Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Erdő Péter: A pápai primátus elvének kifejeződése a hatályos kánonjogban
ERDŐ PÉTER ■ A pápai primátus elvének kifejeződése a hatályos kánonjogban Szent Péter kapott, és amelyet a Lukács-evangélium így fogalmaz meg: „Imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, hogy te egykor megtérve megerősítsd testvéreidet.” (Lk 22,32) A hatályos kánonjogban a pápa primátusi tisztsége mindenekelőtt - de nem kizárólag - úgy van jelen mint joghatósági primátus, vagyis — az 1983-as CIC szóhasználatával élve — mint az egyházkormányzati hatalom területén működő primátus (129k 1. §). Bár a primátus fogalmát a Codexnek a pápa hivataláról szóló kánoni meghatározása nem említi kifejezetten (331—333k; vö. CCEO 43—45k), az 1983-as Codex másutt három alkalommal is használja a primatus kifejezést2. Az 591. kánon a megszentelt élet intézményeiről szólva kijelenti, hogy „a pápa az egész Egyházra kiteijedő elsőbbsége (in universam Ecclesiam primatus) alapján, a közjó szem előtt tartásával, kiveheti a megszentelt élet intézményeit a helyi ordinárius kormányzata alól, és egyedül magának vagy más egyházi hatóságnak rendelheti alá őket”. Ebben az összefüggésben a primátus mindenképpen egyfajta kormányzati hatalmat fejez ki. Az 1273. kánonban megfogalmazódik az az elv, amely szerint „a római pápa a kormányzati primátus alapján az összes egyházi javak legfőbb igazgatója és kezelője”. Az 1417. kánon 1. §-a viszont azt állítja, hogy „a római pápa primátusa alapján minden hívőnek joga van akár egyházi peres, akár bűnügyét bármely fokon és a per bármely szakaszában a Szentszék elé vinni, vagy ott megkezdeni”. A primátus szó ezekben az esetekben is sajátos jogállást jelöl a kormányzati hatalom tekintetében. A pápa hivatalának kifejezett leírása a primátus szó használata nélkül közli az évszázadok során pontosított tanítást és fegyelmet. A 331. kánon ugyanis kimondja: „a püspökök testületének feje a római egyház püspöke, akiben tartósan jelen van az a tisztség, melyet az Ur sajátosan Péternek adott meg, aki első az apostolok között; ez a tisztség utódaira is átszáll. Ez a püspök Krisztus helytartója és ezen a földön az egész egyház pásztora; tehát hivatalánál fogva a legfőbb, teljes, közvetlen és egyetemes rendes hatalma van az Egyházban, és ezt a hatalmát mindig szabadon gyakorolhatja”. Annak bemutatására, hogy milyen szerves kapcsolatban van ez a kánon az Egyház hosszú tanbeli és fegyelmi hagyományával, vessünk egy pillantást a kánon forrásaira3. A hatályos 331. kánon az 1917-es CIC 218. kánonjának felel meg. Az azonban még más nyelvezetet használ és néhány olyan fogalmat is tartalmaz, mely a hatályos törvénykönyvben már nem ugyanabban a formában és nem ugyanolyan hangsúllyal kerül megfogalmazásra. Az 1917-es Codexben ezt olvassuk: § 1. Romanus Pontifex, Beati Petri in primatu Successor, habet non solum primatum honoris, sed supremam et plenam potestatem iurisdictionis in universam Ecclesiam tum in rebus quae ad fidem et mores, tum in iis quae ad disciplinam et regimen Ecclesae per totum orbem diffusae pertinent. § 2. Haec potestas est vere episcopalis, ordinaria et immediata tum in omnes et singulas ecclesias, tum in omnes et singulos pastores et fideles, a quavis humana auctoritate independens (1917-es CIC. 218. k.). Mint látjuk, az 1917-es Codex kánonja már a pápa hivatalának leírásában használja a primátus szót, ugyanakkor pedig legfőbb és teljes joghatósági hatalomról beszél, megkülönböztetve a hit és az erkölcs területét a fegyelem területétől. Az 1917-es Codex ezen 2 Vö. Ochoa, X., Index verborum ac locutionum Codicis Iuris Canonici, Roma 1983, 345. 3 A kánonnak az 1917-es CIC utáni forrásairól lásd: Pontificia Commissio Codici Iuris Canonici Authentice Interpretando, Codex Iuris Canonici auctoritate Ioannis Pauli pp. IIpromulgatus, fontium annotatione et indice analythico-alphabetico auctus, Cittä del Vaticano 1989, 93. 126 TEOLÓGIA 2009/3-4
