Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Gánóczy Sándor: Kálvin és Mária
GÁNÓCZYSÁNDOR ■ Kálvin és Mária Ez az egyébként szigorúan bibliai mariológia érdekes módon nem idegenkedik dogmatikai kifejezésektől sem. Meglepő módon a szentmisében történő „átváltoztatás” analógiájához folyamodik, hogy Jézus fogamzásának eredményét kifejezésre juttassa. így okoskodik: mint ahogy a pap szavai Krisztus valóságos testi-lelki jelenlétét eredményezik az eucharisztikus eseményben, úgy teszik az angyal Mária által befogadott szavai lehetővé, hogy gyermeke egyszerre legyen valóságos ember és Isten valóságos Fia minden ember üdvösségére. Mindez - ismét egy szentháromsági kijelentés - hála a Szentlélek teremtői és termékenyítő működésének. „Szilárdan hiszem — íija Luther —, hogy Krisztus érettem [...] férfisperma nélkül a Szentlélektől (sic!) fogantatott.”3 A modern lélektan nem győzi hangsúlyozni, hogy a gyermeknek szüksége van nemcsak anyai, de apai hordozottságra is. A szülők egyetértése és közös felelősségvállalása alapfeltétele gyermekeik lélektani egyensúlyának. Feltehetőleg hasonló módon értelmezi a reformátor József fontos szerepét a megtestesülés lélektani vetületében. Felelőssége tudatában levő apának mutatja, aki hasonló módon hisz, mint Mária, és hasonlóan teszi hitét tevékennyé a legmesszebbmenő szeretet értelmében. Hitvestársát megmagyarázhatatlan teherbeesése ellenére nem kezeli a zsidó törvény szigorával, nem engedi a házasságtörés gyanújába kerülni, továbbra is megbízik benne, továbbra is szereti.4 Aki a lutheri mariológiát alapos tanulmányozásnak kívánja alávetni, nem hagyhatja figyelmen kívül a reformátornak a Lukács által Máriának tulajdonított Magnificathoz írt kommentáiját. Luther, aki maga is egyszerű családból származott, kiemeli, hogy a Szent Szűz az akkori zsidó társadalom „alacsony” rétegeihez tartozó nőnek tartotta magát. Olyan nőnek, aki találva érzi magát, amikor nagy részben saját sorsán tapasztalja, hogy az Ur „hatalmasokat” taszít le trónjukról és „kicsinyeket” emel fel.5 Az ő esetében, merő kegyelemből, saját érdemre való tekintet nélkül, egy egyszerű fiatal leányt Fia anyjának szintjére. Őt, és nem valami királyi vagy nemesi család sarját. Ezen a tényen semmit sem változtat József Dávidra visszamenő családfája. És vele szöges ellentétben áll a pápisták „Regina coeli” himnusza. Semmi kétség: Mária is kegyelemből megváltott ember, nem pedig önmaga erejéből isteni vagy angyali lény. Ebben az összefüggésben olvassuk Luther MayKÍ/iafí-kommentárjábán: „Ne féljük méltatlanságát [...] méltatni.”6 Aki az evangélium szellemében kívánja dicsérni, az ne térdeljen le képe vagy szobra előtt, ne emelje oltárra, hanem rendelje alá méltóságát Isten egyedülálló méltóságának.7 Felmerül a kérdés, hogy ezt a tanítást és az annak megfelelő ájtatossági gyakorlatot, lelkiséget, tudja-e osztani a római katolikus Egyház? A választ talán a Zsinat következő szövege adja meg: „Egy és egyetlen a mi Közvetítőnk [...], az, aki önmagát adta megváltásként mindenkiért.”8 „Mária anyai feladata az emberekkel szemben semmiképpen sem homályosítja el, se nem kisebbíti Krisztus egyedüli közvetítőségét, inkább annak hatásosságát mutatja. A boldogságos Szűz minden üdvös befolyása [...] Isten jóakaratából származik és Krisztus érdemeinek bőségéből ered. Az ő közvetítésére támaszkodik és attól teljes mértékben függő viszonyban áll.”9 A Zsinat tanításának is megfelel, hogy Mária igazi nagysága hitének rendkívüli minőségében gyökerezik és ilyen módon iga3 LD 6,18k. ‘Vő. LD 7,289. sVö. Lk l,52k. 6 Magn. 53. 7 Uo. 54. 8 lTim 2,5k. 5 LG 60. 148 TEOLÓGIA 2009/3-4
