Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Aquinói Szent Tamás ismeretelmélete
BOLBERITZ PAL Aquinói Szent Tamás ismeretelmélete va nem érzéki képesség, anyagtalan, azaz szellemi természetű, sajátosan az a szellemi megismerő képesség bennünk, amelynek segítségével magát a létet ismeijük meg. Az értelem tehát, mint ilyen az a megismerő képesség, ami önmagában nézve a létre irányul. Az intellectus tárgya az, ami intelligibilis (érthető). Ám csak az érthető, ami a ténylegesség (actus) állapotában van és részesedik a létben, és ugyanakkor mindaz, ami ténylegesen létezik, egyben érthető is (amennyiben az aktus állapotában van) és részesedik a létből. Ha így szemléljük az emberi értelmet, akkor már úgy kell fogalmaznunk, hogy a megismerés során az értelem elsődleges tárgya a lét (létező).14 Az értelem elsődlegesen tehát a tárgyban lévő létezési mozzanatot („létezőt”) kívánja megismerni, és nem a részleges jellegű érzéki mozzanatot. Éppen ezért az értelem igenis meg tudja ragadni az anyagi dolgok lényegét, de csak annyiban, amennyiben a dolog létezési mivoltát is megismerte. A megismerés során az csupán a második lépés, amikor az értelem arra irányul, hogy a dolog részleges létezési mozzanatát ragadja meg, hiszen az első fokozat nem más, minthogy az elme a létezés egyetemességébe helyezi a létezőt, s a maga — akárhányszor még körül nem határolt - egyetemességében ismeri meg a létező dolgokat. Am az emberi értelem „megtestesült” szellem és ezért szükségszerűen fordul a képzetek felé (conversio ad phantasmata), s ebben az összefüggésben valóban az elsődleges megragadás (apprehensio) szintjén megismerésének természetes tárgya az érzékelhető dolog lesz. Ámde épp szellemiségéből következik, hogy nem áll meg a tárgynál, hanem folyvást a lét egészére (általánosságára) irányul aktivitása során. Mivel az értelem (intellectus) emberi képesség, ezért az érzéki adatokból, tényekből, anyagi létezőkből kell kiindulnia a megismerésben, ám ugyanakkor — úgyszintén azért, mert emberi képesség — az érzéki jelenségek „mögé” is tud látni. A létezők világa ugyanis nem csupán az anyagi létezőket öleli fel, hanem a szellemieket is. Az anyagi dolog érthető szerkezete, a lényeg ugyanis szellemi természetű. Az értelem tehát képes az anyagtalan létezők megismerésére is, de csak annyiban, amennyiben az anyagtalan való az anyagi-érzékiben nyilvánul meg. Vagyis az értelem az érzéki világban van, és ezáltal jut el a szellemi valósághoz annyiban, amennyiben az anyagi dolgok viszonyban (relatio) vannak az anyagtalan tárgyakkal. Az emberi értelem, mint „megtestesült szellem”, mint „tabula rasa” („üres tábla”), melynek sajátos tárgya a dolgok anyagi lényege, saját erejével nem képes Isten direkt megismerésére. De az érzékelhető létezők, mint véges, esetleges dolgok - Szent Tamás nézete szerint — képesek föltárni a viszonyukat Istenhez, úgyhogy ezen az úton az értelem már fel tudja ismerni, hogy van Isten. Sőt mi több, az érzékelhető valóság úgy tárul fel az értelem számára, hogy Isten oksági hatása megismerhető és bizonyos határon belül az értelem még arra is képes, hogy Isten létén túl, Isten lényegéről és természetéről is valamit megtudjon. Azt azonban le kell szögezni, hogy ez a tudás nem egyértelmű (univoc), hanem csupán hasonlósági (analog) értelemben vett ismeretet nyújt Istenről. A „conversio ad phantasmata” elvének ismeretelméleti elve tehát azt mondja ki, hogy jóllehet direkt értelmi ismeretünk nem lehet Istenről, de a létezők (és a lét) megismerésének útján az érzéki ismeretek közvetítésével igenis feltárulhat az elme előtt Isten léte, lényege — ám csak analóg, indirekt és tökéletlen (imperfect) tudás formájában. Röviden ez azt jelenti, hogy az ész segítségével az ember megismerheti Istent úgy, mint a létező dolgok legvégső okát, de 14 „Intellectus respicit suum obiectum secundum communem rationem entis; eo quod intellectus possibilis est, quo est omnis fieri (STh. 1.88,1). Primo autem in conceptione intellectus cadit ens; quia secundum hoc unumquodque cognoscibile est, inquantum est actu... Unde ens est proprium obiectum intellectus.” (STh. 1.5,2) 16
