Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete m KRÁNITZ MIHÁLY nak az akaratából, inkább lelkipásztori, mint doktrinális zsinat volt (még ha konstitúciói közül kettőt fontos tanbeli kérdéseknek szentelt is). És világos, hogy ez felelt meg a Gondviselés tervének; mert a történelmi feladat, a hatalmas megújítás, amelyet irányítania kellett, inkább az evangéliumi öntudatra ébredésben és a szív helyes magatartásának a kialakításában való haladást érintette, mint a definiálandó dogmákat.”34 Maritain, akit a XX. századi neotomizmus egyik legnagyobb képviselőjének tartottak, nyolcvanhárom évesen rögzítette gondolatait a zsinat eseményével kapcsolatban. Élete nagy részét a XIX. század utolsó negyedétől kezdve, átívelve a XX. század első felén, olyan korban élte meg, amikor hivatalos egyházi dokumentumok óvták a katolikusokat minden „uniós” mozgalomban való részvételtől. Maritain azonban, aki írásaiban és gondolkodásában sok tekintetben megelőlegezte a zsinati gondolatokat, üdvözölte az ökumenizmus ügye iránti katohkus elkötelezettséget: „Öröm arra gondolni, hogy az egyház fokozott erővel és hangsúlyozottabban buzdít minket: kezeljünk testvéreinkként — olyan testvérekként, akiknek üdvösségéért való buzgólkodásunk nem kívánja tőlünk, hogy hamuvá égessük őket, még ha eretnekek is, hanem mindegyikünkben tisztelnünk kell az emberi nemet, és észrevennünk Jézus rájuk és ránk vetődő tekintetét, s óhajtanunk kell barátságukat —, mindazokat, akikről tudjuk, hogy kisebb-nagyobb távolságra vannak az igazságtól, legyenek bár olyan keresztények, akik nem fogadják el a katolikus hitvallást.”35 4. A ZSINATI ÖKUMENIKUS FORDULAT Már a II. Vatikáni Zsinat előtt is voltak úttörői a katohkus egyházon belül a keresztény egységtörekvésnek. A XIX. században a két előfutár, Johann Adam Möhler és John Henry Newman. A XX. századba való átmenet katolikus képviselői ökumenikus területen Fernand Portai és Mercier bíboros, majd a XX. század első felében Lambert Beau- duin apát, Yves Congar, Paul Couturier, Maurice Villain, Johannes Willebrands és természetesen még sokan mások. A katolikus egyház hivatalos magatartása azonban az elzárkózás volt, illetve az a döntés, hogy tartózkodni kell az akatolikus kongresszusokon való részvételtől.36 XXIII. János még mint szófiai nuncius találkozott Lambert Beauduin apáttal, aki a chevtogne-i közösség elöljárója volt. Barátságuk 1924-re vezethető vissza. XII. Piusz halálakor a nyolcvanöt éves Beauduin apát szerint, ha Roncalli lesz a pápa, akkor egy új zsinatot hívhat össze, amelyben szerepet kaphat az ökumenizmus is.37 Vajon Roncalli ekkor fogadta be gondolkodásába a keresztény egység ügyét? Mindenesetre a zsinat teljesen egyértelműen ökumenikus látásmódot képviselt. Néhány püspöknél még a Mortalium animos kezdetű körlevél (1928) fejtette ki a hatását, de már 1962-ben az 34 Maritain, J., A garonne-i paraszt. Egy öreg laikus töprengése napjaink kérdésein, SZÍT—Kairosz, Budapest 1999, 13. 35 Maritain, A garonne-i paraszt, 15. René Mougel könyvajánlásában megjegyzi, hogy Maritain könyvéből fiatalos szellem árad, s mindenekelőtt afeletti örömét fejezi ki, hogy a zsinatot összehívták, s ez felszabadító hatást gyakorolt rá, s megfigyelőként a humor használatitól sem idegenkedett. Vö. im. 7. 36 A katolikus keresztény egységkeresésről a II. Vatikáni Zsinat előtt lásd: Baum, G., L’unité chrétienne d’aprés la doctrine des papes de Léon XIII á Pie XII, Unam Sanctam 35, Cerf, Paris 1961. Ezt megelőzően: Congar, Y., Chretiens en dialogue. Contributions catholiques a l’oecuménisme, Cerf, Paris 1964; Hilberath, B. J., Theologischer Kommentar zum Dekret über den Ökumenismus, in Herders theologischer Kommentar zum zweiten Vatikanischen Konzil 3, Herder, Freiburg 2005, 75—80. 37 Bouyer, L., Dom Lambert Beauduin: un homme d’Eglise, Casterman, Toumai 1964 (új kiadás: Cerf, Paris 2009), 180-181. TEOLÓGIA 2009/3-4 161
