Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A modernizmus elítélése
KRÁNITZ MIHÁLY A modernizmus elítélése X. Piusz pápa 1907. július 4-én erősítette meg ezt a rendeletet (decretum). Akikre a tévedéseken keresztül a dokumentum utal, azok mégis kimondatlanul nagyon világosan megjelennek a szövegben: Alfred Loisy L’Évangile et L’Église (1902) és Autour d’un petit livre (1903) című műveiből megközelítőleg ötven elítélt tétel található az iratban, ezen kívül George Tyrrell, a Bergson-tanítvány Eduard Le Roy (1870-1954), aki a dogmákat a vallási szubjektivitás kifejeződéseként értelmezte, illetve Emest Dimnet (1866-1954) és Albert Outin (1850-1916) műveiből ismerhetők fel elítélt tévedések.22 Ezeket a szövegeket csoportosítja (a Szentírással, a kinyilatkoztatással, a dogmákkal, Krisztussal, a szentségekkel, az egyházzal és a vallással kapcsolatban). X. Piusz pápa elítélésüket megerősítette: „Őszentsége az Eminenciás Atyák határozatát jóváhagyta és megerősítette (adprobavit et confirmavit) és úgy rendelkezett, hogy a fent felsorolt tételeket mind és kü- lön-külön is tartsa meg mindenki mintegy elutasítottnak, megbélyegzettnek.” Két hónappal később X. Piusz pápa körlevele, a Pascendi dominici gregis összegzi és rendszerbe foglalja a modernizmus tanítását (1907. szeptember 8.).23 Az enciklika szerint a modernisták az agnoszticizmusra alapozzák vallásfilozófiájukat, mely szerint az értelem pusztán a jelenségekre irányul, s így nem képes, azok határán túllépni. Ezért Istenhez sem tud felemelkedni, s így képtelen Isten létét felismerni a látható dolgokból. Istent ezek alapján a tudományok közvetlenül nem vizsgálhatják, ezért a történelemnek sem lehet alanya. Mivel a modernisták azt állítják, hogy maga a hit a kinyilatkoztatás helye, ezért X. Piusz pápa határozottan elítéli a mozgalmat: „Tisztelendő testvérek, ebből következik a modernistáknak az az igen abszurd állítása (ajfirmatio illa modernistarum perabsurda), mely szerint különböző szempontokból bármelyik vallásról ki kell jelenteni, hogy természetes és egyben természetfeletti is.”24 25 26 27 A pápa szerint a modernisták Krisztus személyében sem fedeznek fel semmi olyat, ami meghaladná az embert (in persona Christi scientia atque historia nil praeter hominem ofifendunt). Nézetük szerint a hit átalakította Krisztus történelmi személyét (Christi persona historica transfigurata est a fide), és a hit más formába öltöztette (persona Christi a fide defigurata est).1" A pápa a modernistáknak azt a tévedését is elítéli, miszerint a vallásos embernek el kell gondolnia a hitét (hinc vulgata modernistarum enuntiatio: debere religiosum hominem, fidem suam cogitare).16 A legtöbb tévedés a dogmák eredetével és azok természetével kapcsolatos. A modernisták azt állítják, hogy tulajdonképpen a másodlagos megfogalmazások tartalmazzák magát a dogmát, s ezek célja, hogy a hívő rendelkezésére álljanak, amikor számot ad hitéről. így a hívő számára a dogmák csak eszközök, közvetítők a hívő és a hívő hite között (mera instrumenta), és szimbólumoknak nevezik azokat (vulgo symbola vocitant).17 22 Az „új Syllabusnak” is nevezett Lamentabili határozatról, valamint a modernista vitáról lásd: Neuner, P., Ein mißlungener Versuch der Begegnung mit der Neuzeit. Die Modemismus-Kontroverse und ihre Folgen, in Kirche im 19. Jahrhundert (szerk. Weitlauf, M.), Pustet, Regensburg 1998, 186—206. Lásd még: Colin, P., L’audace et le soupcon. La crise du modernisme dans le catholicisme franfais (1893-1914), DDB, Paris 1996. 23 DH 3475-3500. A szöveg hátterében valószínűleg Louis Billot (1846—1931) áll, aki jezsuita teológus volt, később bíboros (1911) lett, és a XX. század eleji tomista teológia kiemelkedő alakja. Vö. Billot, L., Prophéties de l’Histoire, L’Homme Nouveau, Paris 2007. 24 DH 3478. 25 DH 3480. 26 DH 3481. 27 DH 3483. 8 TEOLÓGIA 2008/1-2
