretes Tórát tanuló fiút gazdag lánnyal boronáinak egybe, így biztosítva számára az örökös tanulás lehetőségét. Jézus és a tanítványok tehát jómódú emberektől jött adományok segítségével tudták szolgálataikat végezni. Az anyagi juttatás a Mester tulajdona lett, amit ő megosztott tanítványaival, így azok is abból éltek. Erre utal Jézus egyik beszédében: „Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az írásnak: »Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.«”6 A segítség nagyságára csak következtetni enged a Szentírás, de nyilván elegendő volt. A követőktől kapott szeretet támogatásnak köszönhetően, Jézus teljesen más körülmények között dolgozhatott mint Keresztelő János, aki a lehető legszerényebb módon élt a pusztában, ahol öltözékét és ennivalóját megtalálta. Van egy jézusi mondat, amivel — azt a kerettörténetből kiemelve — a Mester Keresztelő Jánoshoz hasonló állapotát szokták bizonyítani. Lukácsnál ezt találjuk: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”7 Ezeket a fáradt Mestertől jött, keserű szavakat az 51—57. versek pontosan megmagyarázzák. A tanítványok egy része előrement a közeli szamariai faluba, „hogy szállást készítsenek neki”. De a falu nem fogadta be a Jeruzsálembe utazó zsidókat, így azok kénytelenek voltak egy másik helység felé venni az irányt. Ott a poros országúton, sötétedésben jelezte Jézus, hogy a közelgő éjszakára még nincs szállása. A vándorló-tanító életformával együtt járt az, hogy ritkán tudta előre, hol fog nyugovóra térni. Máténál azt olvassuk, hogyjézus „elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarna- umba költözött”8. Itt, saját otthonában, vendégeket is fogadott. Erről János evangélista így emlékszik: Keresztelő János két kíváncsi tanítványa az utcán a Mester után eredt. „Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: »Mit akartok?« így feleltek: »Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester —, hol lakói?« »Gyertek, nézzétek meg!« — mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak.”9 Két fontos használati tárgy emlékét őrizték meg az írások, amelyek Jézus tulajdonai voltak. A keresztre feszítés után a katonák szétosztották mháját. „Amikor a katonák föl! Mk 6,3. * Mt 5,15. s Lk 8,1-3. 6Jn 13,18. 7 Lk 9,58. ’ Mt 4,13. "Jn 1,38-39. 180 TEOLÓGIA 2009/3-4
