Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete • KRÁNITZ MIHÁLY pásztor — aminek lenni szeretnék — szolgálatának főbb irányait meg tudjam határozni.”24 Capovilla szerint XXIII. János pápa már 1958. október 30-ától már kezdett utalást tenni egy zsinatra, melyről november 2-án RufFini bíborosnak, majd november folyamán másoknak is beszélt. Giovanni Capovilla is megerősítette, hogy az 1959. január 25-én, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában elhangzott beszéd, — melyben bejelentette szándékát —, előzményei XXIII. János pápában már jóval a Tardini bíborossal való beszélgetés előtt megvoltak arra, hogy ott megkapja a zsinat összehívására ösztönző inspirációt.25 A zsinat összehívásának gondolatát, melyet XXIII. János ünnepi beszédében megfogalmazott, az imádság és a gondolkodás érlelte anélkül, hogy ez idő alatt megfelelő belátás segíthette volna a végső döntést. Ezt — a végső lökést — Tardini bíborosnak a tervbe való beleegyezése mozdította elő 1959. január 21-én, mely a pápa számára az isteni akaratjele volt, hogy a végső elhatározással ki is fejezze mindazt, amit már egy ideje a sugallat útján követett.26 Orsy László jezsuita, zsinati peritus visszaemlékezésében megállapítja és legpontosabban megvilágítja, hogy mi állt a pápa döntésének hátterében: ,János pápa élő tanúja volt a Szentlélekjelenlétének ebben a teremtett világban: ezt a jelenlétet „a hit természetfeletti ösztönével érezte”. Ebből a megérzésből született benne az a remény, amely bátorságot adott neki, hogy minden emberi számítás ellenére összehívja a zsinatot: majd Isten Lelke visel rá gondot! Ezt a reményt át tudta adni a zsinati atyáknak, talán inkább az egyéniségével, mint a szavaival”.27 3. XXIII. JÁNOS PÁPA BEJELENTÉSE A LELKI ÖKUMENIZMUS EREDMÉNYE Mivel a zsinat előtti légkör nem volt kedvező a keresztény egységtörekvés hivatalos értékelésére, pusztán a bírálat és a gyanakvás hangján szólt a tanítóhivatal, ezért ez a csekély kezdet, mely felhívást és az egység keresését helyezte kilátásba, az újdonság erejével hatott.28 A katolikus egyház korábbi gyanakvását több szempont is meghatározta: az első az indifferentizmustól, a közömbösségtől való félelme, melyre — nézete szerint —, az ökumenikus munka elvezet, továbbá az a tény, hogy az egységre nem lehet elvontan tekinteni, mivel az már létezik a katohkus egyházban, valamint, hogy a paritásos hozzáállás, vagyis az egyenlőség a párbeszédben eleve kizárt, és végül nem lehet különbséget tenni a hit alapvető és kevésbé alapvető tételei között sem.29 Az 1959. január 25-i „új 24 Capovilla, L., Condlio ecumenico Vaticano II, segno dei tempi, idézi Caprile, G., II Concilio Vaticano II, cronache dei Concilio Vaticano II. vol. 1: L’annunzio e la preparazione: 1959-1962, La Civiltá Cattolica, Roma 1966, 40. 25 Rouquette, R., La fin d’un chrétienté, Unam Sanctam 69a, Cerf, Paris 1968, 17-24 (chapitre I.: La genese et l’annonce du concile). 26 Vő. Caprile, im. 39—45: Come nacque in Giovanni XXIII. l’idea dei Concilio (itt az erről szóló valamennyi dokumentum megtalálható). 27 Az idő új távlatokat ad. Interjú P. Őrsy László jezsuita atyával (készítette: Bitter Ákos), in Caritas Christi urget nos. Ünnepi ajándékkötet Dr. Karl-Josef Räuber érsek úr részére aranymiséje és 75. születésnapja alkalmából (szerk. Bitter Ákos, Fábián Attila, Karl Schlemmer), Budapest-Eichstätt-Pannonhalma 2009, 33. 21 GánÓCZY, S., A II. Vatikáni Zsinat előzményeiről, in Uő. Határon innen, határon túl. Teológiai párbeszédek, SZÍT, Budapest 2009, 121-128. 29 Katohkus részről már a XIX. század közepétől az elitélés jellemezte az egységkeresést. Vö. A Szent Ojficium levele Anglia püspökeinek (1864. szeptember 16.), megtiltva a belépést az Association for the Promotion of the Reunion of Christendom szervezetbe; XI. Piusz pápa Mortalium animos kezdetű körlevele (1928. január 6.) ezt megerősíti, majd az Egyházak Világtanácsa megalakulásakor a Szent OfFicium az előző két nyilatkozat szellemében ad ki egy dekrétumot (1948. június 5.), hangsúlyozva, hogy az amszterdami találkozón való részvételre csakis a Szent OfFicium adhat engedélyt és az sem lehet hivatalos képviselet. Vö. AAS 40, 1948, 257. Amszterdamba végül TEOLÓGIA 2009/3-4 159
