Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
Papság, papi szolgálat az Ószövetségben ROZSA HUBA benJHWH áldását kiesdeni. A Deuteronomium idézett sorai szintén megerősítik, hogy az áldozatbemutatás a Kr. e. VIII-VII. századtól kezdve a papság kizárólagos privilégiuma volt. Az áldozatot a szentélyekben mutatták be, ezért a papi szolgálat összekapcsolódott az áldozatot bemutató helyekkel, a kultusz fejlődésének későbbi fázisában pedig kizárólag Jeruzsálemmel. Kötött volt, s így Izraelben ismeretlen volt a szentélyektől független, vándorló-tanító-papi szolgálat. Első pillanatra ez a mi szemléletünknek idegen, de éppen ez felelt meg a kor körülményeinek. Tudni kell, hogy a szolgálat nem az egyén, hanem a közösség, Izrael, JHWH népe felé irányult. Az egyén mindig a választott nép tagjaként volt fontos. A szentélyek voltak azok a helyek, amelyek vonzották az embereket, és ahol összegyűlve az ünnepek alkalmával a kultusz keretében felidézték Izrael üdvtörtének nagy eseményeit. Egyedül itt találkozhatott a pap Izrael közösségével, itt adhatta át azt a szent, és az üdvtörténetben kinyilatkoztatott hagyományt, amely Izraelt megteremtette, és újra aktualizált élményével életben tartotta. A hely és a családi leszármazás kötöttsége tette lehetővé a hagyomány megtanulását és megőrzését, majd pedig nemzedékről nemzedékre való átadását. Csakis ebben a helyzetben válhatott a papság közvetítővé, Isten és ember kapcsolatának megteremtőjévé. Már a mondottakból is következik, hogy az áldozatbemutatás mellett a papság alapvető feladata volt a tanítás. Erre vonatkozólag a Deuteronomium ad meghatározást: tanítani kell JHWH parancsait vagy rendelkezéseit (mispatim JXÜDltfD) és a törvényt (tóra min). Ezt következő módon fejezi ki a Deuteronomium: „Aztán Mózes leírta ezt a törvényt, s átadta a papoknak, Lévi fiainak... ezzel az utasítással: »Hét év elteltével... a sátoros ünnepen, amikor azon a helyen, amelyet JHWH kiválaszt, egész Izrael összegyülekezik... Olvasd fel hangosan ezt a törvényt egész Izrael előtt. Gyújtsd egybe a népet..., hogy hallják, s megtanulják félni JHWH-t, a te Istenedet, s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. Különösen a gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk JHWH-t«.” (Dt 31,9—13) A tanítást a szentélyekben adták, ahová az emberek zarándokként vagy tanácsért jöttek. A tanítás rövid oktatás volt a viselkedésről, a kultusz teljesítéséről, döntés, mi a szent és a profán, tiszta és tisztátalan (pl. Lev lk; 10,10—11; 13,8-28; 19,7). Tartalma azonban fokozatosan bővült. A törvényen azokra az előírásokra kell gondolnunk, amelyeket a Deuteronomiumból ismerünk, a vallási, erkölcsi és a szociális életet szabályozó rendelkezésekre. A papoknak ezeket kellett értelmezni és magyarázni, s így fokozatosan a vallási és erkölcsi élet mesterei lettek. Ha mindezt egybevetjük a prófétasággal, a következőket mondhatjuk: a próféta a „dabar”, az ige embere, aki azt mondja el, hogy Isten itt és most mit kíván az embertől. Küldetésében nincs kötve a szentélyhez, noha a nyilvánosság miatt gyakran éppen ott beszél. Fellépésének aktuális helyét sokszor Isten határozza meg. A pap viszont a „tóra”, a tanítás embere, aki a kinyilatkoztatott és mindig érvényes hagyomány letéteményese és magyarázója. Nem két ellentétes, hanem egymást kiegészítő küldetés Isten népében. Végül a papi szolgálathoz tartozott Isten akaratának közlése orákulum által. Ez a feladatkör a bírák és a kora királyság idejében az ősi Izraelben töltött be jelentős szerepet. Az izraelita elment a szentélyhez, hogy ott életének valamilyen számára fontos dolgában megtudakolja JHWH akaratát. Sámuel könyve több alkalommal leíija, hogy Saul, majd Dávid is a szentélynél tudakolta meg a pap révén JHWH akaratát (lSám 14, 36—42; 23, 10; 28, 6 stb.), amely sorsvetés útján történt. Az is előfordult, hogy nem volt válasz. A sorsvetés módja a bibliai leírásokból nem elég világos, de az eszközt megnevezi: az efod, az úrim és a tummim segítségével történt. A prófétaság megjelenésével a papi jóslat szerepe fokozatosan megszűnik, s a fogság után már csak a főpapi öltözék részei emlékeztetnek rá. TEOLÓGIA 2008/1-2 63
