Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai
Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai SZUROMI SZABOLCS ANZELM Amennyiben a tanúk, a cselekmények, az eszközök (pl. dokumentumok) hibásak voltak és sérelmesen befolyásolták a bírósági döntést, lehetőség volt az ítélet megtámadására (vö. querela falsí). Appellatio, azaz fellebbezés benyújtása történhetett az egész ítélet, vagy annak egy része ellen. A fellebbezésnek három hatása lehetett: felfüggeszthette az ítélet végrehajtását; megakadályozhatta, hogy az ítélet „jogot” eredményezzen; illetve megsemmisíthette az ítélet azon részét, amire vonatkozott. Az előző állapotba való visszahelyezést (vö. restitutio in integrum) súlyos esetben az ítélethirdetést követően lehetett kérelmezni a magasabb hatóságtól. A kiskorúak, az egyházak és az erkölcsi személyek ezt négy éven belül tehették meg. Amennyiben semmilyen nemű felfolyamodás nem történt, úgy az ítélet végrehajtható volt. A bírósági helynök vagy delegáltjának volt a kötelessége, hogy az ítélet végrehajtására felügyeljen. 5. EPILÓGUS: AZ EGYHÁZI BÍRÓSÁGOK JOGHATÓSÁGÁNAK CSÖKKENÉSE A Trentói Zsinat meghagyta a középkori egyházi bíráskodás rendszerét és megerősítette az egyházi fórum és jurisdikció immunitását. A püspöknek és a metropolitának megmaradt a legfőbb bírói helyzete egyházmegyéjének területén, illetve jogosult volt officiálist kinevezni saját maga helyettesítésére a bíróság élén. A metropolita továbbra is ítélkezhetett küldött bíró útján a suffragancus püspökségek területén és élt az Apostoli Szentszék által küldött delegátus, vagy notarius gyakorlata a problémás ügyekben. Az egyházi bíróságok illetékessége kiterjedt az egyházi perekre és ügyekre, továbbá az olyan esetekre, ami lelki kérdéseket érintett. A zsinat kötelezővé tette az egyházi bíróságok tevékenységének vizitátorok útján való ellenőrzését. Az egyházi bíráskodás világi hatóság számára releváns hatásköre a XVII. századtól egyre inkább a végrendeletek alakisági kifogásaira, illetve a házassági és esküszegési ügyekre korlátozódott.45 Magyarországon 1894-ben, a 31. te. megszüntette a szentszéki bíróságok házassági ügyekben való korábbi kompetenciáját, amely az előtte lefolytatott eljáráshoz állami jogkövetkezményeket kapcsolt. Az új törvénycikk előírta a házasság kötelező polgári megkötését, amelyet kizárólag az arra illetékes polgári hatóságok előtt tehettek meg a felek érvényes formában.46 A fentebb már ismertetett egyházi hiteleshelyi tevékenység, amelyet továbbra is leginkább a káptalanok gyakoroltak, uralkodói privilégiumhoz kötődött. A hiteleshelyen legalább öttagú testületnek kellett működnie, akik esküt tettek hivataluk törvényes gyakorlására. Minden újonnan kiállított oklevelet a testület előtt olvastak fel, majd ellátták a hitelességet igazoló pecséttel, illetve két tag hitelesítő aláírásával. A XVIII. század közepétől hanyatlik az egyházi hiteleshelyek szerepe. A XIX. század második felétől egész Európában elteljed a közjegyzői rendszer, amely fokozatosan kiszorította a hiteleshelyeket az aktív tevékenységből. A XIX. századra, mint láthattuk, elenyészik az egyházi bíróságok előtt folyó perek polgári jogi relevanciája, de a katolikus Egyház tagjai tekintetében, a jogok védelmére és érvényesítésére mind a mai napig önálló eljárásjoggal rendelkezik, saját szakrális jogrendjén belül. 45 Vö. A magyarországi 1647. évi 15. te. Magyar jogtörténet (szerk. Mezey, B.), 186. TEOLÓGIA 2008/1-2 77
