Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Tajdina József: A Szentírás a lelkipásztorkodásban és a hitoktatásban
TAJDINA JÓZSEF A Szentírás a lelkipásztorkodásban és a hitoktatásban meg mindazt, amit mondanak, de tetteikben ne kövessétek, mert mondják ugyan, de nem teszik.” (Mt 23,3) A Catechesi Tradendae hangsúlyozza: „Ha a tanító Krisztust figyeljük, nem kerülheti el figyelmünket az a tény, hogy tekintélye, vonzó és meggyőző ereje abból fakad, hogy szavai, példabeszédei, vitái elszakíthatatlanok az életétől és a személyétől.” (9.) A tanulók a tanítás anyagában félreérthetetlenül benne érzik a nevelőjük őszinte véleményének kifejeződését is. Ezért figyelmeztet az Általános Hitoktatási Direktórium, hogy a hitoktatás hatékonysága nagyban függ a hitoktató személyes és az Egyház közösségi tanúságtételétől. Üresen kopognak a szavak, és nem lehet érdemleges nevelési eredményre számítani, ha a katekéta közömbös semlegességgel, „kötelezően előírt” jelleggel végzi oktatói-nevelői munkáját. Ezért a ma sokat hangoztatott semleges nevelés „fából vaskarika”. Ebben rejlik a mostani átvett katolikus iskolák legnagyobb problémája is. Hogy a mai katolikus iskolai nevelés nem tud úgy hatni a gyermekekre, mint ahogy kellene, azért van, mert az Egyház az iskolával együtt a pedagógusokat is átvette. A pedagógusok nagy része ateista volt, és ma sem tudja megtagadni múltját, sőt titokban egyenesen vallásellenes, de legalábbis vallásilag közömbös lett, és nem gyakorolja hitét. Hogy tudna keresztény nevelési hatást gyakorolni növendékeire egy ateista beállítottságú pedagógus? Bármilyen szépen beszél is Istenről és az Egyházról, mert most így illik, a mellékzörej ki- hallatszik. A helyes kateketikai magatartást Jézustól tanulhatjuk csak meg. Nem véletlen, hogy Jézust Rabbinak szólítják. Valóban, ő „vérbeli” tanító volt. Máté így vezeti be a hegyi beszédet: „A tömeg láttára Jézus fölment a hegyre. Ott leült, tanítványai pedig köréje gyűltek.” (Mt 5,1) Názáretben pedig a zsinagógában „olvasásra jelentkezett” (Lk 4,16), majd a felolvasás után „minden szem rászegeződött” (Lk 4,21), vagyis várták a tanítást, a Szentírás magyarázatát, amit meg is tett. Jézusból sugárzott az a meggyőződés, szavainak és a tetteinek összhangja. „...Én mindenkor azt teszem, ami neki (az Atyának) kedves.” (Jn 8,29) Jézus a mondanivalója igazságát a saját anyagiakban szegény életével, a földi dolgokkal szembeni közömbös magatartásával igazolta, például akkor, amikor a vagyonszerzés veszélyességéről beszélt: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) Nem véletlen, hogy megkérdezik tőle: „Mester, hol lakói?” (Jn 1,38). Erre a válasza őszinte: „A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét.” (Lk 9,58) Tehát „a hitoktatónak csak akkor van esélye arra, hogy ténylegesen és a szükséges módon meg tudjon újulni a hitoktatásban, ha a tanító Krisztussal való szoros kapcsolatból meríti a fényt és az erőt” —iga a Catechesi Tradendae. A pedagógus személyisége a nevelési folyamat meghatározó tényezője. A nevelő — minthogy a nevelési folyamat célratörő - vezető szerepet játszik a nevelésben. A nevelés valamennyi tényezője közül a céltudatosan nevelő ember a legfontosabb. A nevelő személyisége semmilyen módszerrel nem pótolható. Aligha túlzás tehát kimondani, hogy a pedagógus legfontosabb és legnagyobb hatású „nevelési eszköze” tulajdon személyisége, és az abból eredő pedagógiai hatásrendszer tudatos irányítása. Ezért nem pótolható sem videóval, sem CD-vel, vagy DVD-vel. Hogy Jézus küldetését helyesen tudja betölteni, „Krisztus Jézusba vetett hittel” (2Tim 3,15) kell tanulmányoznia Jézus személyiségét. 84 TEOLÓGIA 2008/1-2
