Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
RÓZSA HUBA Papság, papi szolgálat az Ószövetségben tottak kegyelemközlést. Mindazonáltal a pap hivatalánál fogva megszentelt személy volt (Lev 21,6k), nem tartozott a profán rendhez, miként a szentély és az áldozatok sem. JHWH tulajdona volt, akit lefoglalt szolgálatára, s ezért Lévi törzsének tagjait, a levitákat és a papokat a néptől is különválasztották (Num 8,14k; Dt 10,8).5 Az Ószövetség bibliai hagyományában a papi szolgálatot teljesítő személyek megnevezése — ,,pap’ ’ (P3), „levita” (’V?) és „levita papok” (CHbn OTTOn)* — nem egységes. A terminológia a különböző hagyományokhoz tartozó szövegekben a szolgálat minőségében és a szolgálattevők egymáshoz való viszonyában jelentésbeli árnyalatokat takar, amelynek hátterében a papi szolgálat történeti alakulása ill. a különböző papi csoportok pozícióváltása húzódik meg. Az egyes terminusok, mint a pap és a levita eredeti jelentése és egymáshoz való viszonya nem tisztázott végérvényesen, akárcsak a levita papok jelentése is vitatott a kutatók között. 3. HÁRMAS FELADAT: ÁLDOZATBEMUTATÁS, TANÍTÁS, PAPI JÓSLAT A pap szolgálata Izraelben jóval szerteágazóbb, mint első pillanatra látszik. Ebből a szempontból fontosak a Deuteronomium papi szolgálatra vonatkozó teológiailag sokrétű kijelentései, amelyből megismeijük a papság feladatát a királyság idejében, főként a Kr. e. VIII. századtól. Mózes törzsekről mondott áldásában (Dt 33), Lévi feladatait és privilégiumát így foglalja össze (Dt 33,8—ll)7: „Add Lévinek urimodat, szeretett emberednek tummi- modat... Tanítják Jákobot parancsaidra, Izraelt törvényeidre. Illatáldozatot tesznek orcád elé, oltárodra teszik az égőáldozatot.” (Dt 33,8.10) A feladat tehát hármas: áldozatbemutatás, tanítás és JHWH akaratának közlése orákulum által.8 Minthogy a papság a szentély szolgálatára elkülönített, ezért elsődleges feladata a nép áldozatát Istennek felajánlani, Izrael imádságát és hódolatát Istennek közvetíteni, s egy5 Vaux, R. de, Les institutions de l’Ancien Testament II, 196—199. 213—219, 226—231; Deissler, A., Das Priester- tum, 18—24. A levita papok megnevezés elsősorban a Deuteronomium sajátja (Dt 17,9; 18,1; 24,8; 27,9; vö. Ez 44,14). Mózes áldása (Dt 33) a Kr. e. IV. században került a Deuteronomium szövegébe, annak a redakciónak révén, amely a Deuteronomiumot mint a Pentateuchus lezárását a megelőző négy könyvhöz kapcsolta (Bráülik, G., Das Buch Deuteronomium, in Einleitung in das Alte Testament, (szerk. Zenger, E.), Stuttgart 20066, 134-155, 146). Az áldás szövege többszörös átdolgozáson és értelmezésen esett át, szövegében megkülönböztetjük a keretzsoltárt (Dt 33,2-5; 26-29), és a törzsekre mondott orákulumok gyűjteményét (Dt 33,6; 7-25). Az orákulumok függetlenek a keretzsoltártól, és a gyűjtemény ősibb hagyomány mint a Gén 49, azaz Jákob áldása a törzsekre. Egyik vélemény szerint az orákulumok gyűjteményében az eredeti alapréteg kora a Kr. e. VIII. század, észak királyság, Izrael gazdasági felvirágzásának idején (Noth, M., System der zwölf Stämme Israels (BWANT 52), Stuttgart 1928, 21-23; NIelsen, E., Deuteronomium, HAT 1/6, 1995, a Lévi-orákulum korát úgy határozza meg, hogy egy levitától ered, aki 722 után Júdába menekült, 303), másik vélemény szerint legalább részben a Kr. e. XI. századra, a királyság előtti korra vagy a királyság kezdetére mehet vissza (Braulik, G., Deuteronomium II, NEB, Würzburg 1992, 236; Beyerle, S., Der Mosesegen im Deuteronomium, BZAW 250, Berlin-New York 1997, 279). A késői datálás mellett csak kevesen foglalnak állást (fogság vége: Caquot, A., Les bénédictions de Moise (Deutéronome 33,6—25), Sem 33 (1983) 67-81,76; Schorn, U., Ruben und das System der zwölf Stämme Israels (BZAW 248), Berlin-New York 1997, 105). Mózes áldásának szövegében a Lévi-orákulum (Dt 33,8-11) JHWH-hoz szóló imaszerű megszólítás formájában megfogalmazott. A Dt 33 fejezetének, benne a törzsek áldásának tárgyalását lásd Gunneweg, A. H. J., Leviten und Priester, 37—44; Schorn, U., Ruben, 104—114; Beyerle, S., Der Mosesegen-, Macchi,J. D., Genése 49 et les „tribus” dTsrael (OBO 171), Göttingen, 276-278; Otto, E., Art. Moselied /Mosesegen, in RGG4 V (2002). 8 Vaux, R. de, Les institutions de l’Ancien Testament II, 199-210; Deissler, A., Das Priesterum, 24—42; DOMMERSHAUSEN, W., Art. jnD hohen, in ThWAT IV, kol. 69-73 (III); Preuss, H. D., Theologie, 67-70; Reventlow, H. G. - Ego, B., Art. Priester/Priestertum, in TRE, 386-388. 62
